PestBuda

155252_millenaris_bovites.jpg Millenáris-bővítés: alagút a Fény utca végén Utolsó szakaszához érkezik egykori Ganz Villamossági Gyár tömbjének rehabilitációja. Buda szívében, az egykori ipari telep helyén a jövő év második felétől már egy hathektáros park várja a kikapcsolódni vágyókat. A Millenáris jelentősen kibővül, a Fény utca egy része a föld alatt fut majd, és a Margit körúttól a Marczibányi térig csupa zöld vesz körül bennünket.
Új állandó kiállítás nyílik Nagycenken Széchenyi István születésének 225. évfordulóján új állandó kiállítással tiszteleg a nagycenki Széchenyi István Emlékmúzeum „a legnagyobb magyar” életműve előtt.
Indul a Színes Város Budapest Fesztivál Város, víz és olimpia: ezek lesznek a témái az idei Színes Város Budapest Fesztiválnak.
A kultúra számít Budapest márkájának A kulturális intézmények és fesztiválok városbrandet építenek Budapesten. Történeteket, értékeket mutatnak, közösségeket hoznak létre – mondta Bán Teodóra, a Budapesti Fesztivál- és Turisztikai Központ (BFTK) ügyvezetője csütörtökön egy szakmai konferencián.
Molnár-C. Pál Budapestje A Gellért-hegy leghangulatosabb múzeuma, a kicsi, de annál aktívabb Molnár-C. Pál Műterem-Múzeum idén újabb érdekes kiadványt jelentetett meg. Ezúttal a névadó önéletírását adták közre egy igényes, a festő saját képeivel illusztrált kiadványban.
Széchenyi-emlékérmét ad ki az MNB Széchenyi István születésének évfordulójáról ezüst érmékkel emlékezik meg a Nemzeti Bank.
Nemzeti pöttyös labdáink – a Múzeumkert múltja és jelene Vajon miféle értéke lehet az évtizedekkel ezelőtt elveszett – a nagy fák ágain fennakadt vagy odvukba gurult – gumilabdáknak? Debreczeni-Droppán Béla történész-muzeológus szerint nagyon is érdekesek, hisz egy jól ismert belvárosi helyszín, a Múzeumkert életteli múltjának beszédes mementói.
Csepelen emlékeznek meg a Biblia-kiadásokról A Biblia magyar nyelvre fordításának és kiadásának évfordulójára emlékeznek.
Nyílt nap lesz a fogaskerekűn 2016. szeptember 24-én nyílt napot tartanak a Budapesti Fogaskerekű Vasút járműtelepén, ahol családi és szakmai programokkal várják az érdeklődőket.
Támogatást kap a békásmegyeri piac A kormány további 3,5 milliárd forintot ad a békásmegyeri piac felújítására.
Mesélnek a régi reklámok Ha a mai újsághirdetésekre, reklámokra gondolunk, gyakran az jut eszünkbe: túlságosan feltűnőek, félrevezetőek, harsányak. „Bezzeg régen minden hirdetés egy műalkotás volt!” – hihetnénk. De valóban így van? Nos, a Vasárnapi Ujság száz évvel ezelőtti példányait böngészve egészen meglepő következtetésekre lehet jutni.
Átadták a CEU új épületeit Megnyitották a CEU modern épületeit a belvárosban.
Itt a Színházak Éjszakája Harminc budapesti teátrum több mint 200 különleges programmal várja az érdeklődőket szombaton a Színházak éjszakáján.
Zajlik az Ars Sacra Fesztivál Több mint hatszáz programmal várja az Ars Sacra Fesztivál az érdeklődőket több mint egy héten keresztül.
Bartók gyűjtötte népdalok a Zeneakadémián Úgy szólalnak meg a népdalok a Zeneakadémián, ahogy Bartók Béla hallhatta őket a gyűjtések során.
Vége a budafoki kálvária kálváriájának Újra felújították a budafoki kálváriát. A műemlék keresztutat 2015-ben újították meg, de azóta viharkárok és sátánista rongálás is érte az épített örökséget.
Liget fórumot hirdettek Szeptember 21-re Liget park fórumot hirdetett Persányi Miklós, a Liget Budapest kert- és tájépítészeti felelőse. Persányi kellemesebb és többeknek tetsző Ligetet; kevesebb autót, több természetet, valamint zöldebb Ligetet, még több fát szeretne.
Jönnek a Kulturális örökség napjai Főúri paloták, kastélyok, kúriák, várkastélyok, lakóházak, népi épületek, ipari épületek, szakrális terek, temetők, közintézmények, múzeumok, galériák és könyvtárak nyílnak meg a látogatók előtt.
Halad az új Néprajzi megvalósítása Lezárult a Néprajzi Múzeum új épületének tervezésére kiírt közbeszerzés: sokkal jobb körülmények között tudják majd bemutatni a néprajz kincseit a látogatóknak.
Mai magyarra ültették át Széchenyit Széchenyi István Hitel című művét újra kiadják, a mai magyar nyelvre átültetve.
Bontják az MTESZ-t Szerdán kezdődnek a Kossuth téri MTESZ-székház bontási munkálatai.
Kiállítás nyílik a lóvasútról A Közlekedési Múzeum és Újpest önkormányzata kiállítást szervez a budapesti lóvasút történetéről.
Csatlakozik a Várkert Bazár az Örökség Napokhoz Idén is csatlakozott a Kulturális Örökség Napjai rendezvénysorozathoz a Várkert Bazár.
Turista szemmel nézhetjük meg Budapestet A turizmus világnapján rendhagyó turisztikai nyílt napot szerveznek Budapesten, városnéző programokkal.
Felújították a XV. kerületi Jézus Szíve-templomot Húsvétkor gyulladt ki a XV. kerületi Jézus Szíve-plébániatemplomot, mostanra készült el.
Eltűnik a Kis-Dzsumbuj Kevésbé ismert, hogy a 2014-ben végleg lebontott, Illatos úti Dzsumbujtól egyutcányira, a Gubacsi út és a Kén utca sarkán szintén leromlott, komfort nélküli épületek álltak egykor. Ez volt a Kis-Dzsumbuj, amelynek utolsó, még álló épülete az év végéig a többihez hasonlóan szintén eltűnik.
Unokáink mégse fogják látni: eltűnik az MTESZ-székház Megszületett a döntés a Kossuth téri metrómegálló felett tornyosuló MTESZ-irodaház bontásáról. Ezzel újabb, a modernséget hirdető Kádár-kori ikonikus épület tűnik el: az elmúlt években mintha a Belváros szabadulni kívánna e terhesnek érzett építészeti örökségtől.
Kiállítás nyílt a Hermina-kápolnáról Zugló legrégebbi szakrális épületét, a Hild József által tervezett Hermina-kápolnát és a benne működő Jeruzsálemi Szent Sír Lovagrendet mutatják be.
Támogatja a magyarok többsége a budapesti olimpiát A magyarok többsége örülne és büszke lenne egy budapesti olimpiára, derült ki egy közvélemény-kutatásból.
Gyarapodik a Nemzeti Múzeum '56-os kiállítása A június 23-án nyílt Nemzeti Múzeum-beli évfordulós, eddig mintegy 300 alkotásból álló kiállítás folyamatosan, újabb és újabb darabokkal bővül.

További cikkeink