A Pénzügyminisztérium egyik épülete a várbéli Szentháromság téren volt, és mikor arról született döntés, hogy ide építik fel az új, nagyobb székházat is, gyakorlatilag a stílus kérdése is eldőlt: a szomszédos Nagyboldogasszony-templomhoz hasonlóan neogótikusnak kellett lennie. Fellner Sándor szinte minden stílusban otthonosan mozgott, neogótikus épületeket is tervezett már korábban, és ezúttal is ügyesen oldotta meg a feladatot: olyan homlokzatot alkotni, amely harmonikusan illik a Mátyás-templomhoz, mégis egyértelműen tükrözi, hogy világi intézmény működik a falai közt. A főhomlokzat közepéből előreugró rész (rizalit) sarkaira gazdagon díszített tornyokat állított, de azok alacsonyabbak a temploménál, és csúcsaikra kereszt helyett páncélos vitézek bronzszobrait állította.

A Pénzügyminisztérium neogótikus főhomlokzata (Forrás: FSZEK Budapest Gyűjtemény/Fellner Sándor: A Magyar Királyi Pénzügyminisztérium palotája, 1908)

Az intézmény tekintélye megkövetelte a reprezentatív megjelenést, így a homlokzatot és a díszes tetőt kőfaragómesterek alkotásai, valamint a pécsi Zsolnay-gyár pirogránit termékei díszítették. A belső terekben mindez még határozottabban érvényesült. A rizalit aljában nyíló főbejárat már a díszes lépcsőházba vezetett, mely egyrészt fogadta a belépőket, másrészt innen indultak a díszlépcsők mind a magasföldszintre, mind a felsőbb szintekre. Az első emelet adott helyet a legnagyobb méretű tereknek: a két szint belmagasságú díszteremnek és az abból jobbra és balra is szimmetrikusan nyíló miniszteri váróknak, tanácstermeknek és fogadószobáknak.

A lépcsőházat is gazdag díszítés jellemezte (Forrás: FSZEK Budapest Gyűjtemény/Fellner Sándor: A Magyar Királyi Pénzügyminisztérium palotája, 1908)

Díszítésükre jellemző volt a gótika eszközköztárának sokoldalú felhasználása: a változatos boltozási megoldásokat (keresztboltozat, hálóboltozat, csillagboltozat) plasztikus hevederek és bordák erősítették, és képeztek egyszersmind szemgyönyörködtető felületeket. A bordák a díszteremben még a pillérek törzsét is befonták, bár az oldalfalak borítására már inkább az értékes faburkolat a jellemző. A miniszteri váróban egyfajta ősgalériát is létrehoztak azáltal, hogy a régi kamarai épületekből átmentették a korábbi évszázadok kamarásainak portréit, ezt miniszteri arcképcsarnok is kiegészítette.

A díszterem pilléreit és mennyezetét is bordák hálózzák be (Forrás: FSZEK Budapest Gyűjtemény/ Fellner Sándor: A Magyar Királyi Pénzügyminisztérium palotája, 1908)

A századfordulón a hatalmas fejlődést bemutató, büszke országban sok építészben felmerült az igény a nemzeti érzés architekturális kifejezésére. Lechner Ödön ekkor kísérletezett magyar építészeti formanyelv megalkotásával, Steindl Imre az Országház udvari homlokzataira mázas kerámiából a magyar földre jellemző növényeket applikált, és Fellner Sándor is magyaros színezetet akart adni a Pénzügyminisztériumnak. Az ornamentikáról kialakított elképzelését így fogalmazta meg:

„Minden művésznek, aki nemcsak a régi hagyomány agyontaposott útján kíván haladni, becsvágya lesz a stílus fejlesztése. Még pedig oly irányban, hogy a szükségletekkel számot vetve és lehetőleg nemzeti szellemben fejezze ki lelke sugallatát (…) Szigorú és egyszerű alapformákból indulva ki, le akartam rázni a sablon béklyóit s minden részletnél az volt a fő törekvésem, hogy hazám formáinak gallyát a régi stílus fájába oltva, azon új hajtást fakasszak.”

A gyakorlatban ezt elsősorban a díszítőfestéssel valósította meg: a bordák által sűrűn tagolt mennyezetek felületét magyaros növényekkel töltötte fel. A boltozatok sarkaiból indulnak a kúszó virágok, amelyeknek szárai és levelei a boltmezőket szalagszerűen övezik, és a záróköveknél terülnek szét a virágszirmok. Ezt a szerkezetet valószínűleg a Mátyás-templomból kölcsönözte, hiszen a helyreállítást végző Schulek Frigyes és a festésre felkért Székely Bertalan hasonlóan díszítették az ottani boltszakaszokat is, habár a ritkább bordázat miatt ők nagyobb méretben dolgozhattak.

A díszítőfestés növényi motívumokból állt össze (Forrás: Katona Júlia: „Magyar érzést akartam kifejezni…” A Magyar Királyi Pénzügyminisztérium Szentháromság téri épületének ornamentikája)

A növényi díszek részleteiben viszont már megmutatkozik az a közel egy évtized, amennyi eltelt a Mátyás-templom és a Pénzügyminisztérium kifestése között: utóbbiban a magyar föld virágai a főszereplők. A gránátalma viszonylag felismerhető, amely egyébként az egyik legszívesebben alkalmazott díszítőelem volt a magyaros szecessziós művészetben. Leegyszerűsítve jelent meg a tulipánbimbó vagy – állati motívumként – a pávaszem (a madár tollazatának jellegzetes dísze). A stilizálás azonban nem Fellner műve, azt a népi mesterek végezték évszázadokkal korábban.

Stilizált pávaszemek a díszítőfestésben (Forrás: Katona Júlia: „Magyar érzést akartam kifejezni…” A Magyar Királyi Pénzügyminisztérium Szentháromság téri épületének ornamentikája)

A népművészet iránti érdeklődés a XIX. század második felében erősödött fel, párhuzamosan a gyáripar előretörésével és így az egyedileg készített népi termékek veszélybe kerülésével. Huszka József rajztanár és művészettörténész volt az egyik első kutató, aki rendszeresen tanulmányozni és gyűjteni kezdte a népművészeti motívumokat. Ennek érdekében beutazta egész Erdélyt – úgy hitte, hogy itt maradt meg érintetlenül az ősi magyar kultúra –, majd tapasztalatait rendszerezve könyvek formájában adta közre, melyek közül a fontosabbak a Magyar díszítési motívumok a Székelyföldön (1883), a Magyar díszítő styl (1885), a Székely ház (1895) és a Magyar ornamentika (1898).

Egy gazdagon hímzett szűr Huszka József művéből (Forrás: Huszka József: Magyar ornamentika, 1898)

Munkái – melyekben számtalan népművészeti motívumot mutatott be – rendkívüli hatást gyakoroltak az építészekre, Lechner Ödön magyaros formanyelve is nagyban támaszkodott a bennük látott rajzokra. Fellner Sándor is minden bizonnyal ismerte, és a tulipánok, pávaszemek megtervezésénél figyelembe is vette a Huszka által gyűjtött motívumokat. A festésen túl az iparművészeti tárgyakban is érvényesült a koncepció: az előcsarnok pilléreinek fejezetét virágokat formázó kovácsoltvas gyűrű ékesítette, a mennyezet bordái pedig több esetben növényi díszes tartókövekből indulnak felfelé.

A lépcsőház földszintjének eredeti díszítéséhez kovácsoltvas elemek is tartoztak (Forrás: FSZEK Budapest Gyűjtemény/Fellner Sándor: A Magyar Királyi Pénzügyminisztérium palotája, 1908)

Volt azonban egy másik szempont is, amelynek az építész szeretett volna megfelelni: utalni az épület funkciójára. Ennek érdekében például az előcsarnok és a díszlépcsőház oldalfalait olyan Zsolnay kerámialapokkal burkolta, melyek felületét a gyarapodáshoz, a gazdagodáshoz – vagyis a pénzhez – kapcsolódó növényi ornamentika hálózta be: szőlőlevelek, cserfalevelek, babérlevelek, gránátalmák. Ez utóbbi jelenik meg a legnagyobb mennyiségben, valamint a legváltozatosabb formában és technikában.

Gránátalma díszek Zsolnay kerámiából (Forrás: Katona Júlia: „Magyar érzést akartam kifejezni…” A Magyar Királyi Pénzügyminisztérium Szentháromság téri épületének ornamentikája)

A híres pécsi üzem termékeit a tetőfedésben is használta, szintén magyaros felhanggal: a különböző színű pirogránit cserepek elrendezésével a népi hímzések öltésmintáit utánozta. Az eresz aljára erősített vízköpőknek a gótikus templomoknál bevett módszer szerint figurális megjelenést adott, de míg a középkorban torz lények vezették le az esővizet, Fellner a nagyszentmiklósi kincs ivócsanakjának bikafejét faragtatta ki. E páratlan régészeti leletről a századfordulón még úgy tudták, hogy honfoglalás kori magyar ötvös munkája, éppen ezért használta fel Lechner Ödön is a Postatakarékpénztáron (az utóbbi évtizedekben már a magyar régészek is avar eredetűnek tartják).

Bikafejes vízköpő az eresz alatt (Forrás: FSZEK Budapest Gyűjtemény)

Fellner Sándor 1904-re elkészült fő műve remekül mutatja tehát, hogy a századfordulón több különböző stílus dívott párhuzamosan: az első ránézésre tisztán neogótikus homlokzat is rejtett magyaros részleteket. A múlt idő hamarosan jelenné válhat, hiszen a tervek szerint jövőre helyreállítják az épület eredeti homlokzatát, tetőzetét, valamint a reprezentatív belső tereket is. Így újra megcsodálhatjuk majd azokat a varázslatos díszeket, amelyekkel az építész a nemzeti érzést táplálta.

A nyitóképen: A Pénzügyminisztérium lépcsőházának földszinti része (Forrás: FSZEK Budapest Gyűjtemény/Fellner Sándor: A Magyar Királyi Pénzügyminisztérium palotája, 1908)