Hírek

160228_csodak_palotaja.jpg Óbudára költözik a Csodák Palotája Óbudára, az ottani Csopa Playbar alatti területre költözik a Csodák Palotája a Campona mellől.
Indul az állatkerti Pannon Park megvalósítása A tematikus bemutatókomplexumban a pannon ősvadon világát igyekeznek feleleveníteni.
Félmilliárd jut a Capa Központ megújulására A kormány egy Robert Capa életművét bemutató állandó kiállítás megvalósítása céljából támogatja a Capa Központ felújítását és bővítését.
Bringabarát lesz a Műegyetem környéke Megkezdődik a Műegyetem rakpart és környékének felújítása.
Jókai Anna emlékére irodalmi szalon nyílik Az I. kerületi szalon irodalmi esteknek, koncerteknek, közösségi összejöveteleknek biztosít majd helyet.
Felfedezhetjük a Magyar Posta történetét Budapesten és az ország több településén is találkozhatunk a Posta múltját bemutató kiállításokkal.
Felújítás miatt évekre bezár az Iparművészeti Múzeum Megújul az Iparművészeti Múzeum: a magyarországi szecesszió egyik legszebb példájának tartott épület átfogó rekonstrukción és kibővítésen esik át. Az egy évig tartó kiköltözés után az építkezés három évet vesz igénybe, majd a közönség a visszaköltözést követően, újabb egy év múlva veheti birtokba a múzeumot.
Tetszett Budapest a vizes vb látogatóinak A vizes vb-re érkezett külföldi turisták rendkívül jó benyomásokkal térnek haza Magyarországról egy kutatás szerint.
Elindulhat a zuglói pláza építése Tíz éve tervezik a Bosnyák tér mögötti térségen egy pláza felépítését: most megvalósulhat a beruházás.
Nemzetközi elismerést kapott a Budapest100 Budapest 11. kerületét és Kazincbarcikát is beválogatták az EU URBACT integrált városfejlesztési programjának díjazott települései közé.
Kétszer annyi lakást építenének Budapesten, mint tavaly Ugrásszerűen növekszik az építkezések száma Budapesten és szerte az országban.
Ismeri a budapesti miniszobrokat? Aprócska szobrok is megbújnak Budapest közterein: találkozott már velük?
Egyre több brit jön Budapestre Majdnem egymillió vendégéjszakát töltöttek a britek Budapesten 2016-ban.
Szállodaként újul meg a Matild-palota A Matildnak is nevezett déli Klotild-palota az ikerpárjához hasonlóan szállodaként újul meg.
Több mint két évig le lesz zárva a Lánchíd Egészen 2020-ig lezárhatják a Lánchidat a nagyszabású felújítási munkálatok miatt.
Felújították a margitszigeti Casinót Az Ybl Miklós tervei alapján épített Casino korábbi nevén Holdudvar épülete teljes rekonstrukción esett át.
Teret kapott Ljubljana Budapesten Ljubljana nevét vette fel egy XI. kerületi tér, a Bükköny és a Sáfrány utcánál.
Tovább bővítik a hegyvidéki Tamási Gimnáziumot Új emelettel bővül a XII. kerületi Tamási Áron Gimnázium.
Megy a Művészetek Völgyébe a Néprajzi A Néprajzi Múzeum Taliándörögdön, az Etno Ligetben minden nap állandó programokkal és koncertekkel, az Etno Portán pedig vetítésekkel várja a fesztiválozókat.
Ilyen volt az Astoria régen Sokáig megmaradt a régi, kisvárosi Pest egy épülete az Astoria sarkában: a Vigyázó-ház.
Indul az Eiffel-csarnok átépítése Az Operaház és az Erkel Színház közös próbaházát és műhelyközpontját alakítják ki a Népliget közelében található Eiffel-csarnokban.
Így zajlik az Operaház felújítása Az Operaház felújítása miatt kipakolták a székeket a nézőtérről.
Fejlesztik a Sportkórházat Márciusban kezdték meg az orvosok és betegek átköltöztetését a Karolina útra.
Felújítják a Szent János Kórház nővérszállóját Fejlesztik a lakószobákat, a társalgókat, a vizesblokkokat, emellett új elektromos és fűtési rendszert is kiépítenek, és jut forrás az energetikai korszerűsítésre is.
Folytatódik a nemzeti kastély- és várprogram Országszerte összesen 39 épületet érint a nemzeti kastély- és várprogram.
Átadták a felújított, kibővített Palatinust A Palatinus Strandfürdőben a fedett részlegben egy 100 négyzetméteres medencét és egy 60 négyzetméteres gyerekmedencét építettek, valamint egy hideg és meleg vizes merülőmedencét alakítottak ki. Ezen kívül finn szaunát, pihenőbokszokat és gyógyászati részleget hoztak létre.
Futurisztikus lesz a Szervita tér A régi, elaggott garázsépület helyére futurisztikus irodaház kerül a belvárosi Szervita téren.
Történelmi zászlók lobognak a Várban Felkerültek a történelmi zászlók a Szent György téri zászlósorra.
Átadták a felújított Komjádit Átadták a felújított Császár-Komjádi Sportuszodát. A munkálatokat hét hónap alatt végezték el közel 4 milliárd forintból.
Gyarapodnak az elektromos töltőpontok Az MVM Partner Zrt. 32 elektromos töltőpontot telepít a Danubius Hotels Group szállodáinál.

További cikkeink