Donáth Gyula
Aki Pestet és Budát többször megfestette: 200 éve született Ligeti Antal
2023. január 30. 16:00
A magyar festészet egyik kiemelkedő alakja volt a 200 éve született Ligeti Antal. Különleges helyszíneken lakott, először gróf Károlyi István fóti kastélyában, később Budapest leghíresebb klasszicista palotájában: a Nemzeti Múzeum épületében. Az első otthonát a főúr támogatásának köszönhette, aki felismerte a fiatal festőművész tehetségét, és mecénásként lakást és ellátást biztosított számára. A Nemzeti Múzeum épületében lévő otthonát pedig a képtár őreként érdemelte ki, itt több mint húsz évig élt, innen vitték ki a temetőbe.
Ahol a Nyugat szerkesztőinek kedvenc kávéháza működött – A Krausz-palota még a Sugárútra épült
2022. július 27. 10:30
A főváros legreprezentatívabb útvonalán, az Andrássy út 12. szám alatt áll az egykori Krausz-palota. Tervezője, Quittner Zsigmond – a Gresham-palota alkotója – mindössze 27 éves volt, amikor ezt a látványos bérházat tervezte a tehetős gyáros, Krausz Lajos megrendelésére. Az 1885-re megépült ház díszítésében olyan neves művészek vettek részt, mint Lotz Károly, Donáth Gyula, Róna József, akiknek munkáit többek között az Operaház, a Vigadó, a Nemzeti Bank épületén is láthatjuk. A földszinten működött később a Magyar Korona Kávéház, amely a Nyugat szerkesztőinek és szerzőinek is kedvenc helye volt.
Újabb műemléki helyreállítások a budai Várban – Megszépült a Habsburg-kapu, a Halászó gyerekek kútja és a környezetük
2021. december 15. 9:00
A Budavári Palota környezetének egy újabb szegletét láthatjuk ugyanabban a formában, ahogyan a századforduló nagy mesterei, Hauszmann Alajos építész, Jungfer Gyula díszműkovács, Senyei Károly és Donáth Gyula szobrászok egykor megalkották. Tegnap átadták a műemléki felújításon átesett Habsburg-kaput, a hozzá tartozó lépcsőt, illetve a Halászó gyerekek kútját, és a környezetüket is felújították. A helyszínen jártunk, ahol nem csupán e míves munkák igényes helyreállítását szemlélhettük meg, de egy különleges ünnepi kiállítást, valamint egy meghitt hangulatú adventi vásárt is megtekinthettünk.
Leemelték helyéről a budai Várban lévő turulszobrot, kezdődik a restaurálása
2021. február 26. 18:00
Óriásdaruval emelték le a helyéről a több mint tíz méter magas turulszobrot a budai Várban, és a Savoyai-teraszon kialakított szabadtéri restaurátorműhelybe szállították át, ahol megtisztítják, bronz felületeinek sérüléseit kijavítják, belső vasvázát megerősítik.
Nők gyönyörű szobrait találjuk mindenütt Budapesten
2020. március 8. 9:00
Nőnap alkalmából bejártuk egész Budapestet, hogy felkeressük és fotókon megörökítsük a hölgyeket ábrázoló legszebb szobrokat. A női szépség csodája számtalan alkotáson megjelenik a fővárosban, tereken, parkokban, kertekben, fürdőkben, közintézmények díszes palotáin. Legyen szó erényről, művészetről, tudományról, évszakról vagy bármi másról, ami az életben szép és jó, ezeket az értékeket művészeink allegorikus nőalakok formájában fogalmazták meg. Sétáljanak velünk!
További cikkeink
Kísérleti jegyértékesítés a 15-ös buszon
Kísérletképpen 60 éve, 1964. december 14-én új jegyértékesítést vezettek be a 15-ös autóbuszon, a vonaljegyet, amit nem a kalauztól kellett megvenni, hanem az árát, 1 forintot egy perselybe kellett berakni. A kísérlettel egyrészt a kalauzhiányt próbálták enyhíteni, másrészt a kaotikus budapesti jegyrendszer átalakítását készítették elő.
Építési engedélyt kapott a Hőgyes–Schöpf-Merei Gyógyszerkutató Központ kialakítása
A IX. kerületi Hőgyes Endre 5. szám alatti Gyógyszerészeti Intézet és a Bakáts téren lévő egykori Schöpf-Merei Kórház épületének felújításával és bővítésével létrejön egy intézmény, mely az oktatást, a kutatást, valamint a gyógyszergyártást szolgálja majd. A munkálatok során helyreállítják a történelmi épületek homlokzatait is.
Idén is karácsonyi díszkivilágítást kap a Megyeri híd
December 20–26. között esténként a Megyeri híd 100 méter magas karácsonyfává változik. Mindkét pilonra, annak budai és pesti oldalára is csillagcsúcsdísz kerül, továbbá a pilonok középső, üveges részén speciális díszfényeket is kihelyeznek.