2018. szeptember 30. 11:05

Budafoktól a Benczúr utcáig: összegyűjtöttük a legizgalmasabb tematikus játszótereket, ahol kicsik és nagyok is élvezhetik a varázslatos játékokat.

Írta: Halász Kinga

 

Államalapító játszótér és mesepark Budafokon

Augusztusban nyitották meg az új meseparkot Budafok szívében, a Szent István téren. Az új tematikus játszótér Kő Boldizsár szobrászművész tervei alapján készült, aki művészi szobrokkal és egyedi megoldásokkal vizuális kultúrát visz a gyerekek és felnőttek mindennapjaiba. A tereken megjelenő szimbólumok a lélekre is hatnak.

A Szent István téren különleges játszótér és pihenőpark jött létre. A közösségi téren helyet kapott egy növényekkel díszített pihenőpark, egy amfiteátrum és egy igazán varázslatos világ a gyerekek számára. A díszítések, fafaragványok Szent István életével és korával kapcsolatosak, az egész olyan, mint egy térbeli mesekönyv.

Mesetér a budafoki Szent István téren (Fotó: budafokteteny.hu)

A mesetéren tíz játék található. A legkisebbekre gondolva van homokozó, mely egy jurtában kap helyet, és van egy különleges hinta is, amit a nagyobbakkal együtt is használhatnak a kicsik. A hintára a honfoglalás jelenetét festették az alkotók, a tetejére pedig figurákat helyeztek el, amik a hintázás közben elkezdenek mozogni.

A Szent István mesetér közepén két fontos épület áll, az államalapító vára és egy kis kápolna. A külső várfalon sokféle módon lehet feljutni, hogy meghódítsák a gyerekek a király várát. A mellvédről csúszdán lehet a leggyorsabban lejutni. Kő Boldizsár bábokat szokott beilleszteni a játékaiba, ezzel is közös játékra ösztönzi a gyerekeket. A hercegszabadítós játékban két mókuskereket kell egyszerre forgatni, hogy Imre herceg bábja kibújjon a toronyból.

Szent Korona a körhintán (Fotó: budafokteteny.hu)

A mesetér jellegzetes játszóeszköze a körhinta, ami  államiságunk legfontosabb szimbólumának, a Szent Koronának állít emléket úgy, hogy közben élvezetes játékra is lehetőséget ad. A hatalmas lendkerekes forgóhintáról hat gumis ülőke lóg le láncon, amibe bele lehet ülni. Ugyanezen a helyen egy óriás társasjáték is közös időtöltésre hívja a nagyobbakat.

*

A városban több helyen is találunk hasonló pihenőparkot. Budapest egyik legrégebbi tematikus játszótere, a Zöld Péter játszótér (1024 Budapest, Kis Rókus u. 16-20.) 2000-ben épült a Millenáris Parkban, több mint 20 képzőművész munkájának eredményeként.

A játékszerek a Zöld Péter népmese egy-egy jelenetét mutatják be, a gyerekek végig tudják játszani a főhős kalandjait. A bejáratnál – ahol egy kondásfiú faragott figurája köszönti az érkezőket – elolvasható a mese szövege. Megjelennek a népmese alakjai, szobrászművészek által faragott szobrok, állat és emberfigurák formájában. Különleges elemek is helyet kaptak, mint a zenélő kút, szélforgók, forgó rózsaszál, elvarázsolt kastély és az óriáshal.

Zöld Péter játszótér a Millenáris Parkban (Fotó: asapa.hu)

*

Assisi Szent Ferenc életét dolgozza fel a Széher úti szívkórház kertjében (1021 Budapest, Széher út 73.) látható kreatív játszótér, ami egy gyógyító mesetér. A Szent Ferenc Kórház parkján belül kialakított, elkerített játszóterület egyszerre szolgálja a betegek gyógyulását és a beteglátogatók nagyobb kényelmét. A kórház betegei főleg idősek, akiket gyermekeik családjukkal, unokákkal látogatnak. Gyógyítólag hat rájuk, ha minél tovább maradnak szeretteik: a kicsiket lefoglalja a játszótér, míg a felnőttek beszélgethetnek kellemes környezetben.

Az ergonomikus játszóeszközök 20 féle természetes anyagból készültek, egyedi tervezésűek. Többféle csúszda, pad, hinta, mászóka található itt, mellette pihenők és meseismertetők. Mivel Assisi Ferenc az állatok védőszentje, sok állatfigura is megjelenik.

Gyógyító tér a kórház parkjában (Fotó: Budapesti Szent Ferenc Kórház)

*

De nemcsak a budai gyerekek élvezhetik a varázslatos mesejátszótereket. Az Andrássy út közelében, műemléki környezetben fekszik a Benczúr-kert (1068 Budapest, Benczúr köz 9.), Terézváros eldugott kis parkjában, hatalmas fákkal körülvéve.  

Itt adták át 2017-ben a gyönyörű mesekertet. A játszótér elemeit iparművészek alkották meg, egyedi arculatú, a gyermekek képzeletét megmozgató, az épített környezetet új színekkel és tartalommal gazdagító közösségi teret hoztak létre a Benczúr-kertben.

Színes meseváros a platánfa körül a Benczúr-kertben (Fotó: Kő Boldizsár)

Itt nincs történet, az alkotó a gyerekekre bízta a mese kitalálását. Varázsdomb, dimbes-dombos részek csúszdákkal, állatszobrokkal, népi motívumokkal. Az óriási platánfa köré színes mesevárost építettek, körülötte padon ülhetünk. De van itt díszes vár, hajó, vízjáték és malomkerekes kút is. Az eszközök szerepjátékra ösztönöznek, a játszótér szokatlan és egyedi megoldásai inspirálják a gyerekeket, de még a felnőtteket is.


Hozzászóláshoz lépjen be, vagy regisztráljon!

Felhasználónév:
Jelszó:

Regisztráció | Elfelejtett jelszó