Koch Henrik

195072_00.jpg Az építkezéseket a válság sem állította meg – Az Andrássy út első neoreneszánsz házai Az utóbbi néhány, válságokkal tarkított évhez hasonlóan az elmúlt évszázadokban is akadtak gazdasági nehézségek, melyek az építőiparon is éreztették hatásukat. Ilyen volt az 1873-as is, ami a korszak gigaberuházását, az Andrássy út kiépítését érintette nagyon érzékenyen. Szerencsére itt az építkezések már 1872-ben – tehát 150 évvel ezelőtt – elkezdődtek, és néhány bérház hamarosan meg is valósult, jó példával járva elöl a további építkezések érdekében.
Ráépítettek két szintet, de még mindig üresen áll a belvárosi Főposta műemlék épülete Közel 150 évvel ezelőtt, 1873-ban készült el a Belvárosban a Magyar Királyi Főposta impozáns épülete. A három utca által határolt postapalota alaprajzát és költségtervét Koch Henrik, a belső udvar üvegtetejének terveit pedig Szkalnitzky Antal készítette. A Petőfi Sándor, a Párizsi és a Városház utcák által határolt műemlék épület is magántulajdonba került, s már több mint tíz évvel ezelőtt szállodává akarták alakíttatni, ám az egykori Főposta ma is használaton kívül van.
A Pesti Állatkert 155 éve nyílt meg a Városligetben A különleges, egzotikus állatokra mindig is kíváncsiak voltak az emberek: a XVIII. században Pest-Budán megjelenő, állatsereglettel utazó mutatványosok mindig nagy népszerűségnek örvendtek. Az igazi állatkertre azonban sokáig kellett várni: 1866. augusztus 9-én nyitotta meg kapuit. A pestbudai polgárok körében gyorsan népszerű lett a gyönyörű park, ahol ugrányt, kajdácsot, iramszarvast is láthattak. A foltos nyakorján, vagyis a zsiráf csak 1868-ban érkezett az Állatkertbe, Erzsébet királyné közbenjárására.

További cikkeink