gyereknap

183974_gyermeknap_vasarnapi_ujsag_1908_aprilis_5_vny.jpg Az első budapesti gyereknapot 115 éve tartották – Évtizedekig folyt az utcai adománygyűjtés az ünnepen a szegény gyerekeknek Száztizenöt éve, 1906-ban tartottak először gyereknapot Budapesten, és igencsak meglepődnénk, ha egy időgép segítségével visszatérhetnénk az akkori fővárosi utcákra. Az esemény tulajdonképpen segélyakció volt az árva és rossz sorsú gyermekek javára, de mindezt olyan népünnepély kísérte, amely a korabeli beszámolók és képek tanúsága szerint megmozgatta a társadalom minden rétegét. Az adománygyűjtő perselyek mellett a legelőkelőbb asszonyok ültek, az utcákon zenészek, mutatványosok vonultak, és emberek sokasága mulatott és adakozott bőkezűen.
A gyerekek budapesti Eldorádója – A játszóterek története a fővárosban Grund. Ha ezt a szót halljuk, Molnár Ferenc világhírű regényének, A Pál utcai fiúknak a története jut eszünkbe: Boka, Nemecsek Ernő, Áts Feri, Geréb, Csónakos. Az 1888-ban a IX. kerület nagyon is valóságos helyszínein – a Mária és a Pál utca sarkán – játszódó cselekmény megrendítően mutatja be, hogyan adja egy kisfiú az életét egy bérházak által határolt üres telekért, hiába. Nem volt ugyanis természetes akkoriban, hogy a gyermekek játszótereken tölthessék szabadidejüket. Lakóhelyük mellett a közeli utcákon, tereken, foghíjtelkeken vagy kicsit távolabb, a még beépítetlen dombokon, réteken fogócskáztak, bújócskáztak, s sokáig nem is tudták, mi a hinta, a libikóka vagy a csúszda. Az első angol mintájú játszótér 1912-ben nyílt meg Budapesten. A gyermeknap alkalmából a játszókertek történetét mutatjuk be.
Régi idők játszóterei – emlékeznek még rájuk? Mi másról is szóljon a gyereknap, mint a játszásról? Meg a játszóterekről, amik nem is olyan régen vannak a fővárosban. Kalandozzanak velünk az időben a homokozók és hinták között! A régi Budapest játszótér-perspektívából.
Budapest, mackóváros – itt a gyereknap! Közeledik a gyereknap: összeszedtük hát ennek apropóján a város néhány igazán cuki szobrát, amelyeket a gyerekek is szívesen megnéznek. Mackóbarátok előnyben! Ha Önnek is van kedvenc mesés szobra, ossza meg velünk!

További cikkeink