helytörténet
Óvóhelyből helytörténeti kiállítóterem
2024. május 22. 17:30
A II. kerület múltját, emlékeit, híres épületeit és nagyjait is bemutatja a napokban megnyílt Helyóvó elnevezésű helytörténeti tárlat a Mechwart liget és Mechwart lépcső között található egykori óvóhelyen. A frissen létrehozott kerületi helytörténeti gyűjtemény egyelőre csak előre meghirdetett időpontokban látogatható.
Séta a múltban és a jelenben: megismerhetjük a Hegyvidék főutcáját
2023. június 20. 17:00
Mostantól olyan helytörténeti sétát tehetünk a Hegyvidék főutcáján, a Böszörményi úton, amelynek során oszlopokra helyezett QR-kódok beolvasásával ismerhetjük meg a környék múltját. Épületekről, vendéglátóhelyekről, valamint az egykor itt élő emberekről találhatunk érdekes történeteket, leírásokat, láthatunk képeket, filmrészleteket a séta tizenegy megállójában.
A mi házunk, a mi utcánk – A Frankel Leó út környéke, ahogy a koreaiak is látják
2022. november 29. 19:00
A II. kerületi Frankel Leó utat és környékét közel 200 archív képpel, korabeli újságcikkekkel és tervrajzokkal mutatja be az a kiállítás, amely a Koreai Kulturális Központban, a II. kerületi Frankel Leó út 30–34. alatt nyílt meg tegnap. A mi házunk, a mi utcánk című tárlattal – a befogadó ország helytörténetének megismertetésével – a koreaiak, mint elmondták, hidakat kívánnak építeni a két nép között, remélve, hogy az ide látogatók a koreai kultúrához is közelebb kerülnek.
Zugló 85 éves lett – Villák, paloták, lakótelepek városrésze
2020. október 9. 15:00
Kilencven évvel ezelőtt hozták létre, de 85 éve kezdte meg önálló kerületként a működését Zugló. A XIV. kerület a belvárost köti össze a külső városrészekkel, és ez az építészetében is megmutatkozik: megtalálhatók itt a kiegyezés utáni évtizedekben készült gyönyörű historizáló és szecessziós épületek, híres művészek egykori villái, lenyűgöző szépségű iskolaépületek és egyéb intézmények műemlék székházai, de az 1970-es években felhúzott lakótelepek is.
Budapest történetét röviden bemutató kiállítás nyílt a Gül Baba türbéjénél
2019. december 8. 15:00
Budapest történetének hét fontos korszakát felelevenítő kiállítás nyílt pénteken a Gül Baba Kulturális Központban.
Művészeti és helytörténeti galéria épül Budafokon
2019. december 5. 12:00
A Kossuth Lajos utca 24. szám alatti épület átalakításával képzőművészeti galériát és helytörténeti gyűjteményt hoz létre Budafok központjában a kerület önkormányzata. Az egykori községháza épületében kávézó is nyílik, amely kisebb rendezvényekre, filmvetítésekre is alkalmas lesz.
Megnyílt a Kőbányai Helytörténeti Gyűjtemény
2019. július 2. 16:00
Szent László Napon átadták az új Kőbányai Helytörténeti Gyűjteményt. Az állandó kiállítás a kerület felvirágzásának korszakait, az első időszaki tárlat pedig a kőbányai porcelángyártás múltját meséli el a látogatóknak.
További cikkeink
Kísérleti jegyértékesítés a 15-ös buszon
Kísérletképpen 60 éve, 1964. december 14-én új jegyértékesítést vezettek be a 15-ös autóbuszon, a vonaljegyet, amit nem a kalauztól kellett megvenni, hanem az árát, 1 forintot egy perselybe kellett berakni. A kísérlettel egyrészt a kalauzhiányt próbálták enyhíteni, másrészt a kaotikus budapesti jegyrendszer átalakítását készítették elő.
Építési engedélyt kapott a Hőgyes–Schöpf-Merei Gyógyszerkutató Központ kialakítása
A IX. kerületi Hőgyes Endre 5. szám alatti Gyógyszerészeti Intézet és a Bakáts téren lévő egykori Schöpf-Merei Kórház épületének felújításával és bővítésével létrejön egy intézmény, mely az oktatást, a kutatást, valamint a gyógyszergyártást szolgálja majd. A munkálatok során helyreállítják a történelmi épületek homlokzatait is.
Idén is karácsonyi díszkivilágítást kap a Megyeri híd
December 20–26. között esténként a Megyeri híd 100 méter magas karácsonyfává változik. Mindkét pilonra, annak budai és pesti oldalára is csillagcsúcsdísz kerül, továbbá a pilonok középső, üveges részén speciális díszfényeket is kihelyeznek.