A katonahősök emlékére kegyeleti gyertyagyújtást tartott a Magyar Honvédség szerdán a Hadtörténeti Intézet és Múzeum díszudvarán halottak napja alkalmából.

Benkő Tibor vezérezredes, a Honvéd Vezérkar főnöke azt hangsúlyozta, hogy amikor elhelyezik a megemlékezés gyertyáit, elesett katona bajtársaikra gondolnak; hősies helytállásukra és szeretteikre, akik elvesztették őket. Ugyanakkor hozzátette: katonaként mindent meg kell tenniük azért, hogy a világon mindeni békében élhessen. Az ünnepség elején megszólaló lélekharangra utalva azt mondta: a harangszó elkíséri a haldoklókat és imádkozásra hívja a híveket, de azoknak a katonáknak, akik életüket adták a hazáért és a szabadságért nem lehetett részük ebben, és nem voltak mellettük hozzátartozóik sem, hogy vigaszt nyújtsanak. Akik a lövészárkokban vártak a végső ütközetre, szeretteik jártak az eszükben, és emberként gondoltak ellenségeikre is. Arra is gondoltak, hogy a halott katona nem ellenség, mert bármelyik oldalon áll is, mindig a hazájáért áldozza életét - fogalmazott Benkő Tibor.

Az ünnepség végén a protestáns és a katolikus tábori püspökség, valamint a tábori rabbinátus képviselői mondtak imát a katonahősökért, majd az ünnepség résztvevői meggyújtották a kegyelet gyertyáit.

(MTI)