Budapesten az elmúlt években sorra nyílnak és újulnak meg az egyre szebb, nagyobb, a szabadidő interaktív eltöltésére is alkalmas játszóterek. Ilyen például az ország legnagyobb játszótere, az új városligeti Nagyjátszótér, ahol több mint 13 ezer négyzetméter áll a gyerekek rendelkezésére. De a nemrég átadott Múzeumkertben lévő századfordulós hangulatot idéző játszótér is igazi kuriózum. Ezenkívül számos családi szabadidőpark is épült, mint például a csepeli Rákóczi kert, ahol ugyancsak számos program, gyerekjáték várja a családokat.


A Városligetben található az ország legnagyobb játszótere (Fotó: MTI/Máthé Zoltán)


A századfordulót idézi a Múzeumkertben átadott játszótér (Fotó: pestbuda.hu)​


A csepeli Rákóczi kert hatalmas vára (Fotó: csepel.hu)

Ma már természetes, hogy szinte minden parkban, fontosabb csomópontban vagy lakótelep mellett játszóterek állnak, de ez még 50 éve sem volt egyértelmű, 100 éve pedig egyenesen különlegességnek számított egy-egy játszótér. Sőt eleinte a gyerekek sem tudták, hogy mire való a hinta vagy a csúszda. A játszóterek létesítésének az igénye csak az XIX. század végén alakult ki. Azért ilyen későn, mivel nagyvárosaink még nem voltak olyan zsúfoltak, mint most. A sűrűn beépített belvárosi központokon kívül leginkább családi házak álltak, amiket kertek szegélyeztek. A város centrumából is hamar kijutottak a gyerekek a közeli erdőkbe, rétekre, és mivel forgalom alig volt, az utcákon is könnyen lehetett játszani úgy, hogy még a szülők sem féltették annyira a gyerekeiket, mint napjainkban.


Gombozó gyerekek egy budapesti utcán (Forrás: Vasárnapi Ujság, 1865. május 21.)

„Nyáron horgászni, ősszel sárkányt eregetni, télen csúszkálni s tavasszal gombozni” – fogalmazta meg a Vasárnapi Ujság 1865. május 21-i száma, hogy egy akkori gyereknek mit jelentett a játék, majd tovább folytatta: „A fiatal Pest, különösen a főváros lakottabb s előkelőbb részeiben, ma holnap egészen leszorul játéktereiről. A negyvenes [1840-es] évek elején a Károlykaszárnya s az Újépület roppant udvarain háboritlanul métázhattunk s peczkézhettünk s az uj-tér, mielőtt még fával be lőn ültetve, reggeltől estig — sokszor az iskola órák beszámításával — volt színhelye rugaszkodásainknak. [...] az új házak szűkre szabott udvarai mind csekélyebb tért engednek a serdülő gyermekek számára [...] E tekintetben mindinkább nagyvárossá fejlődik Pest, csak aztán az illetők ne feledjék el, gyermek-kertekkel kártalanitani a kis fiukat s kis lányokat mert a gondosan őrzött s ápolt sétányokat csak részben használhatják gyermekeink; viczkándozó életkedvüknek s tagjaiknak tágabb hatáskört kell nyitni. A Teréz-, József- s Ferencz-város, játékhely tekintetében, lassúbb gyarapodása által még jó ideig gondoskodik a gyermekekről, szellősebb utczái nagyobb kiterjedést engednek, és valljuk meg, a szülők részéről kissé lazára eresztett gyeplő több szabadságot is ad e városrészek gyermekeinek.”


Gyerekek métáznak, ami Magyarország egyik nemzeti játéka volt (Forrás: Uj Idők, 1898. június 19.)

A budai oldal jobb helyzetben volt e tekintetben, mivel nagyobb terek, mezők, hegyek és erdőségek is megkönnyítették a gyerekek szabadidős tevékenységeit. A Városmajor, Bocskay tér, Vérmező, Normafa vagy Zugliget mind olyan hely volt, ahol a gyerekek nyugodtan tudtak játszani. Elsőként az iskolákban merül fel, hogy fontos lenne játszótereket kialakítani az udvaraikban vagy közvetlen szomszédságukban. A Herkules 1884. április 3-ai számában azt olvashatjuk, hogy: „Sokszor emlegetett és szellőztetett kérdés, hogy miért nincsen minden iskola mellett játszótér? Soha nem aktuálisabb ez a kérdés, mint akkor, midőn a labdajátékok népszerűsítéséről beszélünk.”


A Budapesti VII. kerületi főgimnázium udvarán labdáznak a fiúk 1896-ban (Forrás: Ország-Világ, 1896. augusztus 2.)


Az Országos Nőképző-Egyesület Intézetében játszanak a lányok 1899-ben (Forrás: Vasárnapi Ujság, 1899. szeptember 24.)

A Néptanítók lapja pedig az 1889. június 19-ei számában így fogalmazott: „A tavasz a játékok évszaka, s a legalkalmasabb idő arra, hogy hosszú téli pihenésben elernyedt izmok életét fölfrissítsük. Az izomrendszer legjobb aczélozói a játékok; ezek a mi izmaink természetes tornamesterei, lábunk és karunk iskolázói. […] Ma ismét oda jutottunk, hogy a testi nevelés dolgában elfeledkeztünk az izomrendszer ősi iskolamesteréről: a játékokról, és e mester természetes tanterméről: a játszóterekről.”


Egy ezer négyzetméteres játszótér távlati terve. Szabad terület (A); labdázásra hely (B); fedett menedékhely eső ellen (E); öltözőhelyiség (H); szertár és árnyékszék (K), tekepálya (G). (Forrás: Néptanítók lapja, 1889. június 19.)


Egy mintajátszótér alaprajza külföldről (Forrás: Néptanítók lapja, 1889. június 19.)

A gyerekek külön kialakított játszóterek hiányában leginkább különböző parkokban és tereken játszottak, de itt többször meggyűlt a bajuk a parkőrökkel. A Vasárnapi Ujság visszaemlékezik ezekre az időkre, és arról számolt be az 1912. szeptember 8-ai számában, hogy: „A túlságosan gondozott tereken mértani czifraságú virágágyak pompáznak, de ha valamelyik csemete a csábító pázsitra vetemedik, a zord, egyenruhás kérub nyomban elűzi onnan.” 


Gyerekek játszanak a Budapesti VII. kerületi főgimnázium udvarán, ahol épp piramist építenek (Forrás: Ország-Világ, 1896. augusztus 2.)

A játszóterek építése ügyében egy fontos mérföldkő volt Gróf Csáky Albin közoktatásügyi miniszter 1893. február hó 7-én kelt körirata, melyben felhívta a törvényhatóságok figyelmét, hogy a tanulóifjúság számára játszóterek felállításáról kellene gondoskodni. A körirat után pár évvel 1897-ben született meg az első rendelet, amely kimondta, hogy az új elemi iskolákban 300 négyzetméternyi játékteret kell biztosítani az osztályoknak, mindezek ellenére ezek csak az iskolákat érintették, és a századfordulón még mindig az utcák, terek, parkok jelentették a gyerekek valódi játszóterét.


Lányok játszanak a szabadban Budapest egyik terén, Balogh Rudolf felvétele (Forrás: Vasárnapi Ujság, 1909. május 16.)


Fiúk lovaslabdát játszanak a Budapesti VII. kerületi főgimnázium udvarán (Forrás: Ország-Világ, 1896. augusztus 2.)


Gyerekek játszanak a Tabánban, háttérben a királyi palota (Budavári Palota) 1914-ben (Fotó: Fortepan/Képszám: 53605)

Az első, mai értelemben vett igazi hintával, libikókával, mászókával rendelkező angol mintájú játszótérre 1912-ig kellett várni. Az Állatkertben megnyitott játszóteret a Vasárnapi Ujság 1912. szeptember 8-ai száma a gyerekek pesti Eldorádójának nevezte és megemlítette, hogy: „A karszalagos őr már itt nem a mumusarkangyal szerepében grasszál, hanem inkább ő biztatja, vezeti, tanítja a gyerekpublikumot. […] sokan nem tudták, hogy a legtöbb játékszer mire való. Egy kis meditálásra serkenthetne tán például az a tapasztalás, hogy az első héten száznál több gyereknek fogalma se volt a közönséges hintáról. A szegények addig egyáltalán nem láttak hintát. A nagyobbak, iskolások közt pedig szintén akadt, aki a csúszókát nem ismerte. […] Van itt létra, gyűrűhinta, pózna és mászókötél. Odébb magas körhinta, ahol egyszerre öten is röpülhetnek köröskörül. Aztán a kisebbeknek dupla-hinta, kényelmes ülőkével, a legapróbb apróságok passziójára meg ülőkés, biztonságos baby-hinta.”


Új játszótér az Állatkertben csúszdával és körhintával (Forrás: Vasárnapi Ujság, 1912. szeptember 8.)


Libikókahinta és szamárfogat is volt az új játszótéren 1912-ben (Forrás: Vasárnapi Ujság, 1912. szeptember 8.)


Emeleti játszótér a Budapesti Református Egyház új skót elemi iskolájában, Balogh Rudolf felvétele (Forrás: Vasárnapi Ujság, 1911. január 1.)


A székesfővárosi Aréna úti játszótér és üdülőhely Rerrich Béla vázlatterve alapján (Forrás: Magyar Építőművészet, 1913. január)

Az 1910-es években több kerületben is jelöltek ki játszótereket, de az I. világháború ezen próbálkozások legtöbbjét teljesen ellehetetlenítette. A két világháború közötti időben azonban már több modern játszótér épült hintával, csúszdával, homokozóval is. Ilyen volt a Gellért téri, Tisza Kálmán téri (mostani II. János Pál pápa tér), Almássy téri, városligeti, Klauzál téri, Marczibányi téri, Simor vagy a Hunor utcai játszótér is.


A Vérmező a környékbeli gyerekek játszótere volt 1919-ben is (Forrás: Vasárnapi Ujság, 1919. június 29.)


A Tisza Kálmán (mostani II. János Pál pápa) tér 1938-ban (Forrás: Fortepan/Ormos Imre Alapítvány, Ormos Imre felvétele)

A budapesti játszóterekről alkotott első statisztika 1937-ből való, amikor is az akkori 14 kerületben összesen tizenhat játszóteret tartottak számon. Ez a szám valószínűleg ennél nagyobb volt, és csak az iskolán kívüli szabadtéri nyilvános játszótereket tartalmazta, de ez a II. világháború után rohamosan megnőtt, mivel az 1960-as években a lakótelep-építések elengedhetetlen részét képezték a játszóterek.


Játszótér a Gellért gyógyfürdővel szemben a mai Szabó Dezső sétányon 1958-ban (Fotó: Fortepan/FSZEK Budapest Gyűjtemény/)


A városligeti játszótér hintával és körhintával 1943-ban (Forrás: Magyar Építőművészet, 1943. március)


A Jászai Mari téren 1968-ban (Fotó: Fortepan/Képszám: 46924)


Játszik a gyerek, míg az apuka lefilmezi kislányát (Forrás: Magyarország, 1969. április 13.)


A Nádas László által tervezett szöges mászóka betonból és fémből a Városligetben 1979-ben (Forrás: Szabadtéri Játszóterek Kiállítás 1982 – Magyar kiállítási, művészeti katalógusok a Magyar Nemzeti Galéria gyűjteményéből)


Rákóczi téri játszótér 1971 telén (Fotó: Urbán Tamás/Fortepan)


Városmajori játszótér 1972-ben (Fotó: Hlatky Katalin, Főkert/Fortepan)​

1970-ben már több mint 1000 játszótérről tudunk, ami az 1937-es 16-hoz képest hatalmas fejlődés volt, de ez még tovább nőtt annak ellenére, hogy az 1980-as évektől egyre kevesebb új játszótér épült, és a legtöbb régit teljesen elhanyagolták. Az újabb lendületet egy 2003-as miniszteri rendelet hozott, ami kötelezővé tette a játékok és játszóterek felülvizsgálatát és azok javítását. Ennek is köszönhető, hogy egyre több izgalmas és modern játszótér található Budapesten, amelyekbe most már olyan élményelemek vannak beépítve, amelyek láttán  a legtöbb felnőtt valószínűleg irigykedve nézi felhőtlenül játszó gyermekeit, s ő maga is beszállna melléjük a játékba.

Nyitókép: A Tisza Kálmán (mostani II. János Pál pápa) tér 1938-ban (Forrás: Ormos Imre Alapítvány, Ormos Imre felvétele/Fortepan)