Családbarát újdonsággal bővül a Liget Budapest Projekt, amelynek részeként 2019 kora őszén a budapestiek birtokba vehetik Európa legjobb nagyjátszóterét – mondta el Gyorgyevics Benedek, a Városliget Zrt. vezérigazgatója az M1 aktuális csatornán hétfőn. 

A Liget Budapest Projekt megvalósításáért felelős cég vezetője hozzátette: a fejlesztés integrált és korosztályokra bontott különleges játszóelemekkel épül majd meg. 

Elmondta: a Hermina út-Ajtósi Dürer sor-Dózsa György út által határolt parkrész délkeleti harmadát érintő fejlesztés részeként a terület teljes növényzete is megújul. Egy hatalmas rózsakertet létesítenek az egykori Olof Palme Ház bejáratánál, amely a rekonstrukciós munkák után a Millennium Háza néven nyílik majd újra – fűzte hozzá.

A vezérigazgató a projekt eddigi eredményeiről azt mondta, hatalmas elismerés, hogy az új Néprajzi Múzeum épülete nemrég International Property Awards elismerést nyert Londonban. Amellett, hogy a múzeumot a világ legjobb középületévé választották, a projekt egyben World's Best Architecture különdíjat nyert, azaz a világ legjobb építészeti projekt tervévé választották. Hangsúlyozta: ez nemcsak Liget Budapest Projektnek, a tervezőknek, hanem Magyarországnak is hatalmas megtiszteltetés. Ilyen volumenű díjat állami beruházásban megvalósuló projekt még nem kapott Magyarországon – jegyezte meg Gyorgyevics Benedek.

(MTI)