Gróf nagyapponyi Apponyi Albert (1846–1933) a svájci Genf városában hunyt el nyolcvanhét esztendős korában 1933. február 7-én, ahol mint Magyarország fődelegátusa képviselte hazáját a Nemzetek Szövetségének a közgyűlésén. Először itt ravatalozták fel a városi Szent József-plébániatemplomban, és a helyben tartózkodó diplomaták, népszövetségi delegátusok sorra lerótták előtte tiszteletüket, majd koporsóját vonatra rakták, hogy Magyarországra szállítsák.

Apponyi Albert Diósy Antal festményén (Forrás: Magyar Nemzeti Múzeum, Történeti Festménygyűjtemény)

Apponyi Albert a képviselőház pulpitusán 1930 körül (Fotó: Magyar Nemzeti Múzeum, Történeti Fényképtár)

A szerelvényt ünnepélyesen fogadták Bécsben, az osztrák kancellár is lerótta kegyeletét Apponyi teteme előtt. Magyarország határán február 10-én este haladt keresztül a vonat, több állomáson megálltak, hogy a helyiek tiszteleghessenek a koporsó előtt, részvétüket nyilváníthassák a gyászoló családtagoknak, akik szintén a vonaton tartózkodtak.

Apponyi teteme a nyitott koporsóban (Fotó: Magyar Nemzeti Múzeum, Történeti Fényképtár)

Késő este futott be a szerelvény a Keleti pályaudvarra, ahol Horthy Miklós kormányzó, valamint Budapest főpolgármestere és katolikus főpapok fogadták az elhunyt koporsóját. Rövid egyházi szertartást követően Apponyi földi maradványait ágyútalpra helyezték és az Országházba szállították, ahol az épület kupolacsarnokában ravatalozták fel, itt pedig február 12-én és 13-án bárki leróhatta előtte a kegyeletét.

Két nap alatt közel félmillió ember zarándokolt el a koporsóhoz, ami jól kifejezi, mekkora tisztelet övezte a „nemzet patriarcháját”. A fővárosi rendőr-főkapitányságnak hatalmas kihívást jelentett egy ekkora tömeg kezelése, még az Országház kapuinak nyitvatartását is meg kellett hosszabbítani mindkét napon, olyan hosszú sorokban vártak türelmesen az egybegyűltek.

Apponyi ravatala az Országház kupolacsarnokában, ahol két nap alatt közel félmillióan hajtottak fejet előtte (Fotó: Magyar Nemzeti Múzeum, Történeti Fényképtár)

A temetés előtti napon számos fővárosi templomban tartottak rekviemet, a Szent István-bazilikában gróf Mikes János szombathelyi megyés püspök celebrálta a szentmisét.

A temetés megszervezését Gömbös Gyula miniszterelnök Bárczy István miniszterelnökségi államtitkárra bízta, aki gondoskodott arról, hogy a revizionista mozgalom főszereplőjének számító Apponyit a lehető legnagyobb pompával kísérjék utolsó útjára. Ennek sikere érdekében fontos egyeztetéseket folytatott, amely során eldőlt, hogy a budavári Koronázó Főtemplomban (a Mátyás-templomban) helyezik nyugalomra a grófot.

Budapest ezekre a napokra gyászba öltözött, a köz- és magánépületek homlokzatán is hatalmas fekete gyászlobogók lengtek. Még a temetési menet útja mentén álló lámpák armatúráját is fekete gyászfátyollal vonták be.

Gyászoló sokaság a Kossuth tér északi részén, balra a Parlament épülete, a távoli háttérben a Margit híd ívei láthatók (Fotó: Magyar Nemzeti Múzeum, Történeti Fényképtár)

Február 14-én, kedden a temetés napján Gömbös Gyula mondott emlékbeszédet a parlementnél összesereglett több tízezres embertömeg előtt, miután kihozták az Országgyűlés épületéből Apponyi koporsóját. A gyászmenet a Kossuth térről a Magyar Tudományos Akadémia érintésével haladt el a Lánchídon, majd a mai Clark Ádám térről felfelé indult a Várhegy keleti oldalán. Végig az úttest két oldalán gyászoló tömegek hajtottak fejet az elhaladó gyászhintó előtt.

A legtöbb közjogi méltóság a Kossuth teret elhagyva autójába szállt, és csak a Várban csatlakoztak újra a menethez. Az út mentén díszsisakos rendőrök gondoskodtak a zavartalan vonulásról. A sajtó előre közölte a gyászmenet útirányát is, hogy mindenki ennek megfelelően készülhessen: „Kossuth Lajos-tér, Rudolf-rakpart, a Magyar Tudományos Akadémia és a főkapitányság előtt elhaladva, a Ferenc József-tér, Lánchíd, Clark Ádám-tér, Hunyadi János-út, Dísz-tér, Tárnok-utca, Szentháromság-tér.”

A gyászhintó a Lánchíd budai hídfőjében (Fotó: Magyar Nemzeti Múzeum, Történeti Fényképtár)

Bárczy István államtitkár és a budapesti rendőrfőkapitány meghatározták a menet részletes beosztását, a lovasrendőr-díszszakaszok, iskolások, egyetemisták, zenekarok, az Apponyihoz kötődő egyesületek, a zászlóvivők, a koszorúskocsik, a gyászhintó, a család, a közjogi és egyházi méltóságok, a hadsereg és az országgyűlés küldöttségének pontos beosztását, egymásutáni rendjét, egymástól való tíz-tíz lépésnyi távolságát.

Vallás- és közoktatásügyi miniszteri rendelettel tanítási szünetet rendeltek el az országban az oktatási intézményrendszer minden szintjén. Így számos fővárosi diák és tantestület részt vehetett február 14-én a temetési programban, majd az egyes iskolákban is tartottak megemlékezéseket a tanárok a tanulóik számára. Bár Apponyi katolikus volt, de a gyászban a kultusza mellett felsorakoztak a protestáns felekezetek és a zsidóság is.

Koszorús kocsik a budai Várban (Fotó: FSZEK Budapest Gyűjtemény)

A Pesti Izraelita Hitközség reálgimnáziumának az 1932–1933. iskolaévről kiadott értesítőjében az alábbi szerepelt Apponyi halálával és temetésével kapcsolatban: „1933. február 7-én d. u. 4.20-kor meghalt Genfben Apponyi Albert gróf. Február 10-én tartott tantestületi értekezlet jegyzőkönyve Róla a következőkép emlékezik meg.

„Munkánk megkezdése előtt szenteljünk néhány percet Apponyi Albert gróf emlékének. A Megdicsőültnek genfi ravatala körül ép most folyik a gyászszertartás és a ravatal felé fordul nemcsak megcsonkított országunk, hanem egy egész világ tekintete is. Példátlan egyetértéssel hajtja meg minden nemzet zászlóját az igazán nagy ember emléke előtt. Bárcsak átterjedne ez az egyetértés azokra a nagy problémákra is, amelyeknek szóvivője volt a Boldogult a nemzetek parlamentjében. A többieknek csak hódolat tárgya Ő haló porában, de nekünk nagy emlék és követendő példa is legyen. Iskolánknak külön is van jogcíme az Ő meggyászolására. Az Ő minisztersége alatt jött létre intézetünk alapokmánya, mely szerződésben egyesíti a Freystädtler, Taub és Wahrmann alapítványt és megadja a pesti izr. hitközségnek a jogot a zsidó középiskola alapítására. Az alapítványoknak és hitközségnek ezt a szerződését Apponyi Albert gróf közoktatásügyi miniszter írta alá.

Február 14-én volt Apponyi Albert gróf temetése. Február 15-én mindegyik osztályban megemlékeztünk Apponyi Albert grófról.”

Főpapok és közjogi méltóságok a gyászmenetben (Fotó: FSZEK Budapest Gyűjtemény)

A fővárosba vidékről is hatalmas tömeg érkezett a temetés miatt, róluk is gondoskodtak a szervezők, hogy sem a vasúti pályaudvarokon, sem egy-egy vendéglátóhelyen ne alakuljon ki kezelhetetlenül nagy tömeg. Ebben a korban a vidékieknek kirándulásszámba ment egy-egy fontosabb fővárosi esemény megtekintése, még akkor is, ha az egy híresség temetése volt.

Apponyi halálával egyáltalán nem ért véget a kultusza, csak éppen a főszereplő eltávoztával átalakult. Elhunytának évfordulóin a Koronázó Főtemplomban – melyet ez időben kezdtek Mátyás-templomnak nevezni – emlékére mindig szerveztek szentmisét, melyen megjelentek magas rangú diplomaták, politikusok, a személyéhez kötődő egyesületek, társaságok vezető testületei. Emlékére a Budai Katholikus Körben és a Gróf Apponyi Albert Társaságban is tartottak serlegbeszédeket.

Díszsisakos lovasrendőr díszegység, amely a gyászmenetet felvezette és a végét zárta (Fotó: FSZEK Budapest Gyűjtemény)

A budavári Kapisztrán Szent János Helyőrségi Templomban, 1935-ben emléktábla elhelyezésével és a gróf állandó ülőhelyének táblával való megjelölésével tisztelegtek előtte. Az Est című napilap, 1935. február 9-én így számolt be e mementóállításról: „A két év előtt elhunyt gróf Apponyi Albert élete utolsó éveiben állandóan a Kapisztrán Szent Jánosról elnevezett helyőrségi templomba járt vallási kötelességének teljesítésére. Budapesti tartózkodása alatt – a keményebb téli időt kivéve, amikor mint aranygyapjas lovag otthon, házikápolnájában hallgatott szentmisét – napról-napra lehetett őt látni, amint a Kapisztrán-templomban hitvalló áhítattal hallgatta a szentmisét és mindennap megáldozott. A Kapisztrán-templom hívei a maguk intim körében mozgalmat indítottak a nagy hitvalló emlékének megfelelő módon való megörökítésére. Két helyen örökíti meg a Kapisztrán-templom hívőserege Apponyi emlékét: a Hősök kápolnájában művészi fekete márványlapon, rendesen elfoglalt helyén pedig a templom padjára illesztett bronzplakettel. A kápolnai emléktábla felirata, amelyet két klasszikus formában megírt disztichon kísér, a következő:

Emlékül Apponyi Albert grófnak,
Egyházunk és Hazánk nagy fiának,
a magyar Feltámadás dicső Bajnokának,
e templom buzgó Látogatójának,
Isteni fény s diadalmas erő áramlik e Házban:

Gyász Trianon ellen innen indultam el én.
Most az örök halmokról hirdetem íme, a szent hírt:

Él az igaz Isten, feltámad Nemzetem!

A padon elhelyezett bronzplaketten pedig ez a felírás olvasható: „Példaadó buzgósággal, naponkinti szentáldozással itt ájtatoskodott Apponyi Albert gróf.” A plakett oldalán az elhunyt nagy férfiúnak e szavai vannak megörökítve: Érzem, hogy Isten kegyelméből abban az erősségben lakom, amelyen a pokol kapui sem diadalmaskodnak! A két emlékművet vasárnap reggel 8 órakor, a szentmise után áldja meg dr. Hász István tábori püspök.”

A harmincas évek második felében felmerült, hogy a Sas-hegyen építsenek kilátót és nevezzék el a grófról, de a kezdeményezést a fővárosi magisztrátus nem támogatta.

Az Operabarátok Köre, mely egyesületnek éppen Apponyi volt a díszelnöke, minden esztendő februárjában Budapesten hangversennyel emlékezett meg a „nemzet ügyvédjéről,” az „élő katedrálisról.”

Régi képeslapon az újpesti Apponyi Albert utca (Forrás: FSZEK Budapest Gyűjtemény)

Apponyi felesége, Dietrichstein-Mensdorff-Pouilly Klotild grófnő 1942 szeptemberében hunyt el Budapesten, a Farkasréti temetőben helyezték nyugalomra. Végakarata szerint őt és férjét, egy esztendővel az özvegy halála után exhumálták és az első bécsi döntés értelmében Magyarországhoz visszacsatolt felvidéki Éberhardon – Apponyi birtokán, eredeti családi fészkében – a grófi família sírkápolnájában helyezték végső nyugalomra, 1943 szeptemberében. Ma is ott alusszák örök álmukat.

Az Apponyi Albert Poliklinika utcai homlokzata (Fotó: FSZEK Budapest Gyűjtemény)

Az Apponyi Albert Poliklinika udvara (Fotó: FSZEK Budapest Gyűjtemény)

A Horthy-kor folyamán még életében, de halála után is számos közterületet neveztek el Apponyi Albertről a fővárosban, melyeket a második világháború után átkereszteltek. Ugyanígy tettek a nevét viselő kollégiummal, valamint a Budapesti Poliklinikai Egyesület által fenntartott Apponyi Albert Poliklinikával és az Országos Stefánia Szövetség által üzemeltetett Gróf Apponyi Albert Anyaotthonnal.

Az Országos Stefánia Szövetség által fenntartott Gróf Apponyi Albert Anyaotthon csecsemőterme (Fotó: FSZEK Budapest Gyűjtemény)

A kibontakozó kommunista diktatúra emlékezetpolitikája feledésre ítélte a demokráciában hívő, markánsan katolikus, konzervatív, legitimista arisztokratát, aki nemcsak a politikai stílusával, de a közélet más dimenzióiban – karitatív tevékenység, művészet- és zenepártolás, egészségügy támogatása – is maradandót alkotott hosszú pályafutása folyamán.

Az Apponyi-gyászhintó a Fiumei Úti Nemzeti Sírkertben kiállítva (Fotó: Nemzeti Örökség Intézete, Fiumei Úti Nemzeti Sírkert)

A temetéshez kapcsolódó gyászhintó egy időben rejtélyesen eltűnt, majd megkerült, 1963-tól a Közlekedési Múzeum raktárában porosodott, 2017-ben a Nemzeti Örökség Intézete restauráltatta, és napjainkban megtekinthető a Fiumei Úti Nemzeti Sírkertben.

Nyitókép: Apponyi Albert temetésén a gyászhintó a Lánchíd budai hídfőjében (Fotó: Magyar Nemzeti Múzeum, Történeti Fényképtár)