rózsakert
Rózsakertet adtak át a Gellért-hegyen
2024. június 7. 19:00
A nemzeti összetartozást szimbolizáló rózsakertet alakítottak ki a Gellért-hegyen, a Jubileumi parkban. Minden magyar települést egy rózsatő jelképez.
Ahol a nagy mesemondó alussza örök álmát – Jókai Mór síremléke
2021. november 2. 9:00
Halottak napján szeretteinkre emlékezünk, felkeressük sírjaikat, koszorút viszünk, mécsest gyújtunk. Ez az ünnep lehetőséget biztosít ugyanakkor, hogy nemzetünk nagyjaira is emlékezzünk. Jókai Mór egyértelműen közéjük tartozik, megérdemli tehát a figyelmet, annál inkább, mert a nagy mesemondó síremlékének is regényes története van.
Vén szivarok: séta a Szent István parkban
2019. október 23. 9:30
Friss levegő, elegancia és egy kis romantika: ezek voltak a kulcsszavak az 1920-as évek végén az újlipótvárosi Szent István park tervezésekor. Az eredmény pedig ma is önmagáért beszél, hisz valóban egy igazán modern, átlátható, jól használható zöld terület jött itt létre, ahol már generációk sora nőhetett fel. A budapesti fák nyomában ezúttal ide vezetett az utunk.
Ilyen lesz a Millennium Háza a Városligetben
2019. szeptember 5. 10:00
Hamarosan lezárul az Olof Palme Ház műemléki rekonstrukciója, az intézmény ősszel, Millennium Háza néven nyílik meg. Nézze meg videón, hogyan állították helyre a Városliget legrégebbi épületét!
Hamarosan megnyílik a Millennium Háza a Városligetben
2019. augusztus 29. 14:30
Ősszel nyílik meg Millennium Háza, a volt Olof Palme Ház, amely a Városliget legrégibb épülete. A ház patinás Zsolnay-díszítéseit restaurálták, elé pedig a századforduló hangulatát idéző rózsakertet ültettek.
Rózsakerttel fog újjászületni az Olof Palme Ház
2017. november 15. 14:37
Millenium Háza néven, a századforduló Budapestjére emlékezve és új rózsakert kialakításával újul meg az Olof Palme Ház.
Megújult a rózsakert Budatétényben
2017. június 20. 9:21
Történelmi rózsakertet újítottak fel Budatétényben. Mintegy 22,4 millió forintból valósult meg a felújítás első üteme.
További cikkeink
Február közepén indul a Flórián téri felüljárók felújítása
A Flórián téri felüljárók felújítása február 14-én veszi kezdetét, a 2026 tavaszáig tartó munka pedig jelentős forgalomkorlátozással jár majd. A két felüljárón nem párhuzamosan dolgoznak majd, így egyet végig használhatnak majd az arra közlekedők.
A pest-budai állóhíd vámmentessége
A budapesti hidakon 1918-ig fizetendő díj nem a híd használatának díja volt, hanem egy középkori eredetű útvámfajta, és mint ilyen, beletartozott a magyar nemesség évszázados adómentességi kiváltságába. Azonban 1835. január 24-én az országgyűlés főrendi háza is elfogadta, hogy legalábbis ebben az esetben kivételt tesznek.
A pesti mágnásnegyed Janus-arcai
A pesti mágnásnegyednek – más városrészekhez hasonlóan – léteznek olyan ábrázolásai, amelyek a városrész fejlődésének azokról az egyedi pillanatairól szólnak, amikor a múlt és a jövő egy képben, együttesen van jelen. Úgy, mint a rómaiak ősi istene, Janus, aki egyik arcával a múltba, a másikkal viszont a jövőbe tekint. A január hónap névadója kapcsán a városrész kiépülésében megjelenő képi ellentétekről szólunk.