2018. július 31. 16:30

Mához három hónap múlva, október 31-én végre megnyílik a Szépművészeti Múzeum Román szárnya. Már azt is tudni lehet, hogy hogyan fog kinézni az új, állandó tárlat.

Írta: Filepkó Dominik, fotó: Jámbor Ivett

 

A Szépművészeti Múzeumot 2015. február 15. óta kénytelenek vagyunk nélkülözni, hiszen a Liget projekt keretében nagyszabású átalakítás és felújítás várt rá. 

Ma még építőanyagokat, állványokat és az építkezésben részt vevő szakembereket látunk az épület körül, három hónap múlva azonban megnyitják a múzeumot a látogatók előtt.

Nem csak a kiállítóterek, a hűtő- és fűtő rendszerek újultak meg, hanem a múzeum étterme és kávézója is. Ám a legjelentősebb újítás a rég elzárt terek renoválása és megnyitása lesz a nagyközönség előtt. Ilyen terem a márciusban egy időre látogathatóvá tett Román csarnok és a Michelangelo-terem is.  

Ugyanakkor nem csak a kiállítóterek változtak meg. Ahogy azt a Szépművészeti Múzeum oldalán is olvashatjuk, az állandó kiállítást új koncepció alapján szervezik meg. Továbbá bővül is az állandó kiállítás annak köszönhetően, hogy a Szépművészetihez kerül a Magyar Nemzeti Galéria Régi Magyar gyűjteménye. Így nem csak az egyetemes, hanem a magyar művészet remekeit is megtekinthetjük majd az ókortól kezdve egészen a XVIII. század végéig. 

Az új állandó kiállítás a következőképpen fog kinézni. A mélyföldszinten lesz az ókori Egyiptom és a klasszikus ókor (görög és római) művészetének bemutatása. A fölszinten (immár) két csarnok lesz, a Román és a Reneszánsz csarnok. Az első emeleten az európai művészettörténet 1200 és 1600 közötti időszakából származó alkotásokat láthatjuk. A második emeletet az 1350 és az 1800 közötti európai szobrászat fogja uralni. Végül a harmadik emeleten az 1600 és az 1800 közötti magyarországi művészet remekművei lesznek kiállítva. 

Ha az új állandó kiállítás részei nem tudták oltani kultúra iránti szomjunkat, akkor megnézhetjük a szintén 2018. október 31-én megnyíló új időszakos kiállítást is, amely a Leonardo és a budapesti lovas címet viseli. A kiállításon megnézhetjük Leonardo da Vinci budapesti lovasát és a reneszánsz mester kortársai által készített remekműveket a szintén felújított és újra megnyílt Michelangelo-teremben. 

A múzeum teljes birtokbavételére azonban még várnunk kell. Október 31-én ugyanis csak a Román szárny válik látogathatóvá. A múzeum többi részét majd csak 2019. közepén nyitják meg.


Hozzászóláshoz lépjen be, vagy regisztráljon!

Felhasználónév:
Jelszó:

Regisztráció | Elfelejtett jelszó