Az 1896-os millenniumi ünnepségek fő helyszíne a Városliget volt. A parkban nagyszabású átalakítások kezdődtek, ennek során változott a Városligeti-tó alakja is. A tavon keresztül pedig szükségessé vált egy híd építése, amely egyben a kiállítás kapujának szerepét is betöltötte. Ennek a 82 méter hosszú hídnak az összes eleme eredeti, azaz a szerkezete a legöregebb az összes budapesti vashíd közül, ugyanis a Duna-hidak nem élték túl a II. világháborút, a Szabadság hídnak is csak a parti nyílásai eredetiek, a középső nyílást a háború után pótolni kellett.

A hídra 1893-ban írtak ki pályázatot, amelyre – bár aránylag kis szerkezetről volt szó – igen neves pályázók is benyújtották elképzeléseiket. Milyen hidat is vártak el a pályázóktól?

A teljes hosszában 82 méteres hídra kellett terveket és az építésre ajánlatot benyújtani. A kiírás szerint a hídnak csak a gyalogos- és személyszállító forgalomnak kellett megfelelnie. Fontos feltétel volt, hogy a szerkezet méltó folytatása legyen az Andrássy útnak. A pályázati kiírás megengedte, hogy a híd három nyílású legyen, de ha csekély többletköltséggel megoldható, akkor lehetett egynyílásúval is pályázni. Azt is előírták, hogy milyen széles legyen, azaz 10 méteres kocsiúttal és 3-3 méter széles gyalogjáróval kellett ellátni. (Ez például a Lánchídnál jóval szélesebb hidat jelent, körülbelül az akkori Margit hídhoz volt hasonló a szélessége.) Megadták a pályaszint és a szerkezet legalsó élének magasságát is, amely a középső részen csak 60 centiméteres pályaszint alatti szerkezeti magasságot engedélyezett. A felhívás része volt, hogy a hidat 150 ezer forint költségből kell felépíteni. Érdekessége volt a kiírásnak, hogy pályadíjat nem állapítottak meg, de a nyertes kapta a lehetőséget a híd felépítésére is.

A Schlick-hídtervek (fent) és a Danubius-hídtervek (lent)  (Forrás: MMÉE Heti Értesítője)

(Forrás: MMÉE Heti Értesítője)

A pályázatra mindösszesen 5 terv érkezett, de ahogy írtuk, igen jó nevű tervezőktől. Háro nyílású, felsőpályás vas ívhidat három tervezőiroda javasolt:

  • Schlick Gépgyár – Zielinski Szilárd, Korb Flóris és Giergl Kálmán: Háromnyílású, 25-25 méteres nyílású, csuklókra támaszkodó, 9 főtartós ívhíd – 163 842 forintért.

  • A Danubius Gépgyár – Neuschloss Ödön és Marcell vállalkozók: Háromnyílású, 9 tömör főtartóval rendelkező híd – 172 000 forintért

  • Cathry Szaléz Ferenc és Fiai: háromnyílású, többtámaszú ívhíd – 192 000 forintért.

Mindezek mellett Zielinski Szilárd, Korb Flóris és Giergl Kálmán benyújtotta egy háromnyílású kőhíd tervét is, de ennek az ára értelemszerűen több lett volna, ezt 260 ezer forintért tudták volna megépíteni.

Egy tervező jelentkezett egynyílású híddal, Feketeházy János, mégpedig egy Gerber-tartós híd tervével. A XIX. század talán legnagyobb magyar hidásza nem hazudtolta meg magát, e hídterve is különleges és Magyarországon addig nem alkalmazott megoldásokat vonultatott fel. A híd szerkezete Gerber-tartós, azaz ugyanolyan, mint a későbbi Szabadság hídé. A pilonokról konzolok nyúlnak ki a középső nyílás és a hídfők felé, mely konzolos szerkezetek a hídfők felé le vannak terhelve. A középső nyílásban e konzolok nem érnek össze, azokat egy külön hídszerkezet köti össze.

Ez alapján egy többnyílású híd képe rajzolódik ki, akkor hogy lehet egy ilyen szerkezet egynyílású? Úgy, hogy Feketeházy e tervében a parti nyílások és a hátra nyúló konzolok a parton, a föld alatt lettek volna eltemetve, és csak a „középső” nyílás nyúlt volna a víz fölé, konzolosan. A tetszetős, de bonyolult terv ára is magas volt, 215 ezer forint. Hátránya volt még e tervnek, hogy ugyan a középső nyilás valóban 82 méter, de a teljes szerkezeti hossz ennél jóval több.

A bírálóbizottság szerint a legjobb a Schlick Gépgyár – Zielinski Szilárd, Korb Flóris és Giergl Kálmán – háromnyílású vashídja volt. A szerkezeti megoldásai, például az igen keskeny és esztétikus pillérek és a tetszetős kialakítás mellett még egy fontos érv szólt a terv mellett: ennek az ára volt a legközelebb az elvárthoz. Ugyan ez is többe került, mint 150 ezer forint, a pályázók ezt a hidat 163.842 forintért vállalták megépíteni, végül ennél többe, 169 000 forintba került. A többi pályázat ennél drágább lett volna.

A híd alépítményeit Zielinski cége készítette, a vasszerkezetet viszont nem a pályázó Schlick-gyár, hanem a Ganz-Danubius (amely ugye egy másik tervben volt érdekelt) gyártotta és szerelte. A hidat 1896-ban adták át a forgalomnak, és valóban ez a híd volt a millenniumi kiállítás kapuja.

A híd 1939-ben, az eredeti világítással (fent) és a mai állapotban, a Lánchíd lámpáival (lent) (Fotó: Fortepan)

(Fotó: Wikipedia)

1929-ben felújították a híd útpályáját, ekkor cserélték ki a fakockás útburkolatot vasbeton pályalemezre. A II. világháborúnak „csak” a díszes kandeláberek estek áldozatul, ezt érdekes helyről pótolták – a felrobbantott Lánchíd épen maradt lámpáit szerelték fel a helyére, ezért lehet a hídon sétálóknak déjà vu érzésük, hiszen az itteni lámpák és a Lánchíd lámpatestei gyakorlatilag egyformák.

A hidat 1981–1982-ben megerősítették, hiszen a Koós Károly sétányra ráengedték az M3-as autópálya forgalmát (ami várhatóan 2021-től megszűnik). A legutolsó nagymértékű felújításra 2005-ben került sor. A mai nevét 1994-ben, a tervező Zielinski Szilárd halálának 70. évfordulóján kapta.

Zielinski Szilárd (1860–1924) egyetemi tanár, a Magyar Mérnöki Kamara első elnöke, a hazai vasbeton-építészet úttörője, hidász mérnök volt, aki szakmai tapasztalatait Párizsban szerezte, mind a vas, mind a kőhidak tekintetében. Abban az időben dolgozott a párizsi Eiffel-irodában, amikor ott az Eiffel-torony tervei készültek. 1899-től saját irodát nyitott, több vasútvonal, középület és híd tervezése fűződik a nevéhez. A városligeti híd őrá emlékezik.

Felhasznált irodalom:

  • Hajós Bence, Halász Lajos, Kara Katalin, Magyari László, Rasztik Róbert, Sitku László, dr. Tóth Ernő, dr. Träger Herbert: Hídjaink. A római örökségtől a mai óriásokig (Budapest, 2007)

  • Képes Gábor: Dr. Zielinski Szilárd (1860–1924) a hazai vasbetonépítés atyja (2004)

  • Beke József: A budapesti Nádorszigetre vezető híd terveire rendezett pályázat. In: Magyar Mérnök és Építész Egylet Heti Értesítője, 1895. 6. szám.