lóverseny

196136_karolyi_istvan_szobra.jpg Aki Újpestet alapította: 225 éve született gróf Károlyi István Gróf Károlyi Istvánnak hatalmas birtoka volt Pest környékén, többek között Fóton és a mai Újpest területén. Eleinte csak megengedte, hogy megtelepedjenek a földjén az emberek, majd 1840-ben már szerződésben is rögzítette, kinek milyen jogai és kötelezettségei vannak. Károlyi gróf előírta, hogy a földjén építkezőknek a házaikat az utcai fronton kell elhelyezniük, hogy dísztelen és jó ízléssel ellenkező épület ne rombolhassa a látványt. Újpest alapítójára emlékezünk születésének 225. évfordulóján.
A reformkorban volt az első pesti lóverseny Széchenyi István szervezésében Széchenyi István évekig dolgozott azon, hogy itthon is meghonosítsa az Angliában megismert lóversenyeket. Már 1821-ben kidolgozta a lóversenyszabályzatot, és 1822-ben engedélyt kért a lóversenyek megtartására. Ezt elsőként Pozsonyra kapta meg 1826-ban, majd 1827-ben Pesten is megtarthatta a versenyt.
Felújították a Kincsem-kiállítást a Városligetben Március 19-én nyílik meg a Városligetben található Magyar Mezőgazdasági Múzeum felújított Kincsem – Imperiál: Híres magyar versenylovak című állandó kiállítása. Átfogóan bemutatja a legkiemelkedőbb magyar versenylovak sikereinek történetét, a magyar lóversenysportot és lótartást. A tárlat tárgyi emlékekkel és festményekkel is gazdagodott.

További cikkeink