Kerepesi temető

2023. augusztus 2. 12:30
A Fiumei úti sírkertben sétálva nemcsak a történelmi ismereteinket bővíthetjük, de kegyelettel emlékezhetünk meg azokról is, akik már nincsenek velünk. Ez nem volt mindig magától értetődő: a trianoni döntés után milliók sírja került az új országhatáron kívülre. Hogy méltóképpen emlékezhessenek rájuk hozzátartozóik, Budapest 1931-ben egy jelképes sírt alakított ki a Kerepesi temetőben. E már rég nem létező szimbolikus sírhely történetét mutatjuk be abból az alkalomból, hogy hamarosan új kegyeleti tér épül ugyanitt, a nemzeti sírkertben.
2022. november 1. 11:00
Budapest legjelentősebb sírkertje, a Kerepesi temető – mai nevén a Fiumei Úti Nemzeti Sírkert – létesítése után nem sokkal a nemzet dísztemetőjévé vált. Ám 1847-ben ennél prózaibb okok vezettek a megnyitásához: Pest három nagy temetője, a Váci úti, a Ferencvárosi és a Józsefvárosi temető csaknem megtelt. Már a XIX. században elrendelték, hogy a rossz anyagi körülmények között vagy magányosan elhunyt tudósokat, művészeket ingyenes temetés és díszsírhely illesse meg itt.
2017. május 12. 08:40
Az egykori Kerepesi temető a nemzet legnagyobb alakjainak nyughelye, sírjainak többsége pedig valóságos műalkotás. Néhánynak közülük azonban igen különleges története van: összegyűjtöttük a legérdekesebb síremlékeit.