hotel

2021. március 4. 16:00
Az Operaházzal szemben, az Andrássy út 25. alatt található francia reneszánsz stílusú Drechsler-palotából ötcsillagos szálloda lesz, amely jövőre nyitja meg kapuit. A Lechner Ödön és Pártos Gyula által tervezett, immár 19 éve használaton kívül álló épület felújítása során műemléki helyreállítást ígér a tulajdonos, ám a tetőtérben új szintet is kialakítanak.
2020. február 4. 09:00
Ötven évvel ezelőtt készült el az első, úgynevezett touringhotel Budapesten. A Ferihegyi repülőtérre vezető úthoz közel, a Kispest és Ferencváros határánál rekord gyorsasággal elkészült Aero szállóról már azért is érdemes szót ejteni, mert ugyan a rendszerváltozást követően nevet és tulajdonost váltott, de ma is működik. 1970-ben több okból is nagyra értékelték a hazai turisztikai szakemberek: igazi magyar találmányként tekintettek rá és a két évvel korábban épült vidéki társaira. Az idegenforgalom forradalmi vívmányától az olcsó, de mégis színvonalas vendéglátás biztosítását várták.
2019. július 25. 13:00
Átadták Budapest legújabb szállodáját a VI. kerületi Király utcában, az épületben korábban bankszékház, majd irodaház működött. Homlokzata illeszkedik az utca hangulatához, tetején a városra páratlan kilátást nyújtó terasz található.
2019. június 21. 10:00
A Blaha Lujza térhez közeli, egykori Athenaeum-székház felújítása során visszaépítették a háború után eltűnt városvédő istennő szobrát is.
2019. április 11. 17:38
A Meininger Hotels megnyitotta első budapesti szállodáját, a Meininger Budapest Great Market Hallt a Fővám téri Központi Vásárcsarnok mellett.
2018. december 27. 10:08
A Boráros téri Angyal irodaházat alakítják át szállodává 2020-ra.
2018. március 14. 11:23
A háború előestéjén, 1914. március 14-én nyílt meg az Astoria. A Hikisch Dezső és Ágoston Emil tervei alapján épült szálló falai a XX. századi magyar történelem számtalan emlékét őrzik. Krúdy Gyula, Károlyi Mihály, a Motorvilág magazin vagy a Ki nyer ma? című rádiós vetélkedő egyaránt szerepet kapott az idén 104 éves Astoria Szálló életében.
2018. március 11. 14:25
Budapesten megnyílt Európa első négycsillagos, teljes egészében a vendég okostelefonja által vezérelt okoshotelje, a KViHotel.
2017. december 20. 09:30
A IX. kerületi Nagyvásárcsarnok mögött szálloda épült egy szűk telekre, ráépülve a hatvanas évekbeli trafóházra.
2017. szeptember 20. 10:29
Az elmúlt napokban több fórumon is bírálatok érték a Clark Ádám tér legendás foghíjtelkén épülő szállodát. A kritikák többnyire a nemsokára elkészülő épület nagyságát bírálják, és ebből adódóan azt, hogy az „elvonja majd a figyelmet” az Alagútról, felborítva a város egyik legfontosabb látképének egyensúlyát.
2017. május 4. 16:04
Hivatalos nevén Budapest Szálloda, de a köznyelv fél évszázad óta Körszállóként ismeri. Jellegzetes formája, alakja a budai látkép része. Az alapján, amennyi híres ember megfordult benne, nem is gondolnánk, hogy a hotelt, amely a kor legmodernebb technikájával épült, nem a város szívében kell keresnünk.
2017. május 3. 13:33
Építik a Clark Ádám tér évtizedekig foghíjas telkére a szállodaépületet.
2017. március 22. 16:51
A II. kerületben található egykori SZOT-üdülő helyére 100 lakásos társasházat építenek.
2017. január 23. 15:54
2020-ban nyílhat meg a luxushotel a Balettintézetben.
2016. november 21. 22:51
A Rózsadombon éktelenkedő szállodacsonk újjáépítésére kiírt pályázaton döntés született.
2016. szeptember 8. 11:56
Egy 145 szobás, közvetlen terminálkapcsolattal rendelkező szálloda létesül a budapesti repülőtéren.
2016. június 2. 21:54
Előszerződést kötöttek a budapesti olimpiai és paralimpiai pályázat támogatására a legnagyobb magyarországi szállodaláncok.