Örs vezér tere

2021. július 1. 16:30
Folytatódik a H8-as gödöllői, illetve a H9-es csömöri HÉV és a 2-es metró összekötésének a tervezése. A beruházás része a HÉV-vonalak teljes felújítása, majd a metróval való összekötés után átalakítják az Örs vezér terére közlekedő buszok forgalmát.
2021. május 31. 09:00
Találkozzunk az Örsön, a Gombánál! Ez a mondat gyakorta elhangzik a mai napig, hiszen az Örs vezér terén álló kör alakú épület legalább annyira ismert találkozóhely, mint a Nyugati téren vagy az egykori Moszkva téren az „óra”. A Gombában egykor forgalomirányító központ is működött, június 1-től pedig már a jegypénztárakat is bezárják. Azt egyelőre nem tudni, hogy mi lesz a sorsa az 1971-ben készült, akkor modernnek számító épületnek.
2021. március 23. 16:00
Megkezdődhet a 2-es metró és a gödöllői HÉV összekötésének tervezése, miután a kormány úgy döntött, hogy biztosítja az ehhez szükséges forrásokat. Emellett kormányzati támogatásból készülhetnek el a HÉV-vonal rekonstrukciójának a kiviteli tervei is, valamint az érintett állomások felújításának tervezése, utóbbiakról látványterveket is közzétettek. A metró és a HÉV a felszín fölött kapcsolódik majd egymáshoz az Örs vezér terén.
2020. október 26. 12:00
Negyven évvel ezelőtt nyílt meg a szocialista bevásárlóközpont az Örs vezér terén, s bár az elnevezésére kiírt pályázaton a Terminál győzött, végül a Fővárosi Tanács a Sugár nevet adta a 29 ezer négyzetméteres, ismert állami tulajdonú üzleteket felvonultató korabeli plázának. Az áruház sok mindenben újdonságot hozott: egyes termékeket házhoz lehetett szállíttatni, előjegyzéses rendelést lehetett leadni, és akadálymentesen lehetett feljutni az emeletre. A Sugár jól eltalált reklámszlogenje egy nemzedék számára vált ikonikus mondattá.
2019. december 23. 09:00
Hatalmas lakótelep megépítéséről döntöttek 50 évvel ezelőtt Budapesten. Az akkor még Eörs vezér tere mellett 12 ezer lakás felépítését határozták el egy szinte üres területen.
2018. szeptember 7. 08:10
Fél évszázada született meg az Örs vezér tere fejlesztési terve, hogy hatalmas átszállóhely és közlekedési csomópont legyen belőle.
2017. október 4. 09:29
A fejlesztés nyomán 104-ről 265-re nőtt a parkolóhelyek száma.