Márványba rejtett máriás: 110 éves a Vörösmarty-szobor

Írta: Bukovszki Péter

2018. május 25. 9:04

A költő Vörösmarty téren álló, carrarai márványból készült szobra volt az első róla készült alkotás a fővárosban, felállítására azonban igen sokat kellett várniuk a fővárosiaknak.

Nagy nap volt a főváros számára 1908. május 24-e: azon a száztíz évvel ezelőtti vasárnapon ugyanis évtizedes, viszontagságos készülődés érhetett végre véget. A magyar nemzet egyik legnagyobb költőjeként ünnepelt Vörösmarty Mihálynak egészen addig a napig csak Székesfehérváron volt szobra, Budapesten nem, és bár a kínos tény bántotta a város lelkiismeretét, így is fél évszázad telt el, mire a mulasztást sikerült pótolni. 

A szoboravatást hosszú-hosszú folyamat előzte meg, hiszen a tervezés még 1896-ban kezdődött. Több pályázat és pénzgyűjtő akció után végül csak egy évtizedre rá kezdett kézzelfogható formát ölteni a leendő alkotás. (Mivel akkoriban a szobrok jó része közadakozásból készült, nem városi vagy állami pénzből, így gyakran már az anyagi források előteremtése is éveket vett igénybe.) 

Donáth Gyula (b) és Róna József (j) pályaművei (Forrás: Vasárnapi Ujság, 1902. 09. 28.)

A meghirdetett szoborpályázaton számos alkotó elindult, a beküldött pályaműveket a korabeli sajtó közszemlére is tette. A Vasárnapi Ujság például két egymást követő számában (1902. szeptember 28. és október 5.) közölte a makettek fényképeit, köztük a győztes műét is,a melynek terveit három művész közösen készítette el.

Bár a szobor alkotói közül gyakran csak Kallós Edét szokták megnevezni, ő nem egyedül, hanem két társával együtt dolgozott a művön. A 23 tömbből álló haraszti mészkő talapzatot Márkus Géza készítette, a carrarai márványból készült monumentális, több mint három méter magas szoborcsoportot pedig Kallós mellett Telcs Ede. 

Ilyen is lehetett volna a szobor, ha Istók János (b) vagy Ifj. Vastagh György (j) műve valósul meg (Forrás: Vasárnapi Ujság, 1902. 10. 5.)

A díszbe öltözött tér

Az avatás valódi össznemzeti ünnepély volt, hiszen a főméltóságok, képviselők, tudósok, művészek, iskolás diákok mellett ott volt a költő veje, Széll Kálmán, Wekerle Sándor miniszterelnök és Andrássy Gyula belügyminiszter is, a királyi család képviseletében pedig megjelent József főherceg és felesége is.  

A leleplezési ünnep alkalmára az akkori Gizella (ma Vörösmarty) tér pompás díszt öltött. A Pesti Hírlap aznapi száma szerint „a teret határoló épületekről nemzeti színű zászlók lengtek, az ablakokat szebbnél szebb drapériák díszítették. A park közepén elhelyezett, még lepellel körülvett szobor előtt arannyal szegélyezett pompás bíborbársonyból készült sátor állott, tetején a magyar koronát ábrázoló díszjelvénnyel”, ebben foglalt helyet a főherceg és felesége, Auguszta.

A szobor gyönyörű allegóriája annak, amit a magyarok egykor a költőfejedelem iránt éreztek: Vörösmarty csendesen hallgatja, amint az őt körülvevő, a társadalom valamennyi rétegét megjelenítő alakok legnagyobb művét, a Szózatot szavalják. Ezt a gondolatot a Vasárnapi Ujság is megfogalmazta a szobor leleplezéséről szóló beszámolójában, amikor azt írta: „A szobornak minden pontján egy közös érzés, egy közös gondolat csillan meg: a Szózat lelkesítő és bensőséges alapgondolata.”

A márványba foglalt húszkrajcáros

Hogy a szobor felállítása igazán közös, nemzeti ügy volt, azt jól példázza egy anekdota. Eszerint még a közadakozás ideje alatt egy Liszkay János nevű koldus úgy döntött, a maga szerény eszközeivel ő is hozzájárul a szobor elkészültéhez; el is küldte édesanyjától örökölt ezüst húszkrajcárosát, népszerű nevén máriását a város elöljáróihoz. A városatyák végül úgy döntöttek, a különleges adományt beépítik a szobor talapzatába. Így is lett, s a pénzérme megfeketedve bár, de azóta is ott látható, ahova annak idején elhelyezték.

A koldus által felajánlott érme ma is ott van, ahova egykor beépítették (A szerző felvétele)

S hogy miért bújtatják a szobrot telente műanyag búra alá? Ennek oka nem más, mint a különleges alapanyag: a carrarai márvány ugyanis hiába gyönyörű, a budapesti fagyokat hosszú távon nem bírná elviselni, ezért van szükség a védelmére. 

A Vörösmarty-szobor tehát immáron száztíz éve hirdeti a művészet összetartó erejét, azt a gondolatot, hogy még nehéz, zivataros évszázadokban is akadnak olyan értékek és olyan személyek, akik és amelyek az együtt élő embereket képesek nemzetté kovácsolni. Márványszilárdságú kapocs ez, s ha megbecsüljük, újabb száztíz év múlva is példát mutat majd utódaink számára.   

A szobor emblematikus eleme a térnek (A szerző felvétele)


Hozzászóláshoz lépjen be, vagy regisztráljon!

Felhasználónév:
Jelszó:

Regisztráció | Elfelejtett jelszó