Ahogyan beszámoltunk róla, a Fiumei Úti Nemzeti Sírkertben új honvédemlékművet avattak a múlt héten. Ez motivált bennünket arra, hogy utánajárjunk, milyen alkotások őrzik még 1848–1849 hőseinek emlékét Budapesten. Ahogyan előzetesen is sejtettük, meglehetősen sok van, ezért az összeállításunkba csak a legfontosabbakat, illetve legkülönlegesebbeket tudtuk bevenni. Ismertetésüket egy kis történelmi visszatekintéssel vezetjük fel.
Az 1848–1849-es forradalomra és szabadságharcra csak az 1867-es kiegyezés, vagyis az ország részleges függetlenségének visszaszerzése után lehetett nyilvánosan is emlékezni. A politikai légkör azonban ekkor még nem igazán kedvezett az ügynek, hiszen a liberális vezetők célja inkább az osztrákokkal való kibékülés volt, amibe nem fért bele a kényes múlt felhánytorgatása. Tíz évnek kellett eltelnie, hogy a Budai Honvéd Egyesület kezdeményezésére az első emlékművet felállítsák, amely a Budaörsi út és a Csörsz utca találkozásánál fekvő tabáni temetőbe került 1877 májusában.
Alkotója, Gerenday Antal egy kétszázhúsz centiméter magas obeliszket faragott ki, melyet négy ágyúgolyó tart, így áll egy alacsonyabb, koszorúkkal díszített posztamens tetején. Az emlékmű csúcsára pedig az ágyúgolyók párjaként egy aranyozott gömböt helyeztek. Az obeliszk elülső lapjára Az 1848–9-iki honvédek emléke éljen örökké! feliratot vésték, oldalain pedig a budai vár 1849-es bevételéről, illetve az emlékmű történetéről olvashatunk. Mivel a tabáni temetőt 1935-ben felszámolták, az alkotást áthelyezték a németvölgyi temetőbe, vagyis a mai Gesztenyés kertbe.
A következő honvédemlékmű felállításáig további tizenhat évet kellett várni: ez szintén Budára került, hiszen a Vár 1849. május 21-i bevételében résztvevő honvédek előtt tisztelgett. A Budai és Óbudai Honvéd Egyesület 1889-ben bízta meg Zala Györgyöt a tervezéssel, aki egy kétalakos kompozíciót készített: az elöl álló, sebesült honvédtiszt bal kezében kardot, felemelt jobbjában pedig zászlót tart, így ünnepelve a diadalt. Mögötte a Győzelem allegorikus, szárnyas nőalakja áll, és az érdem koszorújával készül megkoronázni a katonát. Lábuknál az ostromra utaló ágyú maradványai láthatók.
Zala több mint négyméteresre formázta őket, de ez nem annyira feltűnő, ugyanis meglehetősen magasan vannak, egy ötszázharminc centiméteres posztamens tetején. Ezt a méretéhez képest eléggé karcsú építészeti részt Schickedanz Albert tervezte, a közepét átfogó babérág és az abba fonódó szalag viszont Zala műve. Utóbbin a Névtelen hősöknek szöveg olvasható, a szabadságharcra csak a mészkő posztamens alsó harmadába vésett 1849. május 21. Szabad Hazáért felirat utal. A szélesebb talapzat sarkaira ágyúgolyókat helyeztek, elülső felének jobb szélét ezenkívül még egy bronzkoszorúval is díszítették, melynek szalagja a következőket hirdeti: Harcunk az igazak harca volt. Győzelmünk a Nemzet diadala. Az emlékművet 1893. május 21-én állították fel a Dísz tér egy pici parkjának közepén, és ma is ott látható.
A XX. század első felében meglepően kevés negyvennyolcas emlékművet állítottak Budapesten, helyettük az első világháború és Trianon tematizálta a közgondolkodást. Még a világégés előtt, 1911-ben készítette Lajta Béla a Kozma utcai temetőbe a szabadságharcban elesett zsidó honvédek síremlékét, a Horthy-korszakban viszont tulajdonképpen a Horvay János által megformált Öreg honvéd volt az egyetlen ilyen emlékmű. Ezt a művész eredetileg az Országház előtti Kossuth-szoborcsoport részének szánta, de végül önállóan állították fel az 1849-es ostromban elesett katonák előtti tisztelgésként előbb a Lovas úton, majd a régi Tabáni temetőben, az 1944–1945-ös harcok idején azonban megsemmisült.
A második világháború után gyökeresen megváltozott a helyzet, hiszen a trianoni országzászlók nemkívánatosak lettek, másrészt pedig közeledett a forradalom századik évfordulója, ezért azok közül többet átalakítottak centenáriumi emlékművé. Ilyen volt például a cinkotai (XVI. kerület, Furmint utca), a rákoskeresztúri (XVII. kerület, Pesti út) és a pestújhelyi (XV. kerület, Pestújhelyi tér). Az utóbbi közelében, a Széchenyi téren 1948-ban egy új emlékművet is állítottak: Turáni Kovács Imre az egyszerű, mészkő lapokkal burkolt hasáb négy oldalába Kossuth, Petőfi, Táncsics, valamint a Szabadság allegorikus bronz domborművét építette be.
A következő nagy emlékműemelési hullám a százötvenedik évforduló idejére esett: a zuglói Pákozdi téren egy obeliszket állítottak, melyet Kossuth-címer díszít, talapzatán pedig bevésett felirat hirdeti, hogy a kerület önkormányzata tisztelgett így a történelmi esemény jubileumán. A pestszentlőrinci Kossuth térre Pauer Gyula készített egy gránit sztélét, melynek egyik oldalába Petőfi híres fényképét gravírozták, a másik oldalából pedig Kossuth időskori bronz domborműve emelkedik ki kissé. A legkülönlegesebb azonban rákoscsabai emlékmű, melyet Tömpe Emőke pirogránitból formázott meg. Alapja egy lefektetett pajzs, rajta két farkasfogas szabadságharcos zászlóval, legfölül pedig egy kokárdával. Utóbbin egy Petőfitől származó felirat olvasható: „Tiszteljétek a közkatonákat. Nagyobbak ők, mint a hadvezérek.” A pajzs peremén pedig a helyi hősökre emlékező szöveg fut körül.
Ismét eltelt egy negyedszázad, ezért vált aktuálissá a Fiumei Úti Nemzeti Sírkertben is emelni egy emlékművet. A néhány lépcsőfokos emelvény tetején az 1848–1849-ben használatos, farkasfogas szélű, Kossuth-címeres zászló lobog egy karcsú rúd tetején. A talapzat hátoldalán Deák Ferenctől származó idézet olvasható: „Az igaz ügyért küzdeni még akkor is kötelesség, midőn már sikerhez nincsen remény.”
A nyitóképen: A Gesztenyés kertben álló honvédemlékmű (Fotó: Bodó Péter/pestbuda.hu)
Hozzászólások
Hozzászóláshoz lépjen be, vagy regisztráljon!
Bejelentkezés Regisztráció