évforduló
A Szabadtéri Színpad elődje volt: száz éve nyílt meg a Park mozi a Városmajorban
2022. szeptember 14. 17:00
Az elmúlt száz év alatt rengeteg minden változott a Városmajorban, de a kultúra és a garantált szórakozás mindvégig jelen volt, és a mai napig megtalálható a főváros első közparkjában. A Városmajori Szabadtéri Színpad elődje, a szabadtéri Park mozi immár több mint száz éve nyílt meg itt, de ezt követően is nagyon érdekesen alakult a park sorsa. 1935-ben felépült a méltán híres színpad is, amely a környezetével együtt folyamatos átalakulásokon esett át az eltelt évszázadban, beleértve a legutóbbi időket is.
Városszerte megcsodálhatjuk a 85 éve elhunyt Zala György szobrait
2022. augusztus 1. 11:30
A Hősök terén álló Millenniumi emlékmű központi szoborcsoportját Gábriel arkangyallal éppúgy Zala Györgynek köszönhetjük, mint a Kossuth tér eredeti Andrássy- és Tisza István-szobrát, vagy éppen Erzsébet királyné méltóságteljes ülő szobrát a mai Döbrentei téren. Zala korának egyik legfoglalkoztatottabb szobrásza volt, örökségének pedig építészeti vonatkozása van: pesti villáját ugyanis nem más tervezte meg, mint a szecesszió mestere, Lechner Ödön.
Trianon a magyar honvédelemre is óriási csapást mért – Az ország katonai erejét korlátozó törvény 1922-ben lépett hatályba
2022. június 4. 12:00
A trianoni békediktátum kíméletlen rendelkezéseket hozott Magyarország számára katonai szempontból is: rendkívül alacsony számban, 35 ezer főben maximálták a hadsereg létszámát, meghatározták a fegyverek számát, a magyar hadiipart lényegében felszámolták. A korlátozó rendelkezésekkel a győztes hatalmak biztosítani kívánták a környező országok katonai fölényét, másrészt azt kívánták elérni, hogy Magyarországnak ne legyen lehetősége kétségbe vonni az 1920-ban meghúzott határokat. A katonai rendelkezésekről szóló törvény 1922-ben lépett hatályba, száz esztendő múltán erre emlékezünk.
Kétszáz éve született Lónyay Menyhért, a kiegyezést követő első pénzügyminiszter
2022. január 7. 12:00
Kétszáz éve született Lónyay Menyhért politikus, publicista, a kiegyezés utáni első pénzügyminiszter, Magyarország volt miniszterelnöke, ennek alkalmából megemlékezést tartottak Budapesten.
Aki nélkül a Szabadság híd sem lenne ugyanaz: száz éve halt meg Nagy Virgil, a fém építőmestere
2021. november 8. 18:30
100 éve hunyt el Nagy Virgil, aki Budapest látképét alapjaiban meghatározó szerkezeteket tervezett, neki köszönhetjük a Szabadság híd építészeti kialakítását és az 1945-ben felrobbantott régi Erzsébet híd esztétikai megjelenését is.
A főváros legmeghatározóbb szobrait alkotta a 165 éve született Stróbl Alajos
2021. június 21. 10:00
A 165 éve született Stróbl Alajos fővárosi szobrainak sokaságán szinte szédítő érzés végigtekinteni. Olyan jelentős műveket köszönhetünk neki, mint Szent István budavári lovas szobra, Arany János szobra a Nemzeti Múzeum előtt vagy épp a nemrég felújított budavári Mátyás-kút. De ő volt az is, akit kortársai „epreskerti várúr”-ként emlegettek, hiszen a művészetek otthonává varázsolta a terézvárosi Epreskertet, és még a lebontásra ítélt józsefvárosi kálváriát is odaszállíttatta, megmentve ezzel egy páratlan műemlékünket. Stróbl Alajos legszebb fővárosi alkotásait jártuk végig az évfordulón.
Száztíz éve zárt be végleg a Pilvax, a márciusi ifjak törzshelye
2021. március 15. 9:00
Van-e 1848. március 15-ének a Pilvaxnál emblematikusabb helyszíne? Költői kérdés, pedig a nemzeti kegyelet sem menthette meg a bontástól a városrendezés útjában álló neves épületet. A forradalom helyszínei közül a Magyar Nemzeti Múzeumot és például Táncsics budavári börtönét hosszú ideje nagy tisztelet övezi, ezért is meghökkentő, hogy más forradalmi helyszínek sorsa sok-sok évvel 1848 után a bontócsákány lett. Idén lesz 110 éve, hogy a Pilvax legendás boltívei alatt végleg megállt az élet, és bezárt a márciusi ifjak egykori törzshelye, amelyet hamarosan le is bontottak.
Bölcs, diplomatikus, barátságos vezetője volt a fővárosnak – 200 éve született Ráth Károly, Budapest első főpolgármestere
2021. február 22. 10:00
Az 1873-ban egyesített Budapest első főpolgármestere Ráth Károly lett. Bár a jogász végzettségű városvezető már 52 éves volt, amikor elfoglalta ezt a fontos posztot, népszerűségének köszönhetően sokan úgy értékelték a tevékenységét, hogy egész életét a fővárosnak szentelte. Pozícióját 24 éven át töltötte be, mivel minden alkalommal őt választották újra, mindaddig, amíg tisztségéből halála el nem mozdította. Ma nevét nem viseli budapesti közterület, és szobrát sem találjuk a fővárosban.
Kápolna őrzi a 900 éves premontrei rend emlékét a Margit-szigeten, Budapest legrégibb harangja is itt található
2021. február 14. 11:00
Fennállásának 900. évfordulóját ünnepli idén a francia eredetű premontrei rend, amely a hagyomány szerint Magyarországon már nem sokkal alapítása után, az 1116–1131 között uralkodó II. István királyunk idején megtelepült. A premontreiek hazánkban máig tevékenykednek, de Budapesten egy olyan kápolna a legismertebb hozzájuk kapcsolódó épület, ahol immár hosszú évszázadok óta nincsenek jelen. A Margit-sziget északi részén álló Szent Mihály-kápolnát romjaiból építette újjá a magyar műemlékvédelem nagy alakja, Lux Kálmán az 1930-as évek elején.
Ma 50 éve halt meg Rákosi Mátyás – Pártvezetőként svábhegyi villa járt neki, végül a Volga partján hunyt el
2021. február 5. 12:00
Rákosi Mátyásra szerencsére ma már szinte semmi nem emlékeztet Budapesten. Pedig a nevével jelzett korszak a hazánkban négy évtizeden át tartó államszocialista rendszer legkegyetlenebb időszaka volt. A 1940-es évek közepétől koncepciós perekkel kezdődött az előző társadalmi rendszer megsemmisítése, képviselőinek likvidálása, 1949-re a többpártrendszer teljes felszámolása és a totális diktatúra kiépítése: a korlátlan hatalom birtokosa pedig Rákosi Mátyás lett, Sztálin legjobb magyar tanítványa. A szovjet diktátor 1953-as halálakor enyhült ugyan Magyarországon is az elnyomás, de Rákosi az állampárt vezetőjeként egészen 1956-ig hatalomban maradt. Ekkor azonban pártutasításra a Szovjetunióba kellett távoznia, s ott halt meg ma 50 esztendővel ezelőtt. Az évfordulón két budapesti villáját is felkerestük.
A 150 éve elhunyt Eötvös Józsefnek köszönhetjük a tankötelezettség bevezetését is
2021. február 2. 14:00
Szoboralakja ott áll az Országház melletti Kossuth-emlékművön a reformkor nagyságai között, bronzszobra ott magasodik a Belvárosban a nevét viselő téren, patinás gimnáziumot is neveztek el róla, a Svábhegyen pedig ma is áll a ház, amely A karthausi című regénye után kapta nevét. Neki köszönhetjük a tankötelezettség bevezetését is. A reformkornak és a XIX. század későbbi évtizedeinek egyaránt meghatározó egyénisége a ma 150 esztendeje elhunyt Eötvös József, akinek hatalmas életművébe könyvei éppúgy beletartoznak, mint államférfiúi tevékenysége. Báró Eötvös József budapesti emlékeit kerestük fel halála évfordulóján.
Akinek a Nemzeti Múzeumot köszönhetjük: kétszáz éve hunyt el gróf Széchényi Ferenc
2020. december 21. 9:00
A magyar történelem nagy nemesi családjai közül a Széchenyi család tevékenysége különösen fontos Budapest szempontjából. A Széchenyi István nevéhez fűződő alkotások, a Lánchíd és a Magyar Tudományos Akadémia épülete fővárosunk emblematikus helyszínei, Széchenyi István édesapja, Széchényi Ferenc nevéhez pedig olyan jelentős intézmények kötődnek, mint az Országos Széchényi Könyvtár és a Magyar Nemzeti Múzeum. Az akkor még egybetartozó két patinás intézményt 1802-ben Európa harmadik nemzeti gyűjteményeként alapította gróf Széchényi Ferenc. Halálának kétszázadik évfordulóján rá emlékezünk.
Az egész fővárosban Kőbányán becsülik meg legjobban Szent László királyt
2020. szeptember 27. 10:00
Lechner Ödön remekbe szabott kőbányai templomépülete előtt immár 80 éve áll Szent László király szobra. A városrészben a templomon kívül patinás gimnázium és általános iskola is viseli a lovagkirály nevét, és a kerület polgármesteri hivatala is a róla elnevezett téren található. Szent László kultusza ebben a kerületben különösen erős, így amikor 1940-ben a születésének 900. évfordulójára készült az ország, a Budapesten állítandó köztéri szobrát Kőbánya kapta. Antal Károly szobrászművész alkotását akkor avatták fel a kőbányai Szent László téren.
Megszólalnak a harangok a trianoni békediktátum aláírásának 100. évfordulóján
2020. június 4. 10:00
Megkondulnak a harangok országszerte és a határon túl is június 4-én 16 óra 30 perckor a trianoni békediktátum aláírásának 100. évfordulóján. Ezen a napon Magyarország elveszítette területének kétharmadát, a magyar népesség egyharmada pedig a határokon kívülre került.
A Budavári Siklóról és a zugligeti Libegőről bocsátott ki alkalmi bélyeget a Magyar Posta
2020. május 17. 16:00
Bélyeg készült a Budavári Siklóról és a Libegőről, a két különleges jármű az üzembe helyezésének évfordulóját ünnepli. A Budavári Sikló 150 éves, a Libegő pedig 1970-ben, 50 évvel ezelőtt kezdte meg működését.
Csillagvizsgálót építtetett a Budavári Királyi Palotára, ma egy kráter viseli a nevét a Holdon – Háromszáz éve született Hell Miksa
2020. május 16. 16:00
A 300 esztendeje született Hell Miksában a magyar csillagászat megalapítóját tiszteli az utókor, de tudományos tevékenysége nemzetközi összehasonlításban is jelentős. Pályája több városhoz kötődött, többek között Budához is: az ő javaslatára épült a királyi palotára csillagvizsgáló torony Mária Terézia idejében.
Nyolcvan éve találták meg Logod templomának romjait
2019. július 12. 8:00
Buda csendes utcáját, a Vár alatt futó Logodi utcát sokan ismerik, de talán kevesebben tudják, honnan származik a neve. A középkori Budát, néha egészen közel a város falaihoz, itt-ott kisebb falvak vették körül. Ilyen volt Logod falu is, a budai Várhegy nyugati lejtőjén. A településnek a XX. századra nyoma sem maradt, azonban az 1930-as évek végének területrendezésekor felszínre kerültek az ősi falu templomának falmaradványai.
Kiállítás nyílt Kossuth temetésének 125. évfordulójára
2019. április 2. 13:12
Kiállítás nyílt Kossuth Lajos temetésének 125. évfordulójára a Fiumei úti Nemzeti Sírkertben, a Nemzeti Örökség Intézetének (NÖRI) Múzeumában.
A Király utcától a Városligetig – Gundel János nyomába eredtünk
2019. március 6. 9:10
Éppen százötven éve nyitott meg az első Gundel-vendéglő Budapesten, amelyet számos másik követett. De hol működtek ezek és mi van a helyükön ma? Ennek jártunk utána.
Quittner és pesti házai: száz éve halt meg a Gresham-palota tervezője
2018. október 26. 11:17
Quittner Zsigmond legismertebb munkája a Gresham-palota, de Budapesten sok más épületet is tervezett. Belvárosi lakóházak, Andrássy úti paloták hirdetik tehetségét, de a Centrál Kávéház vagy a mentőszolgálat Markó utcai épülete is a száz éve elhunyt Quittner tervrajzai szerint készült.
10 érdekesség a 10 éves Megyeri hídról
2018. október 2. 22:39
Egy látványos híd a város szélén, amely 10 éve vezeti át a forgalmat a Dunán. A két hatalmas A betű közötti távolság 300 méter, ezzel Magyarország második legnagyobb nyílású hídja. Viszont mint hídrendszer ez a leghosszabb: 5 híd, 9 hídszerkezet, összesen több mint 1800 méter.
Márványba rejtett máriás: 110 éves a Vörösmarty-szobor
2018. május 25. 9:04
A költő Vörösmarty téren álló, carrarai márványból készült szobra volt az első róla készült alkotás a fővárosban, felállítására azonban igen sokat kellett várniuk a fővárosiaknak.
Százötven éves a budapesti Vízművek
2018. március 9. 18:33
Másfél évszázaddal ezelőtt, 1868-ban létesült az Első Pesti Vízmű a Flotillenplatzon, a mai Parlament helyén.
A 150 éves Állatkertet ünneplik
2016. augusztus 9. 15:59
Méltó az intézmény 150 éves történetéhez az Állatkert kertépítése Balog Zoltán szerint. Az intézmény a 150. évfordulóját ünnepli.
További cikkeink
A Budapest hajó első útja
A folyam-tengerhajózás Magyarország számára kitörési pont volt, esély arra, hogy a magyar áruk versenyképesebben jelenjenek meg a mediterrán piacon. Ez nem magyar találmány volt, de a korszerű magyar Duna-tengerjáró hajók Budapestet tengeri kikötővé tették.
Így építtetett székházat a Dísz téren a Vöröskereszt Egylet
Aki a Hunyadi János úton érkezik fel a budai Várba, már láthatja, hogy a Dísz tér két újjáépülő palotája közül az 1–2. számú saroktelken álló Vöröskereszt Egylet egykori székháza szinte teljesen elkészült. Az épület kívülről az 1945 után lebontott eredetinek hiteles helyreállítása, amely hét évtized után teszi ismét teljessé a Dísz tér egykori foghíjas keleti oldalát.
Műemlék templom középkori alapokon – 325 éve vannak jelen Cinkotán az evangélikusok
A mai Budapest területén, Cinkotán alakult meg 325 évvel ezelőtt a főváros legrégebbi evangélikus gyülekezete, így templomuk is a legrégebbi evangélikus templomnak tekinthető. A XII. században építeni kezdett, majd több ütemben bővített templom ma már műemlék, végleges formáját mintegy 250 éve nyerte el. Az évforduló alkalmából ennek az ősi épületnek a történetét mutatjuk be.