
PestBuda

June 14, 2022 at 11:00 AM
Alamizsnából, hitelekből közel ötven év alatt építtették fel a klarissza rend apácái zárdájukat a mai Szerb utca 21. – Királyi Pál utca 1–3. szám alatt a XVIII. században. A zárt sorú beépítésű, háromudvaros kolostor barokk magja egy középkori romtemplom falmaradványait őrzi. Az apácarend feloszlatása után többször átalakított épületegyüttesben működött papnevelde, kórház, börtön, majd a Pesti Királyi Főzálogház. Lebontása a XX. században kétszer is felmerült, de szerencsére megmaradt: ma az ELTE intézményeinek ad helyet a műemlék.
Végre megkezdődik a Károlyi-palota felújítása
June 13, 2022 at 6:00 PM
Évtizedek óta üresen áll a Pollack Mihály tér 10. szám alatti Károlyi-palota. A Nemzeti Múzeum mögött kiépült mágnásnegyed egyik ikonikus épületének számított, egyidőben az olasz nagykövetség működött benne, a rendszerváltás után pedig raktárnak használták Ybl Miklós híres alkotását. A kiemelten védett műemléket eredeti állapotának megfelelően állítják helyre.
Egy zseniális építész gazdag munkássága – A 175 éve született Hauszmann Alajosra emlékezünk
June 13, 2022 at 12:00 PM
Hauszmann Alajos neve az utóbbi években kezd ismét a köztudatba kerülni, a megbecsülés olyan szintjére, ami életműve alapján méltón kijár neki. A királyi palota bővítése és környezetének kialakítása volt munkásságának csúcspontja – ezért is nevezték el róla a napjainkban zajló épületrekonstrukciós programot –, de az építészi életmű sokkal változatosabb ennél és rendkívül gazdag. Születésének 175 éves évfordulója alkalmából megkíséreljük bemutatni Hauszmann Alajos fontosabb alkotásait, természetesen a budapestiekre összpontosítva.
Ahol a Trapper farmer reklámja és nászút is volt – Lebegni a város felett
June 13, 2022 at 9:00 AM
Lehetett volna Villamosszék, Sétahinta, Páros János, Égibusz: több mint tízezer javaslat érkezett az elnevezésére. Végül a zsűri a Libegő mellett döntött. 1970 óta szállítja az utasokat Zugliget és a János-hegy között. Nyitott, kétüléses székeken utazva lehet leküzdeni a két végállomás közötti 260 méteres szintkülönbséget, a drótkötélpályát 17 hatalmas acélpillér tartja. Volt itt nászút, a Trapper farmer reklámja, és számos filmben feltűnik ez a ritka közlekedési eszköz.
Bővítik a szakrendelő épületét Rákosmentén
June 12, 2022 at 2:30 PM
A főváros XVII. kerületében, Rákosmentén található a Bajcsy Zsilinszky Kórház szakrendelője, amely most egy új épületszárnnyal bővül. Egyúttal a zöld felületeket is megújítják, a tetőn pedig napelemeket helyeznek el.
Kolegerszky, Wampetics, Gundel – A városligeti éttermek világa
June 12, 2022 at 10:00 AM
A Városliget már több mint kétszáz éve a pestiek kedvelt kirándulóhelye, ahol a sétálgatásban, csónakázásban megfáradt emberek előtt mindig nyitva állt néhány étterem kapuja is. A Liget aranykora a millennium idejére esett: az 1896-os ezredéves kiállításra közel hatmillió látogató érkezett, ennek megfelelően a vendéglátás is magasabb fokozatra kapcsolt.
Kolegerszky, Wampetics, Gundel - The world of Városliget's restaurants
June 12, 2022 at 10:00 AM
For more than two hundred years, Városliget has been a popular excursion destination for people from Pest, where the gates of some restaurants have always been open to people who are tired of walking and boating. The golden age of the Liget fell by the time of the millennium: the millennium exhibition of 1896 was attended by nearly six million visitors, and accordingly catering services switched to a higher level.
Kiállítják a régi Szent János Kórház oszlopdarabjait a Széna téren
June 11, 2022 at 5:30 PM
A II. kerületi Széna téren a felújítás során megtalálták a régi Szent János Kórház oszlopának darabjait, falmaradványokat és a Nepomuki Szent János-szobor tartóoszlopának egy töredékét. Az emlékeket a felújított téren fogják kiállítani.
The columns of the old St. John's Hospital are on display in Széna Square
June 11, 2022 at 5:30 PM
Pieces of the column of the old St. John's Hospital, remains of a wall and a fragment of the support column of the statue of St. John of Nepomuk were found during the renovation in Széna Square. The relics will be exhibited in the renovated square.
Felavatták a Petőfi család felújított síremlékét
June 11, 2022 at 3:30 PM
Felavatták a Petőfi család megújult síremlékét szombaton a Fiumei Úti Nemzeti Sírkertben. A sírban Petőfi Sándor szülei, Petrovics István és Hrúz Mária, felesége, Szendrey Júlia, gyermekük, Petőfi Zoltán, valamint a költő öccse, István nyugszanak.
The renovated tomb of the Petőfi family was inaugurated
June 11, 2022 at 3:30 PM
The renewed tomb of the Petőfi family was inaugurated on Saturday in the Fiumei Road National Cemetery. The parents of Sándor Petőfi, István Petrovics and Mária Hrúz, his wife, Júlia Szendrey, their child, Zoltán Petőfi, and the poet's younger brother, István, are buried in the grave.
Amikor magyar neveket kaptak a budai dombok – 175 éve volt a dűlőkeresztelő
June 11, 2022 at 10:00 AM
Tudják, hogy hol található Budán a Burgerberg vagy a Feldhut, esetleg a Reiche Reid? Sőt vélhetően, ha azt mondják, hogy el kell utazni Dreihotterbe, akkor senki nem arra gondol, hogy a 21-es buszra szálljon fel. A budai városrészek ma szép, hangzatos és néha ősinek hangzó magyar neveket viselnek, ám ez csupán 1847-től van így, amikor egy csapásra szinte minden budai területet átneveztek. Ez volt a híres dűlőkeresztelő.
When the hills of Buda were given Hungarian names - the dűlőkeresztelő [ridge baptism] was 175 years ago
June 11, 2022 at 10:00 AM
Do you know where the Burgerberg or the Feldhut or the Reiche Reid are in Buda? In fact, when they say they have to travel to Dreihotter, no one thinks of getting on bus 21. Today, the districts of Buda bear beautiful, sonorous and sometimes ancient sounding Hungarian names, but this has only been the case since 1847, when almost every area of Buda was renamed in one fell swoop. It was the famous dűlőkeresztelő [ridge baptism].
A reformkorban volt az első pesti lóverseny Széchenyi István szervezésében
June 10, 2022 at 3:00 PM
Széchenyi István évekig dolgozott azon, hogy itthon is meghonosítsa az Angliában megismert lóversenyeket. Már 1821-ben kidolgozta a lóversenyszabályzatot, és 1822-ben engedélyt kért a lóversenyek megtartására. Ezt elsőként Pozsonyra kapta meg 1826-ban, majd 1827-ben Pesten is megtarthatta a versenyt.
Lechner Ödönhöz kötődik a szecesszió világnapja
June 10, 2022 at 12:30 PM
A szecesszió világnapját magyar kezdeményezésre 2013 óta ünnepeljük minden év június 10-én. Ez a nap a századforduló két híres építészéhez kötődik: ekkor halt ugyanis meg Lechner Ödön (1914-ben) és Antoni Gaudí (1926-ban). Az Iparművészeti Múzeum kéthetes ünnepléssel készül, és ezalatt számos budapesti szecessziós épületet mutat be az érdeklődőknek.
World Art Nouveau Day is associated with Ödön Lechner
June 10, 2022 at 12:30 PM
We have been celebrating World Art Nouveau Day every year on 20 June, since 2013, at the initiative of Hungary. This day is associated with two famous architects of the turn of the century: Ödön Lechner (1914) and Antoni Gaudí (1926). The Museum of Applied Arts will be celebrated for two weeks, during which time it will present a number of Art Nouveau buildings in Budapest.
A királyi palota építője 175 éve született – Hauszmann Alajosra emlékeztek
June 10, 2022 at 10:00 AM
A 175 éve született Hauszmann Alajosra emlékeztek csütörtökön a Fiumei úti sírkertben. Ő volt a Kossuth téri Királyi Kúria, a New York-palota, a Műegyetem központi épülete, valamint a királyi palota bővítésének és átépítésének tervezője, de számos budapesti középület, magánház és villa készült az ő tervei szerint. Tanári munkásságán keresztül jelentős hatást gyakorolt a századforduló magyar építészetére, építészeire.
The builder of the royal palace was born 175 years ago - Alajos Hauszmann is remembered
June 10, 2022 at 10:00 AM
Alajos Hauszmann, who was born 175 years ago, is remembered on Thursday at the tomb in Fiumei road. He was the designer of the expansion and reconstruction of the Royal Mansion in Kossuth Square, the New York Palace, the main building of the Technical University, and the Royal Palace, but many public buildings, private houses and villas in Budapest were designed according to his plans. Through his work as a teacher, he had a significant influence on the Hungarian architecture and architects of the turn of the century.
A Lánchíd felújítása miatt két hónapra lezárják a budai alsó rakpart egy szakaszát
June 9, 2022 at 7:00 PM
A Lánchíd korszerűsítési munkái miatt június 20-tól augusztus közepéig lezárják a Halász utca és a Döbrentei tér közötti rakpartszakaszt a forgalom elől. Ugyanakkor ebben az időszakban a pesti alsó rakparton mindennap, így hétvégenként is lehet majd gépjárművel közlekedni.
Due to the renovation of the Chain Bridge, a section of the Buda lower embankment will be closed for two months
June 9, 2022 at 7:00 PM
Due to the modernization works of the Chain Bridge, the embankment section between Halász Street and Döbrentei Square will be closed to traffic from 20 June to mid-August. At the same time, during this period it will be possible to drive on the lower embankment of Pest every day, even on weekends.
Védetté nyilvánították a nagytétényi Duna-partot
June 9, 2022 at 5:00 PM
A védett természeti területté nyilvánított, 4,7 kilométer hosszú nagytétényi Duna-parton továbbra is lehet kutyát sétáltatni, és a szúnyogirtás is szabad, ám nem lehet bicikliutat és kerékpáros-pihenőt kialakítani, csónakházat és állandó kikötőhelyet építeni hajók és kishajók számára.
The bank of the Danube in Nagytétény was declared protected
June 9, 2022 at 5:00 PM
On the 4.7-kilometer-long bank of the Danube in Nagytétény, which has been declared a protected natural area, dogs can still be walked and mosquito repellent is free, but it is not possible to build a bike path and bicycle rest, build a boat house and a permanent berth for boats and small boats.
Apja árnyékában alkotott a ma 215 éve született Pollack Ágoston
June 9, 2022 at 9:00 AM
Pollack Ágoston, a klasszicista építészet kiemelkedő alkotójának, Pollack Mihálynak a fia számos köz- és magánépületet jegyzett Pesten és Budán. A legtöbbet mára lebontották, átépíttették, számos terve csak dokumentáció formájában maradt fenn. Pollack Ágoston együttműködött Ybl Miklóssal és édesapjával is, utóbbival együtt dolgozott például a Szent Rókus Kórház bővítésén. Pollack Ágoston tevékenysége és megítélése az apa remekművei árnyékában háttérbe szorult, noha tervei láttán elmondhatjuk, hogy korának jeles építészei közé tartozott.
Ágoston Pollack, born 215 years ago on this day, created in the shadow of his father
June 9, 2022 at 9:00 AM
Ágoston Pollack, the son of the outstanding classicist architect, Mihály Pollack, designed several public and private buildings in Pest and Buda. Most of it has been demolished and rebuilt, many of his plans have survived only in the form of documentation. Ágoston Pollack also collaborated with Miklós Ybl and his own father, for example on the expansion of Szent Rókus Hospital. Ágoston Pollack's activity and appreciation were relegated to the background in the shadow of his father's masterpieces, although at the sight of his plans we can say that he was one of the outstanding architects of his time.
Új utcanevekről döntött a Fővárosi Közgyűlés – Ezentúl Horn Gyula sétány is lesz
June 8, 2022 at 8:30 PM
Szabad-e egy ellentmondásos politikusról utcát elnevezni Budapesten? Ez volt az egyik legfontosabb kérdés a Fővárosi Közgyűlés mai ülésén. Végül a testület megszavazta, hogy legyen Horn Gyula sétány a XIII. kerületben.
The Budapest General Assembly has decided on new street names - From now on, there will be a Horn Gyula promenade
June 8, 2022 at 8:30 PM
Is it allowed to name a street in Budapest about a controversial politician? This was one of the most important issues at today's meeting of the City Assembly. Finally, the board voted to have the Horn Gyula promenade in the 13th district.
A Fiumei úti sírkertben avattak emléktáblát Jókai Anna tiszteletére
June 8, 2022 at 5:00 PM
Jókai Anna halálának ötödik évfordulóján avatott emléktáblát a Nemzeti Örökség Intézete a Fiumei úti sírkertben. A nemzeti emlékhelyen nemcsak tábla, de mostantól a főbejáratnál található tér is őrzi a kilencven éve született író nevét, aki a Nemzeti Kegyeleti Bizottság első elnöke volt.
A memorial plaque was unveiled in honor of Anna Jókai in the tomb garden on Fiumei road
June 8, 2022 at 5:00 PM
On the fifth anniversary of Anna Jókai's death, the National Heritage Institute inaugurated a memorial plaque in the tomb garden on Fiumei road. Not only a plaque at the national memorial site, but now the square at the main entrance preserves the name of the writer born ninety years ago, who was the first chairman of the National Mercy Committee.
Megkezdődtek a Jókai-kertben az építési munkák
June 8, 2022 at 3:00 PM
Megújul a Jókai-kert és benne a műemléki védettségű Steindl-villa, amely jövő ősztől egy új természetismereti kiállítóhelyként várja a látogatókat. Az építési munkálatok már megkezdődtek.
Construction work began in the Jókai Garden
June 8, 2022 at 3:00 PM
The Jókai Garden and the listed Steindl Villa will be renewed, and it will be a new nature exhibition place from next autumn. Construction work has already begun.
Budapest tündérváros: így ünnepelték Ferenc József megkoronázását
June 8, 2022 at 9:00 AM
A magyar főváros egyértelmű nyertese lett az osztrák–magyar kiegyezésnek, amelynek eredményeként Ferenc Józsefet 155 évvel ezelőtt, 1867. június 8-án a budavári Nagyboldogasszony-templomban magyar királlyá koronázták. Budapest a következő évtizedekben világvárossá fejlődött, így magától értetődő volt, hogy a koránázás 25. és 40. évfordulóján is többnapos ünnepségsorozatot tartottak. Diadalkapuk épültek, a Citadella ágyúi díszlövéseket adtak le, volt katonai díszszemle, fáklyás felvonulás, tűzijáték és szerenád, az utcákon százezres tömeg hömpölygött.
Városnéző villamos közlekedik egész nyáron a fővárosban
June 7, 2022 at 2:00 PM
Városnéző járat közlekedik hétvégente a 19-es villamosvonalon a Kosztolányi Dezső tér és a Margit híd, Budai hídfő megállók között. A villamoson turisztikai érdekességek lesznek hallhatók az útvonal mentén látható nevezetességekről, többek között a Hadik kávéházról, a Szent Gellért térről, a Rudas fürdőről, a Várkert Bazárról, a Lánchídról, a Batthyány térről és a Margit hídról is.
Sightseeing trams run throughout the summer in the capital
June 7, 2022 at 2:00 PM
A sightseeing flight runs on weekend on tram line 19 between Kosztolányi Dezső square and the Margaret Bridge, Buda bridgehead stops. The tram will feature tourist attractions along the route, including the Hadik Café, Szent Gellért Square, Rudas Baths, the Castle Garden Bazaar, the Chain Bridge, Batthyány Square and Margaret Bridge.
A pesti Sóhivatal vége – Így született a József nádor tér
June 7, 2022 at 11:00 AM
A Duna a mai napig fontos kereskedelmi útvonal, de a XIX. század első felében még nagyobb jelentősége volt a jól hajózható vízi útnak. Itt szállították többek között a sót is, amelynek raktározására és a hozzá kapcsolódó adók adminisztrációjára a pesti Duna-parton Sóhivatalt emeltek. Tőle délre, a Harmincadhivatal épületében pedig a kereskedelmi árucikkek vámügyeit lehetett intézni. A város fejlődése azonban kikényszerítette a lebontásukat, helyükön a József nádor teret alakították ki.
The end of the Salt Office in Pest - This is how József Nádor Square was born
June 7, 2022 at 11:00 AM
The Danube is still an important trade route to this day, but in the first half of the 19th century the navigable waterway was even more important. Among other things, salt was transported on it, for the storage of which and the administration of the related taxes, a Salt Office was erected on the banks of the Danube in Pest. South of it, in the building of the Thirtieth Office, customs duties for commercial goods could be handled. However, the development of the city forced their demolition, and the József Nádor Square was established in its place.
Harmincöt éve adták át a Közlekedési Múzeum újonnan épített szárnyát
June 6, 2022 at 11:00 AM
A Közlekedési Múzeum életében 35 éve nagy jelentőségű esemény történt, 8 év építkezés után átadták az új épületszárnyat. A múzeum súlyos helyhiányát ugyan enyhítette, de minden problémára nem adott megoldást a korszakban modernnek számító új szárny.
Thirty-five years ago, the newly built wing of the Museum of Transport was handed over
June 6, 2022 at 11:00 AM
A major event in the life of the Museum of Transport took place 35 years ago, after 8 years of construction, the new wing of the building was handed over. Although the museum's severe lack of space was alleviated, the new wing, which was modern in the era, did not solve all the problems.
Gróf, miniszter és magyar hazafi – Aki az első főúri rezidenciát építtette a Palotanegyedben
June 6, 2022 at 9:00 AM
Egy magyar mágnásnak nem lehet Bécsben palotája anélkül, hogy Pesten is ne legyen – üzente arisztokrata társainak gróf Festetics György, aki az osztrák fővárosban az 1850-es években, a magyar fővárosban, a mai Pollack Mihály téren az 1860-as években építtetett rezidenciát. Az itáliai palazzók mintájára Ybl Miklós által tervezett neoreneszánsz palota lenyűgözően szép lett, fényes tükörtermében, díszes szalonjaiban, elegáns márványtermében bolyongva eszünkbe juthat, hogy ugyanitt sétálhattak az 1867-es Andrássy-kormány tagjai is, lévén, hogy Festetics György is miniszteri posztot kapott. Járják be velünk ezt a fényűző palotát, amely az első főúri rezidencia volt a mágnásnegyedben!
Egy 150 éve készült terv Pest fejlesztésére – Az Eskü téri híd különleges rajza
June 5, 2022 at 9:30 AM
Százötven éve még nem volt egységes Budapest, de már volt egységes terv a leendő főváros fejlesztésére. Már akkor számoltak a Hungária körúttal és azzal, hogy a mai Rákóczi utat meghosszabbítják a Dunáig.
A plan made 150 years ago for the development of Pest - A special drawing of the Eskü Square Bridge
June 5, 2022 at 9:30 AM
150 years ago, there was no unified Budapest, but there was already a unified plan for the development of the future capital.
More articles


