Burg Hotel

194104_burghotel_uj_rapa.jpg Az MNB ingatlankezelőjéhez került a lebontott Burg Hotel telke A Szentháromság téri egykori Diplomataházat 2022 elején bontották le, a helyén egy új konferencia-központ fog épülni, amelynek a látványterveit már korábban bemutatták. A telek a közelmúltban az MNB ingatlankezelőjéhez került.
A Magyar Építész Kamara védelem alá helyezné a budavári Szentháromság tér 7-8. szám alatti épületet A budai Várban, a Mátyás-templommal szemben található egykori diplomata lakóház, a későbbi Burg Hotel az 1970-es években épült. A Magyar Építész Kamara javaslata szerint helyi védelem alá kellene helyezni az épületet, így őrizni meg azt az utókor számára.
A budai Vártól az Igazságügyi Palotáig – Számos fontos építkezés zajlik idén Budapesten Számtalan budapesti ház felépülését, illetve felújítását követhetjük nyomon 2021-ben is: a budai Várban elkezdődik a József főhercegi palota, a volt Honvéd Főparancsnokság és az egykori Külügyminisztérium épületének újjáépítése, rekonstruálják a Fehérvári rondellát. Folytatódik az Operaház, az Iparművészeti Múzeum, a Nyugati pályaudvar felújítása, az új Néprajzi Múzeum és a Magyar Zene Háza építkezései, a Pénzügyminisztérium Szentháromság téri palotájának az építése, befejeződhet a Postapalota átépítése is. Összegyűjtöttük az idei esztendő legfontosabb építkezéseit, rekonstrukcióit.
Megvásárolja a budai Várban a volt Burg Hotel épületét a Magyar Nemzeti Bank alapítványa Az I. kerületi Szentháromság téren álló egykori Burg Hotel állami tulajdonú épületét vásárolhatja meg a Magyar Nemzeti Bank által alapított Pallas Athéné Domus Meriti Alapítvány. A szálloda 2019-ben zárt be, az épület azóta üresen áll.

További cikkeink