katonaság
Trianon a magyar honvédelemre is óriási csapást mért – Az ország katonai erejét korlátozó törvény 1922-ben lépett hatályba
2022. június 4. 12:00
A trianoni békediktátum kíméletlen rendelkezéseket hozott Magyarország számára katonai szempontból is: rendkívül alacsony számban, 35 ezer főben maximálták a hadsereg létszámát, meghatározták a fegyverek számát, a magyar hadiipart lényegében felszámolták. A korlátozó rendelkezésekkel a győztes hatalmak biztosítani kívánták a környező országok katonai fölényét, másrészt azt kívánták elérni, hogy Magyarországnak ne legyen lehetősége kétségbe vonni az 1920-ban meghúzott határokat. A katonai rendelkezésekről szóló törvény 1922-ben lépett hatályba, száz esztendő múltán erre emlékezünk.
A katonahősökre emlékeztek
2016. október 28. 9:09
Kegyeleti gyertyagyújtást tartott a Magyar Honvédség a Hadtörténeti Intézet és Múzeum díszudvarán.
Hősökre és honvédekre emlékeznek a Városligetben
2016. május 19. 12:16
A Széchenyi fürdő metrómegállójánál a világháborúk és 1956 hőseire emlékeznek, valamint a mai bátor katonák tetteit is bemutatják.
Első világháborús katonáinkra emlékeznek
2016. május 15. 20:36
Az első világháborús magyar katonák harcaira és hősiességére emlékezik a Hadtörténeti Intézet és Múzeum az új kiállításán.
További cikkeink
Egy csodára emlékező kis épület – A kútvölgyi Boldogasszony-kápolna
Kútvölgy egyik legrégibb építménye a Boldogasszony-kápolna, ez azonban elsőre egyáltalán nem látszik rajta. A barokk korból származó falakat ugyanis a XX. század második felében kétszer is kibővítették, ma a rendszerváltáskor keletkezett homlokzat határozza meg a képét. A kápolna sorsát az a Regőczi István atya viselte a szívén, akiről öt évvel ezelőtt a környező teret is elnevezték.
Labirintus a föld alatt: 50 éve nyílt meg a Deák téri aluljáró
A Deák Ferenc tér egy hatalmas közlekedési csomópont, egyben a város központja, nemcsak a felszínen, hanem a föld alatt is, hiszen Budapest legnagyobb föld alatti közlekedési átszálló- és aluljárórendszere található itt. Az egész felszín alatti kis világ kialakítása még az 1896-ban megnyílt millenniumi földalatti vasút építésekor kezdődött, az egyik legjelentősebb eleme, a gyalogos aluljáró pedig 50 éve nyílt meg a budapestiek előtt.
Két épület egyben Ybl Miklóstól: 150 éve épült a Degenfeld-palotabérház
A Degenfeld-Schomburg-palota a pesti mágnásnegyed egyik különleges épülete, mert palotát és bérházat egyesít magában egy épületen belül. Nem is sikerült elsőre elfogadtatni a városi hatósággal az épület terveit, pedig Ybl Miklós készítette azokat. A ház idén 150 éve, 1874-ben lett kész teljesen, s egyik lakója révén hamar sajtónyilvánosságot kapott.