Mátyás-templom

00.jpg Egy kincsekkel teli ékszerdoboz – A Mátyás-templom művészeti gyűjteménye A Mátyás-templom hazánk egyik legismertebb épülete, égbe törő tornya a budapesti panoráma szerves része. Tökéletes turistalátványosság, hiszen a gótika e mesterművén túl még csodálatos kilátás is fogadja az ide látogatókat. Érdemes azonban betérni is, hiszen a falak közel nyolcszáz év történelméről mesélnek, melynek során rengeteg műkinccsel gazdagodott a templom gyűjteménye.
Különös temetés a Mátyás-templomban – Hogy került III. Béla sírja Budára 125 évvel ezelőtt? Különös esemény történt 125 évvel ezelőtt Budapesten: a Mátyás-templomban uralkodónak kijáró pompával újratemették III. Béla királyt és feleségét. A szertartás olyan meghatóra sikerült, hogy az akkor már hétszáz éve halott uralkodó érdemeit hallgatva sokan zokogásban törtek ki. De hogyan került az Árpád-házi király sírja abba a templomba, amely még nem is állt a halálakor, hiszen Buda városát s benne a legismertebb magyarországi templomot az ide temetett király unokája, IV. Béla alapította.
Aki lángra gyújtotta a Batthyány-örökmécsest – 145 éve született Pogány Móric építész Az építészekre gyakran csupán mérnökökként tekintünk, de ők egyúttal művészek is, amit Pogány Móric munkássága is kitűnően példáz. Az éppen 145 évvel ezelőtt született alkotó az épületeinek többségét Tőry Emillel közösen valósította meg, önálló munkái között azonban számos emlékművet is találunk. Az alábbi összeállításunkban főleg az utóbbiak mentén mutatjuk be a jeles építőművészt.
Háromszáz éve volt a nagy budai tűzvész Villámcsapás, egy meggondolatlan kádár vagy idegen ügynökök? Máig nem tudni pontosan, hogy mi okozta 300 éve a nagy budai tűzvészt, amelyben a város szinte teljesen elpusztult.
Kilencven éve kísérték utolsó útjára gróf Apponyi Albertet Apponyi Albertet halála után egy egész nemzet gyászolta, ravatalát az ország legfontosabb középületében állították fel, ahol hosszú sorokban két napon át közel félmillióan hajtottak fejet. Sírhelyét az akkor koronázó főtemplomként emlegetett Mátyás-templomban jelölték ki, a koporsóját a Kossuth térről a Szentháromság térig díszhintón szállították 1933. február 14-én, a temetési menet útvonala mentén tömegek álltak, hogy kifejezzék tiszteletüket az előtt a hazafi előtt, aki a leghitelesebben képviselte a világ és a magyarság szemében a nemzet ügyét.
Koponyák a Halászbástya alatt – Az elfeledett Szent Mihály-kápolna A XIX. század utolsó éveiben, a Halászbástya alapozását megelőző munkák során egy koponyákat rejtő üreg bukkant elő a föld alól, amelyre Schulek Frigyes építész a Vár egyik régi kazamatájaként hivatkozott. Ám sejthette eredeti funkcióját, mert megőrzésre érdemesnek ítélte, de a hely ezután ismét feledésbe merült, hogy a XX. század derekán megint rátaláljanak: immár a középkori Szent Mihály-kápolnaként azonosítva a helyet, amely 1997 óta a Halászbástya egyik legérdekesebb részletét jelenti.
Franciás, olaszos, németes, magyaros – A Magyar Királyi Pénzügyminisztérium és európai társai A Magyar Királyi Pénzügyminisztérium Szentháromság téri palotájának varázslatos belső tereiben nagy szerepet kapott a magyar népművészet. Építésének idején – a XX. század legelején – ugyanis lángolt hazánkban a nemzeti érzés, amit az építészet nyelvén a nép ősi díszítőmotívumainak felelevenítésével fejeztek ki. Egy Pénzügyminisztérium minden országban fontos intézmény, de vajon máshol is tükröződik az adott nemzet lelkülete a falakon? Néhány európai példát bemutatva keressük a választ arra, hogy máshol is e koncepció alapján építették-e ezt az épülettípust.
Józsefvárostól a budai Várig – A XIX. század második felében számos templom újult meg Pest-Budán Húsvét a kereszténység legnagyobb ünnepe és egyben a megújulás és újjászületés időszaka is. A XIX. század második felében jórészt minden katolikus templom egy ilyen megújuláson és átalakuláson ment keresztül. Külső homlokzatok és belső terek, tornyok és tetőzetek újultak meg, és nyertek a korábbi arculatukhoz képest szebb és látványosabb szakrális külsőt, ami az önálló esztétikai értékeken túl az egyházi építészet terén is Pest-Buda, később Budapest fővárosi rangját emelte. Ezekből mutatunk meg néhányat.
Kívül gótikus, belül magyaros – A Pénzügyminisztérium palotájának meglepő díszei A várbéli Szentháromság téren már évek óta nagy munka zajlik: helyreállítják a Pénzügyminisztérium egykori palotáját, mellyel egy gazdagon díszített, neogótikus épület születik újjá. Most arra világítunk rá, hogy a századfordulón mennyire áthatotta az építészeket – így a tervező Fellner Sándort is – a nemzeti érzés kifejezésének igénye. A Pénzügyminisztérium belső tereiben ugyanis rengeteg magyaros szecessziós részlet árulkodik erről.
Százötven éve jött létre az első műemlékvédelmi szervezet – Felmérték az épített örökséget Európa nagy részéhez hasonlóan hazánkban is a XIX. század elejétől kezdett egyre nagyobb tömegeket megmozgatni a műemlékek ügye, de az első, kifejezetten e célt szolgáló intézmény csak 1872-ben, tehát 150 évvel ezelőtt jött létre. A közös múlt iránti érdeklődésből természetszerűleg fakadt az épített környezet iránti felelősségvállalás is, hiszen azokban őseink munkáját tisztelhetjük.
Az utolsó koronázás – 105 évvel ezelőtt lett magyar király IV. Károly Az I. világháború vérzivataros éveiben az Osztrák–Magyar Monarchia nehéz sorsát 1916 végén egy újabb csapás tetézte: elhunyt I. Ferenc József császár és király. Hatvannyolc évi uralkodás után az év november 21-én adta vissza lelkét a Teremtőnek. Utódául unokaöccsének fiát, Habsburg–Lotharingiai Károly főherceget tette meg, akit éppen 105 évvel ezelőtt, 1916. december 30-án koronáztak királlyá.
A másik budavári szálloda – Az egykori Burg Hotel és ami előtte volt A budai Vár legjelentősebb szállodája kétségtelenül a Hilton. Ezt nemcsak a világhírű márkanév, hanem az épület mérete és panorámás fekvése is magyarázza. Alig száz méterre tőle viszont két évtizedig tartotta a versenyt a nagy vetélytárssal a kis Burg Hotel. Hozzá hasonlóan ez is egy modern épület, elődei a II. világháborúban pusztultak el. Ám most ismét változás előtt áll a terület: az épületre részleges bontási engedélyt adtak ki, a belső terekben már meg is indult a munka.
Elegáns termeket rejtett a pompás neogótikus külső – A Pénzügyminisztérium belső terei A Pénzügyminisztérium egykori Szentháromság téri palotájának építése 120 évvel ezelőtt kezdődött. A Fellner Sándor által tervezett épületegyüttes külső homlokzata, reprezentatív helyiségeinek belmagassága, díszítései a pénzügyi igazgatás korabeli tekintélyét is érzékeltették. A palotát azonban évtizedek óta nem olyannak ismerjük, mint amilyennek 1901 és 1904 között felépült, mert a II. világháború után megcsonkítva állították helyre, a belső tereket is megfosztva díszeiktől. Ezeket az elegáns termeket is helyreállítják a folyamatban lévő rekonstrukció során, ezért most bemutatjuk, milyenek is voltak a minisztériumi palota belső terei eredeti állapotukban.
A budapesti panoráma gyöngyszeme – 125 éve készült el az újjáépített Mátyás-templom A főváros és az ország egyik legismertebb temploma a budavári Nagyboldogasszony-templom, vagy ahogyan leggyakrabban emlegetjük, a Mátyás-templom. Az eltérő nevek főleg abból adódnak, hogy igen hosszú történelme során sokféle funkciót betöltött, illetve sokféle külsőt is öltött. A ma látható neogótikus épület a több évtizedes, Schulek Frigyes vezette átépítés eredményeként 125 évvel ezelőtt készült el.
Hunyadi Jánost 575 éve választották meg Magyarország kormányzójának – Budapest ma is őrzi emlékét Mátyás király édesapjára, történelmünk egyik legnagyobb alakjára mindennap emlékezhetünk a déli harangszót hallgatva. A harangozást még a nándorfehérvári diadal előtt rendelte el a pápa, hogy a keresztény seregek győzelméért fohászkodó imára hívjon, de a felszólítás a győzelem hírével gyakorlatilag egyszerre érkezett meg Budára, így a magyar hagyományban a kettő összekapcsolódott. Hunyadi Jánosnak a fővárosban több emléke, szobra is található. Ezeket jártuk végig a budai Vártól az Országház épületén át a Városligetig.
Éjszaki túrán mutatják be a budai Vár természeti és történelmi értékeit A Sziklába vájt történelem – Árnyak és fények a Várnegyedben címet viselő programon egy éjszakai túrán lehet bejárni a Várnegyed különleges helyszíneit a Sziklakórház, a Mátyás-templom és a Duna-Ipoly Nemzeti Park szervezéseben.
Budapest várja a belföldi turistákat A Magyar Turisztikai Ügynökség szerint a nemzetközi vendégkör elmaradása miatt növelni kellene a fővárosba látogató belföldi turisták számát. Ehhez fel kell hívni a magyar vendégek figyelmét a történelmi gyógyfürdőkre, a világörökségi helyszínekre és Budapest gasztronómiai kínálatára is.
A neogótika csodái Budapesten Budapest mai arculatát egyértelműen egy igen termékeny időszak, a dualizmus építészete határozza meg. A XIX. század második felében épültek a főváros leghíresebb épületei, mint például a Halászbástya, az Operaház, az Országház és a Szent István-bazilika. Erre az időszakra a nagyfokú stíluspluralitás jellemző. Cikkünkben most a legszebb neogótikus épületeket mutatjuk be.
Norvég ácsmesterből lett Budapest építője – 145 éve kapott magyar állampolgárságot Gregersen Egy norvég ácsmester, akinek 19 gyereke született, már önmagában is érdekes személyiség. Azonban, ha hozzátesszük, hogy e norvég mester közben magyar nemes is lett, és a szabadságharcban utász volt, akkor egy hihetetlen életpálya sejlik fel előttünk. Főként hogy jelentősen kivette részét Budapest világvárossá építéséből is a XIX. század második felében.
Lesz-e még toronyzene a Mátyás-templom tornyán? – Egy budai hagyomány nyomában Először a torony nyugat felé eső erkélyén, azután Pest felé, a Halászbástya felőli erkélyen is előadták egykor a Mátyás-templom tornyából a toronyzenét jeles alkalmakkor. Többnyire régi magyar egyházi énekek, de olykor a Himnusz és a Szózat is elhangzottak a templom tornyának erkélyéről az 1896-os millenniumot követő évtizedekben.
Aki Buda látképét meghatározta – Száz éve hunyt el Schulek Frigyes, a műemlékvédő építész Száz évvel ezelőtt, 1919-ben számos nagy alakját vesztette el a magyar tudományos, irodalmi és művészeti élet. Csak hogy néhányat említsünk: Ady Endre, Eötvös Loránd, Csontváry Kosztka Tivadar, Szemere Miklós, Hopp Ferenc. És 100 éve, 1919. szeptember 5-én hunyt el Schulek Frigyes egyetemi tanár is, az eklektikus építészet és a műemlékvédelem jelentős képviselője, mérnök és restaurátor. Nevéhez olyan emblematikus, Budapest városképét meghatározó épületek kötődnek, mint a Mátyás-templom, a Halászbástya és a János-hegyi Erzsébet-kilátó.
Megújult a toronysüveg – a Mátyás-templom restaurálása az 1930-as években A középkori alapítású Nagyboldogasszony-templomot, ismertebb nevén a Mátyás-templomot a 100 éve elhunyt Schulek Frigyes vezetésével építették át; fia, Schulek János építészmérnök pedig az 1930-as években a templomtorony renoválási munkáit irányította. Az alábbi korabeli híradó ezen munkálatokat mutatja be.
Meglepő, hányféle szobra van Szent István királynak Budapesten Nemrég járta be a budapesti sajtót a hír, hogy szobrot állítanak István királynak a XIII. kerületben, a róla elnevezett parkban. Felmerül a kérdés, hogy hány szobor ábrázolja őt a fővárosban? Ennek jártunk utána.
Újra régi fényében látható Szent István szobra A budai Vár kiemelt helyén, a Mátyás-templom és a Halászbástya között áll Szent István szobra, amelynek domborművei felújításon estek át.
Kiállítás emlékezik Ferenc József és Sisi koronázására A koronázás, amely az osztrák-magyar kiegyezés szimbolikus eseménye volt, számos ponton eltért a korábbi koronázási hagyománytól.
IV. Károlyra emlékeznek a Mátyás-templomban Az utolsó magyar király száz évvel ezelőtti koronázására emlékezik egy kiállítás a Mátyás-templomban.

További cikkeink