A Facebook-oldalára feltöltött videóban ismertette szombaton Varga Mihály pénzügyminiszter, hogy a kormánynak milyen tervei vannak a 2007-ben bezárt Országos Pszichiátriai és Neurológiai Intézet (OPNI) Hűvösvölgyi úti egykori épületével. A II. kerület országgyűlési képviselőjeként is tevékenykedő politikus közölte, hogy a 13 éve üresen álló lipótmezei épületet felújítják és az ingatlan környezetét is rendbe fogják tenni, tehát összesen 39 ezer négyzetméternyi terület fog így megújulni. Megerősítette azt is, hogy oktatási intézmény és kollégium lesz az 1868-ban épült egykori elmegyógyintézet épületéből. 

Az OPNI épülete 2013-ban, II. kerület, Hűvösvölgyi út 116. (Forrás: Wikimedia)

A videóban megszólalt dr. Nagy Zoltán professzor,  az OPNI utolsó főigazgatója is, aki 1991-től a 2007-es bezárásig dolgozott az intézményben. Azt mondta, a bezárást drámaként élték meg. Szavai szerint hihetetlenül jó közösség alakult itt ki, a Lipót pedig egy fogalom volt. 

A professzor bemutatta a videóban azt a folyosót az épületen belül, amely egyfajta agóraként, közösségi térként szolgált, azt mondta, hogy ott régen pálmák és székek voltak, oda jártak az orvosok és a betegek is kávézni és beszélgetni.

Jelenleg az OPNI területére nem lehet belépni (Fotó: Both Balázs/pestbuda.hu)

A professzor a videóban megmutatta a kápolna világhírű üvegablakait is, amelyeket Róth Miksa készített, elmondása szerint ezek a második világháborút úgy élték túl, hogy leszerelték és a pincébe rejtették őket.  Mesélt a kápolna falfestményeiről is, amelyeket az előző századforduló egy neves díszítőfestője, Nagy Sándor készített. 

A kápolna üvegablakai világhírűek

Róth Miksa üvegablakai a kápolnában 

A videóban láthatjuk a közel 40 hektáros terület gyönyörű ősfás parkját is. A főigazgató megmutatta az Erzsébet királyné által ültetett fát is, elmondása szerint Sisi két fájából csak az egyik érte meg a XXI. századot, s reményét fejezte ki, hogy a területet birtokba vevő új intézmény is vigyázni fog rá.

A videóban Varga Mihály hangsúlyozta: a kormány döntése értelmében az intézmény, az ingatlan megmenekül, állami tulajdonban marad, szavai szerint „semmiféle ingatlan- vagy telekspekuláció itt nem lesz”.

Mint a PestBuda pénteken közzétett cikkében már ismertettük: a felújítás után az épületbe beköltöző új középiskola Magyarországról és a szomszédos államokból fogadja a diákokat, a tantermen kívüli foglalkozások célja pedig a Kárpát-medencei identitás erősítése, valamint a magyar és regionális értékek, kultúra, hagyományok ismeretének átadása lesz.

A magas szintű képzést nyújtó középiskolát és kollégiumot a Közép-európai Oktatási Alapítvány műküdteti majd, amely egy parlamenti előterjesztés szerint a vagyonkezelője lesz az épületnek, de mint a miniszter is megerősítette a videóban, az ingatlan állami tulajdonban marad.

Forrás: Varga Mihály pénzügyminiszter Facebook-oldala

Nyitókép: A Lipótmezei intézmény épülete madártávlatból 2020-ban

Korábbi cikkünket is figyelmébe ajánljuk: Új gazdája lesz az egykori lipótmezei elmegyógyintézetnek