A Tanácsköztársaság bukása után az új magyar haderő magja a Horthy Miklós által Szegeden megszervezett Nemzeti Hadsereg Főparancsnoksága lett, mely 1919. augusztus 9-én átalakult Fővezérséggé, augusztus 13-tól dunántúli, siófoki központtal. Az ez alá tartozó Nemzeti Hadsereg hamarosan mintegy harmincezer fős létszámra tett szert. Ennek a Nemzeti Hadseregnek az élén vonult be Horthy Miklós 1919. november 16-án a román megszállás alól felszabadult Budapestre.

A 10-es honvédek a Köröndön az első világháború idején (Kép forrása: FSZEK Budapest Gyűjtemény)

Az 1920. március 1-jén kormányzóvá választott Horthy Miklós előtt 1920. április 11-én a Vérmezőn tett ünnepélyes esküt  a Nemzeti Hadsereg budapesti helyőrsége. Ekkor már a békekonferenciára meghívott magyar delegáció Párizsban kézhez kapta a megalázó békefeltételeket, melyeket a magyar fél nem tudott érdemben befolyásolni. A tizennégy részből álló trianoni békediktátum ötödik része tartalmazta a katonai rendelkezéseket.

A Nemzeti Hadsereg budapesti helyőrségének eskütétele a Vérmezőn Horthy Miklós kormányzó előtt 1920. április 11-én (Kép forrása: Pesti Napló Képes Műmelléklet, 1930. március 16.)

A rendkívül súlyos előírások megszüntették Magyarországon a hadkötelezettséget, s a hivatásos katonákból álló hadsereg létszámát legfejjebb harmincötezer főben határozták meg, melyben a tiszti állomány ugyanúgy benne foglaltatott, mint a katonaiskolák hallgatói, a civil alkalmazottak és a pótkeretek állománya. De megszabták a felállítható alakulatok számát, a tisztek és altisztek arányát is. Ez a helyzet az országot ellenségként körülvevő „kisantant” államok teljes katonai fölényét eredményezte: a következő évtizedben Románia kétszázezer, Csehszlovákia százötvenezer, Jugoszlávia pedig ugyancsak százötvenezer fős hadsereggel rendelkezett.

A Nemzeti Hadsereg tisztikarának egy csoportja a Tolnai Világlapja 1919. november 22-i számának felvételén

A katonai előírásokkal Balla Tibor hadtörténész szerint éppen ez volt a cél: biztosítani a győztes antanthatalmak és a Monarchia romjain létrejött utódállamok teljes katonai erőfölényét. Mint a Hadtörténelem című folyóirat 2020. évi 3. számában Balla Tibor fogalmazott:  „A győztesek célja az volt, hogy Magyarország csupán egy a belső rend fenntartására és határrendőr-szolgálatra alkalmas, 35 000 fős haderővel rendelkezzen egy korszerű és az általános védkötelezettségen alapuló tömeghadsereg helyett, amely a Kárpát-medencei régió leggyengébb hadseregeként – alacsony létszáma és minimális fegyverzete következtében – támadó hadműveletek végrehajtására képtelen legyen.”

A hadsereg létszáma 1920 őszén a sorozások eredményeként már meghaladta a 115 ezer főt, ezt az állományt kellett leszereltetni 1922-ben. A katonai előírások a különféle félkatonai, irreguláris alakulatokra is vonatkoztak: meghatározták, hogy tilos olyan szervezetek felállításában részt venni, melyeket fel lehet fegyverezni. A fegyverzet mennyiségére és minőségére is szigorú szabályokat hoztak, a magyar hadiipart megszüntették, illetve a megmaradt állami üzemekben csak a szükséges pótlások biztosítását engedélyezték.

A rendelkezések betartása felett a magyar állam pénzén működő, jelentős költségvetésből gazdálkodó Magyarországi Szövetséges Katonai Ellenőrző Bizottság őrködött, vasszigorral kutatva a Magyarország számára megalázó előírásokat itt-ott valóban kijátszani igyekvő magyarok után.

Bár az országgyűlés a trianoni szerződést már az 1921. évi XXXIII. törvénycikkben közzétette, „a Trianoni Békeszerződés katonai rendelkezései között foglalt egyes tilalmak és korlátozások végrehajtásáról” csak az 1922. február 25-én kihirdetett 1922. évi XI. törvénycikk rendelkezett.

 Emlékhely az Üllői úti Mária Terézia laktanyában a Szabadság téri Irredenta szoborcsoport kicsinyített másolatával (Fotó: Fortepan/Képszám: 43613)

A trianoni rendelkezéseket beiktató törvénycikk konkretizálta a békediktátum előírásainak törvényi kereteit, és többek között kijelölte egy létrehozandó Állami Hadianyaggyár telephelyeit Csepelen és Tétényben. Ezzel azonban a szűkre szabott kapacitású magyar hadiipar csak névleg került egy vállalatba, a gyártás továbbra is négy különböző telephelyen folyt.

A törvénycikk kihirdetése ellenére Magyarország a rendelkezéseket a későbbiekben is igyekezett különféle leleményes módon kijátszani, ennek módszere volt a katonai alakulatok rendvédelmi szervek keretei közötti rejtése vagy az ifjúság katonai felkészítésére hivatott, 1923-ban alapított leventemozgalom. Haditechnikai eszközök, új fegyverek fejlesztése is zajlott titokban az országban.

Óriási volt ugyanis a kontraszt a Magyarország szuverenitását erősen korlátozó katonai, valamint az egyéb rendelkezések és az országban uralkodó irredenta közhangulat között. A katonai korlátozásokról szóló törvény elfogadásakor már több mint egy éve állt a Szabadság téri Irredenta szoborcsoport és a nemzet gyásza mellett mindinkább kibontakozott a társadalmat átszövő irredenta mozgalom. De szinte mindenki úgy gondololta, hogy nem tarthat örökké az az állapot, hogy az ország kétharmada, a magyar nemzetiségű lakosság egyharmada a határon túlra került.

Díszszemle a Vérmezőn 1934-ben a Képes Pesti Hirlap 1934. november 17-i számának felvételén

Az ország tarthatatlan katonai helyzetében az 1927-es év hozott majd enyhülést. A kedvezőbb nemzetközi helyzetben Csáky Károly honvédelmi miniszter február 10-én nyújtotta be azt a törvényjavaslatot, amely több tekintetben módosította az 1922. évi XI. törvénycikket, március 31-én pedig megszűnt a Szövetséges Katonai Ellenőrző Bizottság, s így véget ért a magyar haderő szigorú ellenőrzése, és megindulhatott a honvédség modernizálása és fejlesztése.

Ebben az évben, 1927. június 21-én jelent meg a Daily Mail című angol napilapban a tulajdonos, Lord Rothermere nagy visszhangot kiváltó írása, Magyarország helye a Nap alatt címmel, amely a trianoni békediktátum igazságtalanságával foglalkozott, és a revízió szükségességét vetette fel. Ezzel a sajtómágnás hatalmas népszerűségre tett szert Magyarországon, és ismét feléledt a remény, hogy a határok megváltoztathatók, az elveszített területeket pedig vissza lehet szerezni.

E remények ugyan nem váltak valóra, de az ország elszigeteltsége mindinkább csökkent. Az 1927 után megindult hadseregfejlesztés eredményeként tíz év alatt több mint háromszorosára nőtt a Magyar Királyi Honvédség létszáma.

Nyitókép: Horthy Miklós 15 éves kormányzói jubileuma alkalmából tartott ünnepség a Vérmezőn 1935-ben (Fotó: Fortepan/Képszám: 53242)