Indulhat a 2-es metró és a gödöllői HÉV összekötésének tervezése

2021. márc. 23. 16:00

Megkezdődhet a 2-es metró és a gödöllői HÉV összekötésének tervezése, miután a kormány úgy döntött, hogy biztosítja az ehhez szükséges forrásokat. Emellett kormányzati támogatásból készülhetnek el a HÉV-vonal rekonstrukciójának a kiviteli tervei is, valamint az érintett állomások felújításának tervezése, utóbbiakról látványterveket is közzétettek. A metró és a HÉV a felszín fölött kapcsolódik majd egymáshoz az Örs vezér terén.

A kormány 4,6 milliárd forintot biztosít a 2-es metró és a gödöllői HÉV Örs vezér téri összekötésének, valamint a HÉV-vonal korszerűsítésének kiviteli terveire – jelentette be Gulyás Gergely, a Miniszterelnökséget vezető miniszter keddi sajtótájékoztatóján. A Budapest és a fővárosi agglomeráció fejlesztéséért is felelős miniszter elmondta: a kormány döntésével megmarad a reális lehetősége annak, hogy a 2021 és 2027 közötti európai uniós pénzügyi ciklusban a beruházás megvalósuljon – írja az MTI.

A 2-es metró Örs vezér téri metróállomásának látványterve (Forrás: MTI/Miniszterelnökség)

Gulyás Gergely elmondta, a 2019-es önkormányzati választás óta a nagyon sok vita mellett „együttműködési kényszer” van a fővárossal. A viták oka, hogy a kormány szerint a főváros fejlődése megtorpant, és sok olyan területen, ahol a fővárosi önkormányzatnak fontos hatáskörei vannak, a főváros nem teljesít olyan jól, mint korábban. „Lényegesen több a szemét, több a dugó és több Budapest utcáin a hajléktalan” – fejtette ki.

A miniszter ugyanakkor kiemelte, ettől függetlenül vannak olyan területek, ahol együttműködésre vannak ítélve azért, hogy Budapestet fejlesszék. Ezen belül az egyik legfontosabb a budapesti közlekedés fejlesztése – mondta.

A HÉV Egyenes utcai lakótelepnél lévő megállója, átszállás a körvasútra, látványterve (Forrás: MTI/Miniszterelnökség)

Gulyás Gergely közölte: éppen ezért a kormány döntött arról, hogy támogatja a gödöllői HÉV és a 2-es metró összekötését. A Fővárosi Közfejlesztések Tanácsában a kormány és a főváros között egyetértés jött létre arról, hogy a Budapesti Fejlesztési Központ veszi át a gödöllői és csömöri HÉV-vonalak felújításának, valamint a HÉV és a 2-es metró összekötésének tervezését és előkészítését a fővárosi önkormányzattól – emlékeztetett.

Mint elmondta, a főváros vezetése 2019 őszén a beruházás előkészítését leállította, majd a közfejlesztési tanácsban 2020 októberében egyeztek meg arról, hogy a feladatot 2021-től átveszi a kormányzat.

A Jókai utcai megálló látványterve (Forrás: MTI/Miniszterelnökség)

A HÉV Rákosfalva süllyesztett megállójának látványterve (Forrás: MTI/Miniszterelnökség)

Szatmáry Kristóf, a térség országgyűlési képviselője azt mondta, hogy a kormány döntésével egy lépéssel közelebb került a kelet-pestieket érintő legfontosabb közlekedési fejlesztés megvalósítása. Közölte: várhatóan kedden vagy szerdán jelenik meg a kiviteli tervek elkészítéséhez szükséges forrás biztosításáról szóló kormányhatározat.

„Másfél év elvesztegetett idő van mögöttünk” – mondta, emlékeztetve, hogy ez fővárosi projektként indult el, de 2019 ősze után a fejlesztés tervezése leállt. A kormány mostani döntésével a 10-15 éves folyamat újabb lépése történt meg – tette hozzá.

A HÉV Cinkota megállója, járműtelep, külön szintű közúti keresztezés látványterve (Forrás: MTI/Miniszterelnökség)

Megemlítette azt is, hogy a tervek 2023 végére, de a Cinkotáig tartó első szakasz kiviteli tervei már 2022 elejére elkészülhetnek.

A komplex elővárosi fejlesztés elemei között szerepel a metró és a HÉV összekötése, az Örs vezér terének felújítása, az érintett HÉV-vonalak teljes rekonstrukciója, új szerelvények beszerzése, valamint a HÉV-pálya bizonyos fővárosi szakaszainak föld alá helyezése – ismertette. Kérdésekre válaszolva Szatmáry Kristóf elmondta, hogy a metró és a HÉV összekötése a tervek szerint a felszínen jön majd létre.

Gulyás Gergely közölte: a beruházás a becslések szerint  több mint 200 milliárdba kerülhet majd.

Forrás: MTI

Nyitókép: A HÉV Cinkota megállóhelyének látványterve (Forrás: MTI/Miniszterelnökség)

Összesen 5 komment
A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.
időrendben | fordított időrendben | értékelés szerint


Sok minden nem egyértelmű. Ha felszíni összeköttetés lesz a 2-es metró és a Hév között, miért kellenek földalatti állomások? Ha új kocsik fognak közlekedni a metró és a hév közös vonalán, mi lesz a nemrég beszerzett Alstromokkal?

Válaszok:
persona | 2021. március 24. 18:27

A korvasut alig tobb mint 300 meterre van Rakosfalva megallotol. Utobbit at kellene helyezni a Gepmadar Parkhoz, hogy nagyjabol egyenlo tavolsagra legyen mindket szomszedos megallotol.
Hasonloan, ha a zugloi korvasut es a Kerepesi ut talalkozasanal megepitik a tervezett Torokor megallot akkor a Pillango utcait at kellene helyezni a Rona utcahoz vagy a Padlizsan utcahoz mert kulonben tul kozel lesznek egymashoz.


Esztelen pénzpocsékolás! Elég lenne mozgólépcső és/vagy lift az aluljáró két végéhez.


Majd jok lesznek a harmas metrora.
A kimustralt orosz kocsik ugysem sokaig fogjak birni...

Válaszok:
Sándor | 2021. március 30. 14:17

Szerintem még a kimustrált orosz kocsik is jobbak, mint a francia Alstom. Siemens kocsit kellett volna venni, a kisföldalatti első kocsijai is Siemens gyártmányok voltak.



Hozzászóláshoz lépjen be, vagy regisztráljon!

Felhasználónév:
Jelszó:

Regisztráció | Elfelejtett jelszó