
Ferihegyi repülőtér

2025. május 8. 16:00
A Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőteret 75 évvel ezelőtt, 1950. május 7-én adták át. Hatalmas ünnep volt, a közönséget külön autóbuszok szállították Ferihegyre. Persze az akkori reptér egész más volt, mint a mostani.
Ahol kötelező volt a gyorshajtás – Nyolcvan éve adták át a ferihegyi gyorsforgalmi utat
2023. november 9. 11:00
A Ferihegyi repülőtér építését 1939-ben kezdték meg, és fontos volt, hogy gyorsan és akadálymentesen lehessen megközelíteni, kikerülve a forgalmas kispesti és pestszentlőrinci Üllői utat. Éppen ezért a repülőtérhez vezető keresztezésmentes út építését határozták el, mely megelőzve minden mást két év alatt elkészült, és Magyarország első modern autóútja lett.
Hetvenéves a Ferihegyi repülőtér – 500 kubikos egyengette a talajt a Tudományos Akadémiától megszerzett telken
2020. május 7. 11:00
A Mátyásföld és Budaörs után Ferihegyen építették meg Budapest harmadik légikikötőjét. A döntés, tervezés és építkezés ugyan már 1939-ben elkezdődött, de a II. világháború közbeszólt, az addig elkészült részek pedig jelentős károkat szenvedtek a bombázásokban. A háború után, 1947-től indult meg újra az építkezés, és az elkészült repülőteret 70 éve, 1950. május 7-én adták át ünnepélyes keretek között. Írásunkban e jeles évforduló kapcsán megemlékezünk a viszontagságos kezdetekről, az építkezésről, az átadásról és az elmúlt hetven év dinamikus fejlődéséről.
További cikkeink


