Liget Budapest blogjának beszélt Dr. Gyorgyevics Benedek, a Városliget Zrt. vezérigazgatója a fejlesztések állásáról.

Dr. Gyorgyevics Benedek a Liget Budapest blogjának elmondta: alapos előkészítő munkát követően megkezdődött a Városliget hatalmas, 100 hektáros parkjának a megújítása, amelynek vannak intenzívebb és kevésbé látványos kivitelezési időszakai. 

A vezérigazgató szerint a legfontosabb, hogy a Liget a hagyományait folytatva az épített környezet és a természet összhangját figyelembe véve újul meg. „A léptékében egyedülálló tájépítészeti pályázat győztese, a Garten Stúdió, kiterjedt egyeztetéseket folytatott a Liget használóinak képviselőivel.” 

Az első ütemben azok a fejlesztések valósulnak meg, amelyek a látássérültek, a környező iskolák, illetve a „kutyások” igényeit szolgálják. Hamarosan birtokba vehető a teljesen felújított Vakok kertje és az újonnan kialakított kutyaélménypark. Emellett létrejön egy korszerű sportközpont, amely alkalmas az iskolai testnevelésórák megtartására, valamint megújul a Szépművészeti Múzeum zöld környezete is, hogy az épület felújításának befejezésével az azt övező természeti környezet is betölthesse funkcióját. Az Állatkerti körúton pedig már állnak a Feszl Frigyes tervezte pavilonok, amelyeket az ízléstelen bódék helyére építettünk. 

„Ez a kicsi, de szimbolikus beruházás mutatja, hogy milyen minőségben képzeljük el az egész park rekonstrukcióját” – mondja Dr. Gyorgyevics Benedek. 

Mindezzel párhuzamosan folyik a közművek felújítása is, amelyek terveztetése, engedélyeztetése és a kivitelezése egyaránt időigényes feladat és a költségvetésben is jelentős tétel. „Ez utóbbi az a láthatatlan háttér, ami ahhoz kell, hogy tényleg minden organikus egységként működjön.”