Lipótmező

2022. április 21. 15:00
Egykor az ország egyik legjobb pszichiátriai intézetének tartották a lipótmezei elmegyógyintézetet. A hivatalosan Országos Pszichiátriai és Neurológiai Intézetnek hívott intézményt 2007-ben zárták be. Két éve született a döntés, hogy a hatalmas épületegyüttesben oktatási-nevelési intézményt fognak kialakítani. Az ezzel járó átalakítási és felújítási munkálatok hamarosan megkezdődnek, mert a fejlesztést a kormány kedden kiemelt beruházássá nyilvánította.
2020. december 17. 16:00
Az Országos Pszichiátriai és Neurológiai Intézet (OPNI) egykori Hűvösvölgyi úti épületében a felújítás után felsőoktatási intézmény működik majd, amely diplomáciai és gazdasági képzést fog nyújtani, méltó körülmények között – jelentette ki a pénzügyminiszter egy interjúban. A korábbi hírekkel ellentétben tehát nem bentlakásos középiskola létrehozását tervezi a kormány a 41 hektáros területen található, 13 éve üresen álló, összesen 39 ezer négyzetméternyi épületegyüttesben.
2020. december 13. 15:00
A kormány döntése értelmében hamarosan felújítják az Országos Pszichiátriai és Neurológiai Intézet (OPNI) 13 éve üresen álló épületét Lipótmezőn, és az ingatlan környezetét is rendbe fogják tenni – jelentette be a pénzügyminiszter szombaton.
2020. december 11. 15:00
A tervek szerint ötéves, bentlakásos, nemzetközi középiskola fog működni az egykori Országos Pszichiátriai és Neurológiai Intézet II. kerületi épületében, amely továbbra is állami tulajdonban marad. A Hűvösvölgyi úton található, 1868-ban elmegyógyintézetnek épült intézményt 2007-ben zárták be, azóta üresen áll.
2020. november 10. 10:00
A magyar főváros telis-tele van gyönyörű épületekkel. Lakóházak, közintézmények, múzeumok, kórházak, és még hosszasan lehetne sorolni, milyen célokra készültek az általunk ma is csodált mesterművek. Ám sok olyan, jobb sorsra érdemes, egykor fontos feladatokat ellátó épületet találunk ma Budapesten, amelyeknek nincsen funkciójuk, így üresen állnak, és várják a következő bérlőjüket. A következőkben öt elhagyatott fővárosi épületet mutatunk be.
2019. április 20. 10:00
Sajnos mostanában inkább a véget nem érő dugóiról, mint gyönyörű gesztenyefasoráról híres a Szilágyi Erzsébet fasor. Pedig a szépen csavarodó, tekintélyes vastagságú törzsek, a tenyérre emlékeztető friss levelek és a kibomlóban lévő csodálatos virágok megérdemlik a figyelmet.
2019. január 27. 07:11
Ady Endre Budapesten elsősorban a pesti oldalon élt, ott dolgozott és járta az éjszakát. Budára már csak akkor érkezett meg, amikor beteg lett: betege elsősorban annak az életvitelnek, amelyet éveken át folytatott. Itt viszonylagos nyugalom és idill várta: a városnak ez a fele akkoriban még sokak számára ezt jelentette.
2018. december 6. 08:01
A 2007-ben bezárt OPNI jelenkori sorsát sokan ismerik, de kevesen tudják, milyen is volt az élet az éppen 150 éve, 1868. december 6-án megnyílt tébolydában. Mi most bemutatjuk.
2016. március 18. 09:19
Évek óta kiürítve omladozik a Lipótmező, vagyis az Országos Pszichiátriai és Neurológiai Intézet hatalmas épülete a budai hegyek tövében. A Parlament utáni második legnagyobb budapesti épület és a benne lévő intézmény története izgalmas lenyomata az elmúlt két évszázad magyar és fővárosi történelmének – csak az a kérdés, mi lesz vele.
2016. február 14. 09:53
Eldugott helyen fekvő, 120 éves, hamisítatlan hűvösvölgyi villaépületet hirdettek meg eladásra a minap. Hamarosan eldózerolható, hogy modern társasházat emeljenek a helyére?