Budapest ostroma

Buda ostroma 1686-ban, előtérben a Hegyvidék, kissvábhegy, vérmező, városmajor.. Frans Geffels korabeli festménye.jpg Őseink Buda falai alatt – 340 éve sikerült visszafoglalni a magyar fővárost a törököktől Idén szinte az egész ország Mohácsra emlékezik, hiszen ötszáz esztendő telt el azóta, hogy 1526. augusztus 29-én a magyar sereg végzetes vereséget szenvedett a mohácsi síkon. Most, néhány nappal később azonban, szeptember 2-án, már Buda 1686-os visszafoglalásának 340. évfordulóját ünnepelhetjük. Az egymástól százhatvan évre lévő két esemény szinte keretbe foglalja a magyar történelem egyik legvészterhesebb korszakát. Mohács a középkori Magyar Királyság széthullásának tragikus jelképévé vált, Buda visszavétele pedig annak a hosszú küzdelemnek a fordulópontja lett, amely a történelmi magyar területek oszmán uralom alóli felszabadításához vezetett.
Nyolcvan éve indult újra az élet a fővárosban – Ferencváros pusztulása és újjáépítése A második világháború rendkívül súlyos károkat okozott a fővárosban mind a budai, mind a pesti oldalon. A Budapest 14 kerületében lévő közel 40 ezer épület mintegy egyharmada megsemmisült vagy súlyosan megrongálódott. Ferencváros ipari területei miatt szinte teljes egészében csatatérré változott.
A közlekedés újjáélesztése a 80 évvel ezelőtti pusztulás után Budapest II. világháborús ostroma szinte teljes pusztulást hozott a városra. A hatalmas károk a közlekedési hálózatokat is érintették. Nemcsak a világszép hidak felrobbantását értjük alatta, hanem a tömegközlekedési hálózat pusztulását, márpedig közlekedés nélkül egy világváros nem működhet. Nézzük meg, hogyan indult újra a közlekedés 1945 februárjában!
Nyolcvan éve veszett oda a Duna-korzó patinás szállodasora A Budapest ostromakor, 1944–45-ben elszenvedett sérülések pecsételték meg a pesti Duna-korzó patinás, európai hírű szállodáinak sorsát: a bontásukról döntöttek. A Ritz Szálló, a Grand Hotel Hungária, a Bristol és a Carlton helyére, a Lánchíd és az Erzsébet híd közötti Duna-partra modern szállodák épültek az 1960-as és az 1980-as években.

További cikkeink