Fehérvári kapu

196344_dsc04815.jpg Séta az időben – A budai zsidóság közel 800 évnyi történetéről mesélnek a várbeli házak Bár a budavári zsidóság története a várossal egyidős, kevésbé köztudott, hogy hány helyszínen találkozhatunk a közösség emlékeivel, és hány ház őriz történeteket a középkortól egészen a XXI. századig. A Várkapitányság Budai Vársétáinak idegenvezetője most ebbe nyújtott betekintést a Shalom, Buda! című vársétán a Pestbudának.
Mesés kelet a századforduló Budapestjén – A török építészet és a mulatók A honfoglalás ezredik évfordulója számos híres műalkotás és épület létrejöttének adott alapot, hiszen a múltjára egyébként is büszke nemzet egy gazdasági virágkorban élt. A magas kultúra emlékei azonban csak egy szeletét képezték az akkori változatos szórakoztatóiparnak, a szélesebb közönség könnyedebb szórakozásra is vágyott, amelynek kiszolgálására számos mulató jött létre. Érdekes, hogy azok néhány tekintetben mennyire hasonlítottak egymásra.

További cikkeink