Kik a legnagyobb, legjobb, legszebb verseket író költők Magyarországon? Ha a köztéri képzőművészeti alkotások a nemzet elismerését és megbecsülésének mértékét is mutatják, akkor Budapesten e pillanatig három nagy költőnk érdemelte ki a legnagyobb poéta címet: Arany János, Petőfi Sándor és Vörösmarty Mihály. Az alkotások monumentalitása és a helyszín megválasztása a jelképek szintjén is nemzeti nagyjaink közé emelte e három költőfejedelmet.

A többieknek az alkotás méreteit tekintve kisebb emlékmű jutott, s megörökítésük helyszíneinek is kevésbé van jelképes értékük és központi szerepük. Persze az emlékművek sokkal inkább tanúskodnak és mesélnek a létrehozás idejének koráról és az akkori eszmékről, s ebben az összefüggésben talán még érdekesebb áttekinteni, nagy magyar költőinknek milyen emlékhely jutott a főváros utcáin és terein.

A nemzeti nagyjainkat ábrázoló első budapesti köztéri emlékszobrot Katona József érdemelte ki, aki a Bánk bán szerzőjeként a magyar drámairodalom kiemelkedő alakja (s persze verseket is írt), így nem meglepő módon szobrát a Nemzeti Színház előtti kis kertben (a Rákóczi út, Múzeum körút sarkán) állították fel 1858. június 8-án. Az alkotás Tomori Anasztáz mecénás, tanár – a magyar művészeti és tudományos élet nagylelkű támogatója – megrendelésre és ajándékaként készült, ám Czélkuti-Züllich Rudolf alkotását, amelyet Bécsben öntöttek, sok bírálat érte, így a művet 1860. június 4-én a színház udvarára száműzték, s mivel itt továbbra is gúny tárgya volt, Tomori 1881-ben Katona József szülővárosának, Kecskemétnek ajándékozta azt.

Katona József szobra a Nemzeti Színház előtt. Az első köztéri emlékszobor Budapesten, alkotója Czélkuti-Züllich Rudolf (Forrás: Vasárnapi Ujság, 1858. október 17.)

Ezekben az években egész Európában sorra jelentek meg a nagy gondolkodók, nagy írók, költők emlékműszobrai a közterületeken. Így természetesen Budapesten is volt folytatása a szoborállításnak.

A Múzeumkertben, elsőként a magyar költők közül, Berzsenyi Dániel érdemelte ki a köztéri mellszobrot, amelyet 1860. május 29-én avattak fel. Alkotója Vay Miklós szobrászművész volt, gránittalapzatát pedig Gerenday Antal készítette el. Vay a művét már 1859-ben átadta, s azt a Nemzeti Kaszinó könyvtárában helyezték el ideiglenesen, mivel a talapzat elkészültére várni kellett. A szobrot azonban váratlanul és minden ünnepséget mellőzve egyszer csak felállították a kertben. 

Berzsenyi Dániel szobra, Vay Miklós alkotása a Vasárnapi Ujság 1860. június 3-i számában

Berzsenyi Dániel szobra napjainkban a Múzeumkertben (Fotó: Both Balázs/pestbuda.hu)

Berzsenyi Dániel szobra a Múzeumkertben (Fotó: Both Balázs/pestbuda.hu)

A Vasárnapi Ujság tudósítója, aki „a hatalmas ódák lánglelkű költőjének nevezte” Berzsenyit, az 1860. június 3-i számban fejezte ki méltatlankodását, kifogásolva, hogy észrevétlenül, avatóünnepség nélkül állították fel az alkotást, oly módon, hogy május 29-én hajnalban a múzeumi park reggeli sétálói „meglepve nézték az észrevétlenül oda szállított vendéget”.

A múzeumkerti alkotás nem maradt sokáig társ nélkül. Már korábban döntés született arról, hogy a Nemzeti Múzeum kertjében öt szobrot fognak felállítani: a kert négy „szögletén” Kazinczy, Kisfaludy, Berzsenyi és Vörösmarty szobrát (utóbbi végül elmaradt), a park közepén pedig a múzeumalapító gróf Széchényi Ferencét.

Kazinczy Ferenc szobra, Vay Miklós alkotása napjainkban a Múzeumkertben (Fotó: Both Balázs/pestbuda.hu)

Kazinczy Ferenc gránittalapzaton álló szobrát ugyancsak Vay Miklós készítette el, miként Berzsenyiét, és azt 1861. március 16-án fel is állították.

Kisfaludy Károly portrészobrát azonban csak jóval később, 1875-ben avatták fel. Az alkotó, Ferenczy István ugyan 1836-ban készítette a művét, mégpedig a Kisfaludy emlékére alakult társaság (a későbbi Kisfaludy Társaság) megbízásából, hiszen közadakozásból összeadták a költő hívei a pénzt, a szobor felállítása mégis sokáig elhúzódott, és az alkotó úgy halt meg 1856-ban, hogy nem kapta meg a munkájáért a járandóságát.

Kisfaludy Károly szobra, Ferenczy István alkotása napjainkban a Múzeumkertben (Fotó: Both Balázs/pestbuda.hu)

Kisfaludy szobra jó ideig a Nemzeti Múzeum raktárában hevert, s végül hosszú huzavona után, húsz évvel az elkészülte után állították fel a Múzeumkertben. (Az alkotás azonban a II. világháborúban találatot kapott, megsemmisült, s csak 1952-ben faragták újra.)

Időközben egyre nagyobb teret nyert az emlékműszobrászat, s Budapesten is fokozott igény volt arra, hogy a nemzet hőseinek, nagy alakjainak szobrot állítsanak. A forradalom leverése után tíz évvel már az is szóba kerülhetett, hogy az 1849-es szabadságharcban elhunyt Petőfi Sándornak szobrot emeljenek. A gyűjtés 1860-ban indult meg, az emigrációból hazatérő Reményi Ede hegedűművész kezdeményezésére, aki hangversenyeket adott a szoboralap javára. Közadakozásból gyorsan össze is gyűlt a szükséges összeg, de a hivatalos szervek csak az 1867-es kiegyezése után engedélyezték a szoborbizottság létrehozását.

Már 1871-ben eldőlt, hogy Izsó Miklósra bízzák az emlékmű megalkotást. A Közmunkatanács 1873-ban a Duna-parton, a görög templommal szemben jelölte ki a szobor helyét. Nem akármilyen műalkotásról kellett a testületnek döntenie: a korábbi, költőket ábrázoló, szerényebb méretű portrészobrokhoz képest Izsó Miklós 375 centiméter magasnak képzelte el Petőfi alakját, aki egy 535 centiméteres szürke gránittalapzaton áll (utóbbit Ybl Miklós építész tervezte), vagyis a tervekben a bronzszobor a pesti Duna-part meghatározó díszeként jelent meg. (Ekkor már voltak előzményei Pesten a monumentális szobroknak, állt már a Széchenyi-emlékmű, Eötvös József szobra, azt megelőzően pedig József nádor ugyancsak tekintélyes szobrát is felavatták).

Petőfi Sándor szobra a Vasárnapi Ujság 1882. október 15-i számában. Izsó Miklóst bízták meg a szobor elkészítésével, de az ő halála miatt végül Huszár Adolf fejezte be a művet

Huszár Adolf műterme, benne Petőfi Sándor szobra (Forrás: Vasárnapi Ujság, 1882. október 15.)

Végül az alkotás nem készült el 1873 elejére, Petőfi 50. születésnapjára, ahogy a megrendelők szerették volna, sőt Izsó Miklós nem is tudta befejezni nagy művét, mivel 1875-ben elhunyt. A munkát Huszár Adolf vette át, aki Izsó kismintája alapján készítette el a szobrot. Az 1882. október 15-én felavatott mű a lánglelkű költőt, a szónokot ábrázolja, aki bal lábával előrelép, jobb karját lendületesen a magasba emeli, bal kezében papírtekercset tart, s közben a Talpra magyart szavalja – miként arra az átadás után megjelent újságcikkek is felhívják a figyelmet.

Petőfi Duna-parti szobrát 1882-ben avatták fel, az alkotás Izsó Miklós kismintája alapján Huszár Adolf műtermében készült el (Fotó: Both Balázs/pestbuda.hu)

Petőfi Sándor szobra a Belvárosban, a róla elnevezett téren napjainkban (Fotó: Both Balázs/pestbuda.hu)

Monumentális alkotás örökítette meg Arany János alakját is, a szoborkompozíciót a Magyar Nemzeti Múzeum főlépcsője előtt állították fel 1893. május 21-én. A hatalmas emlékmű szintén közadakozásból épült. Arany halála után, 1882-ben rögtön megindult a gyűjtés, a szoborbizottságot Trefort Ágoston vallás- és közoktatásügyi miniszter, a Magyar Tudományos Akadémia elnöke vezette. A legkiválóbb szobrászművészek indultak a meghirdetett pályázaton, közülük Zala Györgyöt és Stróbl Alajost hívták meg a második fordulóra, s utóbbi nyert. A pályaműveket a kor szokásainak megfelelően bemutatták a városligeti Iparcsarnokban is.

Arany János monumentális emlékműve, Stróbl Alajos alkotása a Magyar Nemzeti Múzeum előtt, a mellékalakok Toldi Miklóst, illetve szerelmét, Rozgonyi Piroskát ábrázolják (Fotó: Both Balázs/pestbuda.hu)

Arany János egy kőpadon ül Stróbl Alajos alkotásán (Fotó: Both Balázs/pestbuda.hu)

Stróbl, akit időközben kineveztek a szobrászati mesteriskola vezetőjének, az Epreskertben jutott hatalmas belmagasságú műteremhez, s ott tudta elkészíteni a monumentális alkotást (amelynek talapzatát haraszti kőből Schickedanz Albert építész készítette). A szobrász azt a pillanatot ábrázolta, amikor Arany a Margit-szigeten kedvenc tölgyfái alatt ül egy kőpadon, egyszerű magyar ruhában, kissé hajlott testtartással, térdén van a híres kapcsos könyve, melybe költői gondolatait szokta legyezni – magyarázza a Vasárnapi Ujság szerzője 1893. május 14-én a művészi koncepciót.

Arany János szobrának terve Stróbl Alajos rajzán (Forrás: Vasárnapi Ujság, 1893. május 14.)

Az Arany-emlékmű főalakja Stróbl Alajos műtermében (Forrás: Vasárnapi Ujság, 1893. május 14.)

A szobor két oldalán a Toldi-trilógia szereplőit láthatjuk: Toldi Miklóst az egyik oldalon, és szerelmét, Rozgonyi Piroskát a másikon. A cikkíró szerint Toldi hatalmas alakja csak úgy duzzad az erőtől. Piroska pedig átszellemült arccal pillant fel a költőre és tölgykoszorút nyújt fel neki.  A cikket jegyző dr. Kovács Dénes úgy fogalmazott: szerencsés ötlete volt a művésznek, hogy a népköltészet múzsáját Piroska alakjában tüntette fel, aki magyar ruhába van öltöztetve és arca igazi magyar típus. Kifejtette azt a véleményét, hogy az ércszobor nem Arany nagyságát hirdeti, mert azt minden emléknél jobban hirdetik az ő munkái, hanem a magyar nemzetnek nagy költője iránti elismerését és kegyeletét.

Rozgonyi Piroska és Toldi Miklós, az Arany János-emlékmű mellékalakjai (Forrás: Vasárnapi Ujság, 1893. május 14.)

Petőfi és Arany mellett van még egy költőnk, akinek monumentális emlékművet állítottak Budapesten: Vörösmarty Mihály. Mire az ő szobra 1908-ra elkészült, addigra már hatalmas tapasztalat gyűlt össze a köztéri képzőművészeti alkotások létrehozásában, hiszen főként a millenniumi ünnepségek időszakában (utcákon, tereken és épületek díszeiként) tekintélyes művek egész sorát készítették el szerte a városban.

Vörösmarty emlékműve a Gizella téren kapott helyet (amelyet 1926-ban neveztek át Vörösmarty térnek). A szobor elkészítését, a korban szokásos hosszú előkészítő munka jellemezte. Mintegy negyven pályamű versengett, és Kallós Ede terve került ki győztesen. A haraszti mészkőből készült talapzatot Márkus Géza építész tervezte.

Vörösmarty Mihály szobra, Kallós Ede alkotása a Gizella téren az avatás napján (Forrás: Vasárnapi Ujság, 1908. május 31., Balogh Rudolf felvétele)

A carrarai márványból készült hatalmas alkotáson a költő ugyanúgy egy padon ül a magaslaton, mint Arany (csak márványpadon), körszakállal láthatjuk, magyar viseletben, mint Aranyt, alakja kissé előredől, éppúgy, mint Aranyé, s ugyanúgy elmereng, mint költőtársa. A főalak lábai alatt, két oldalt azonban jóval több mellékalak jelenik meg: emberek sokasága, férfiak, nők, gyerekek, fiatalok és idősek. A talapzaton, a trónus alatt, ahol a sokaság kicsit szétválik, a költő üzenete olvasható a Szózatból: „Hazádnak rendületlenül légy híve oh magyar”. S ott sorakoznak a felirat alatt a megszólítottak, a hazához hű magyarok, családok, a nemzet polgárai, a társadalom különböző rétegeinek képviselői, akik mintha mind a költőnek ezt az óhaját teljesítenék be épp. Vörösmarty mozdulatlan alakjával ellentétben a mellékalakok mozgásban vannak, indulnak, lépnek, vagy épp várnak, de ez a várakozás is épp indulás előtti állapot.

Vörösmarty Mihály emlékművét még napjainkban is a novemberben felállított téli pavilon veszi körbe a Vörösmarty téren (Fotó: Both Balázs/pestbuda.hu)

A Vasárnapi Ujság cikkírója 1908. május 31-én a szobor avatásáról készült tudósításában az emlékmű alakjairól azt írta, hogy képviselve van itt a társadalom minden rétege, iparos, pásztor, mezei munkás, főúr, díszmagyar ruhás előkelő férfi, öreg magyar paraszt botjára támaszkodva, úrilány, diák, mezei munkások csoportja, öreg matróna, „mind megannyi lelkes és együttes szószólója a nemzeti érzésnek és faji összetartozásnak” – fogalmazott. Az avatás hatalmas ünnepség keretében zajlott, a kormány tagjai és József főherceg is jelen voltak.

Kölcsey Ferenc szobra, szintén Kallós Ede szobrászművész alkotása az I. kerületi Batthyány téren található, de eredetileg nem ide készült. A költőt ülő helyzetben, kezében nyitott könyvvel ábrázoló mű eredetije 1897-től Nagykárolyban állt, de az I. világháború után a várost megszálló románok megsemmisítették. A szobor másolata az eredeti gipsz kisminta alapján készült el, és ezt avatták fel Kölcsey halálának 100. évfordulója alkalmából 1939-ben (egy év késéssel) a Batthyány téren, annak közeptengelyében, nagyjából oda helyezve, ahol most a metrólejárathoz vezető épület áll. A költő alakja az Országház felé nézett. A szobrot egy 185 centiméter magas vörösmárvány talapzatra helyezték, azon mindössze ennyi volt olvasható csupa nagybetűvel: KÖLCSEY.

Kölcsey Ferenc nagykárolyi szobrának másolatát a Batthyány téren állították fel 1939-ben. Az eredeti művet, Kallós Ede alkotását a szatmári várost birtokba vevő románok 1934-ben elpusztították (Fotó: Uj Idők, 1939. július 2.)

A metróépítés miatt a szobrot az 1960-as években elbontották, és a Kiscelli Múzeum raktárába szállították, de 1974-ben visszahozták, és a tér északi szélére helyezték, a korábbiakhoz képest jóval alacsonyabb talapzatra. Mögé pedig egy falat emeltek, amelyen a Huszt című vers sorait olvashatjuk. Az alkotásnak ez a helyzete a rangjától fosztotta meg a műalkotást, és a jelentőségét is csökkentette. Korábbi helyén, a tér közepén, magas talapzaton jóval hangsúlyosabb volt a Himnusz szerzőjének szobra, mint jelenlegi helyén, félreállítva. A Himnusz költője ennél méltányosabb elbánást érdemelt volna, főleg hogy egyszer már Nagykárolyban is megsemmisítették az őt ábrázoló művet. A méltánytalanul alacsony talapzat miatt így a KÖLCSEY felirat is csaknem a földre került. 

Kölcsey Ferenc szobra napjainkban a Batthyány téren (Fotó: Both Balázs/pestbuda.hu)

Nagy kérdés, hogy amennyiben a románok nem pusztítják el a nagykárolyi alkotást, lenne-e ma vajon a Himnusz költőjének szobra Budapesten. Jelenleg ugyanis, az iskolák auláit nem számítva, csupán két olyan városrészben áll Kölcsey-szobor, amelyeket 1950-ben csatoltak Budapesthez.

A XIX. század nagy alkotói közül mostohán bánt az emlékezet Madách Imrével is. Bár 1938-ban ugyan kihirdették a Madách-emlékműpályázat eredményét, és Kisfaludi Strobl Zsigmond volt a győztes, de a háború miatt a mű nem készült el. Az ember tragédiája nagy alkotójának csak 1973-tól van köztéri szobra Budapesten, Vilt Tibor alkotása, az is félreeső helyen, a Margit-szigeti Művészsétány közelében.

A nagy magyar klasszikusok közül szintén nincs a főváros fontosabb közterületén szobra Csokonai Vitéz Mihálynak, őt is csupán a Margit-szigeti Művészsétányon láthatja, aki a költészet napja alkalmából fel akarná keresni emlékművét (mellszobrát Erdey Dezső készítette). A Bánk bán szerzőjének, Katona Józsefnek is csak ugyanitt látható köztéri szobra (szintén mellszobor), Petri Lajos alkotása. Érdekes, hogy Katona egész alakos szobrát annak idején, 1881-ben ugyan elvitték Budapestről Debrecenbe, de 1936-ban készíttetett róla a színház egy mellszobrot, amely az épület 55 évvel ezelőtti elbontásáig az előcsarnokban állt, Somló Sári műve ekkor került a Bajor Gizi Színészmúzeum kertjébe. 

A Margit-szigeti Művészsétányon Balassi Bálint mellszobrára is rábukkanhatunk, ezt eredetileg a költő halálának 375. évfordulóján, 1969-ben avatták fel. A Tar István által készített alkotást 1997-ben ellopták, de 1999-ben Szöllősy Enikő új szobrot készített a helyére. Balassinak egy egész alakos szobra is található Budapesten, amelyet 1959-ben állítottak fel a Kodály köröndön, az onnan eltávolított gróf Pálffy János szobrának helyére. Utóbbi Senyei Károly alkotása volt, a Ferenc József által adományozott tíz szobor egyike, míg a XVI. századi magyar költészet jeles alakjának megformálására Pátzay Pál kapott megbízást.

A XX. század első felének nagy költőnemzedékéből Ady Endrének, Babits Mihálynak, József Attilának, Kosztolányi Dezsőnek és Radnóti Miklósnak is állítottak szobrot a fővárosban. Ady Endrének több szobrát is fel tudjuk keresni, a legjelentősebb közülük Csorba Géza 1960-ban felavatott, bronzból készült műve, amely a Liszt Ferenc téren található, azon a helyszínen, ahol eredetileg az 1930-as évekről Lechner Ödön építész szobra állt, de azt 1948-ban elvitték onnan arra hivatkozva, hogy buszpályaudvart alakítanak ki a területen.

Ady Endre szobra a Liszt Ferenc téren napjainkban, Csorba Géza alkotása (Fotó: Both Balázs/pestbuda.hu)

Kosztolányi Dezső szobrát, Borbás Tibor alkotását 1979-ben avatták fel a róla elnevezett téren, a Feneketlen-tó mellett. Tulajdonképpen csak félszobor, a költő kőtömbre könyöklő alakját, felsőtestét látjuk.  Az alkotás része a Kosztolányi előtt egy jóval alacsonyabb talapzaton fekvő könyv, a költő verseit tartalmazó, 1912-ben megjelent Mágia című kötet.

Kosztolányi Dezső szobra a Feneketlen-tó mellett, Borbás Tibor alkotása (Fotó: Both Balázs/pestbuda.hu)

József Attila bronzszobrát 1980. december 22-én avatták fel a Kossuth téren. Marton László szobrászművész alkotásának címe, A Dunánál a költő azonos című versére utal, amely úgy kezdődik: „A rakodópart alsó kövén ültem, / néztem, hogy úszik el a dinnyehéj”. Ez József Attila legtöbbet elemzett verse. A szobrot a Parlament déli oldalán helyezték el, ahol a háború előtt Andrássy Gyula szobra állt. Mivel a kiegyezés miniszterelnökének emlékművét 2016-ban visszaállították eredeti helyére, a költő szobrát közelebb vitték a Dunához. A József Attila-ábrázolást elkészülte után többen bírálták, de mára ez az egyik legismertebb köztéri költőszobrunk.

József Attila szobra az Országház déli oldalán, a Duna-parton, Marton László alkotása (Fotó: Both Balázs/pestbuda.hu)

József Attila szobrát közelebb vitték a Dunához (Fotó: Both Balázs/pestbuda.hu)

Babits Mihály bronzszobrát, Marton László szobrászművész alkotását 2008. november 26-án, születésének 125. évfordulóján avatták fel az I. kerületben, a Vérmezőn, annak az Attila úti háznak a közelében, amelyben a költő élt. Ez Babits első és máig egyetlen köztéri szobra Budapesten. A szobor mellett található egy idézetfal is, ezt Finta József építész tervezte, rajta versrészletek olvashatók a költőtől.

Babits Mihály szobrát, Marton László alkotását a Vérmezőn állították fel (Fotó: Both Balázs/pestbuda.hu)

Radnóti Miklós első, egész alakos budapesti köztéri szobrát, Varga Imre alkotását a költő születésének 100. évfordulóján, 2009-ben avatták fel a VI. kerületben, a Nagymező utca 11. előtt, a Radnóti Színház épületénél. A korlátnak támaszkodó, gondolataiba mélyedő költő bronzszobra másolat, több példány is létezik belőle. Mohácson és Salgótarjánban 1970-ben avatták fel a műalkotást, de a szerbiai Borban is megtalálható, ahol Radnóti munkaszolgálatos rab volt. Budapesten, a XIII. kerületben, a Radnóti Miklós utca és a Pozsonyi út sarkán, a költő egykori lakóhelye közelében 2015-ben avatták fel az immár ide készült egész alakos szobrát, Janzer Frigyes alkotását, érdekesség, hogy ezen a költő ugyanúgy egy korlátnak támaszkodik, mint Varga Imre művén.

Radnóti Miklós szobra a VI. kerületben, a Nagymező utca 11. szám előtt, Varga Imre alkotása (Fotó: Both Balázs/pestbuda.hu)

Mai sétánk során persze nem jutottunk el minden költőszoborhoz, mert a felsoroltaknál jóval több alkotás látható Budapesten, de a legfontosabbat láthattunk: Budapest megbecsüli a költőit. A XIX. század első feléhez képest, amikor Döbrentei Gábor létrehozta a Nemzeti Szoboregyletet, hogy a nemzet művészeteket ápoló dajkákra találjon, hatalmas utat járt be a főváros: halhatalan költőink jelentős részének a legnagyobb szobrászművészek állítottak ércbe öntött örök emléket.

Nyitókép: József Attila szobra a Dunánál, Marton László alkotása (Fotó: Both Balázs/pestbuda.hu)