Gerenday Antal
„Éljen a magyar szabadság, éljen a haza!” – Negyvennyolcas honvédemlékművek Budapesten
2024. május 30. 13:00
A magyar történelem egyik fordulópontja volt az 1848. március 15-i forradalom és az azt követő szabadságharc, melyet bár levertek, a nemzet emlékezetében mégis dicsőséges eseményként rögzült. A XIX. század vége óta számos alkotással tisztelegtek a csatákban elesett honvédek előtt, akikre mi – a 175 éves jubileum apropóján – a fővárosi művekből készített válogatással emlékezünk.
Költészet napi séta – A legnagyobb magyar poéták budapesti szobrai
2020. április 11. 22:00
Az idei költészet napján, április 11-én – József Attila születésnapján – elmaradtak a már hagyománnyá vált nyilvános közösségi versmondások, és most azt sem tehettük meg, hogy tiszteletünk, köszönetünk és hálánk jeléül felkeressük a legnagyobb magyar költők szobrait. Így mi is csak egy virtuális sétát ajánlunk a nemzeti nagyjainkat ábrázoló budapesti művek között.
„Anyag, Erő, Szorgalom” – 200 évvel ezelőtt született Gerenday Antal, az első magyar márványműgyár alapítója
2018. november 20. 9:53
Gerenday Antal vasakarattal, jó üzleti érzékkel szervezte meg hazánk első síremlékművészettel foglalkozó márványműgyárát. A Gerenday-cég számos síremléke áll még ma is a Fiumei Úti Nemzeti Sírkertben: ők készítették például Vörösmarty Mihály, Jókai Mórné Laborfalvi Róza, Mészöly Géza festőművész, Lendvay Márton színész és még sok kiváló, hazánk felemelkedésén fáradozó család síremlékét. Unokája szavait idézve, Gerenday Antal „kora jellegzetes embere volt – és ez a kor volt Jókai kora is. Alakja és élete annak hőseire emlékeztet.”
További cikkeink
Így építtetett székházat a Dísz téren a Vöröskereszt Egylet
Aki a Hunyadi János úton érkezik fel a budai Várba, már láthatja, hogy a Dísz tér két újjáépülő palotája közül az 1–2. számú saroktelken álló Vöröskereszt Egylet egykori székháza szinte teljesen elkészült. Az épület kívülről az 1945 után lebontott eredetinek hiteles helyreállítása, amely hét évtized után teszi ismét teljessé a Dísz tér egykori foghíjas keleti oldalát.
Műemlék templom középkori alapokon – 325 éve vannak jelen Cinkotán az evangélikusok
A mai Budapest területén, Cinkotán alakult meg 325 évvel ezelőtt a főváros legrégebbi evangélikus gyülekezete, így templomuk is a legrégebbi evangélikus templomnak tekinthető. A XII. században építeni kezdett, majd több ütemben bővített templom ma már műemlék, végleges formáját mintegy 250 éve nyerte el. Az évforduló alkalmából ennek az ősi épületnek a történetét mutatjuk be.
Felújították a Klauzál teret
Megújult Belső-Erzsébetváros legnagyobb tere. A Klauzál téren új fákat és cserjéket ültettek, felújították a játszóteret, többfunkciós sportpályát, kutyafuttatót és fitneszparkot is kialakítottak.