Ahol a nagy mesemondó alussza örök álmát – Jókai Mór síremléke

Írta: Bodó Péter

2021. november 2. 9:00

Halottak napján szeretteinkre emlékezünk, felkeressük sírjaikat, koszorút viszünk, mécsest gyújtunk. Ez az ünnep lehetőséget biztosít ugyanakkor, hogy nemzetünk nagyjaira is emlékezzünk. Jókai Mór egyértelműen közéjük tartozik, megérdemli tehát a figyelmet, annál inkább, mert a nagy mesemondó síremlékének is regényes története van.

Jókai Mór 1904. május 5-én hunyt el, miután egy nizzai utazásából hazatérve megfázott. A 80. évében lévő, idős író tüdőgyulladást kapott, amit szervezete már nem tudott legyőzni. Ravatalát – melyet a Nemzeti Múzeumban állítottak fel – Lechner Ödön tervezte, innen május 9-én ezrek kísérték a Kerepesi úti dísztemetőben lévő sírjához, ahol örök nyugalomra helyezték. Az író kívánsága szerint fejfáját a saját háza kapujának anyagából készítették. Bár kiemelt helyre, a Nemzeti Sírkert árkádsorának végébe temették, méltó síremléket hosszú ideig nem kapott.

Jókai Mór egy 1894-ben készült fényképen (Forrás: Fortepan/Képszám: 40924)

A nagy író születésének centenáriuma 1925-ben volt, ennek megünneplésére külön végrehajtó bizottság jött létre, mely az emlékévet szervezte. Ehhez kapcsolódóan az Országos Képzőművészeti Tanács már 1924-ben tervpályázatot hirdetett egy valódi síremlék elkészítésére. Ebben figyelembe kellett venni Jókai végrendeletben rögzített kívánságát, miszerint sírhantja felett ne legyen sírkő. A pályázaton szobrászok önállóan is indultak, de az említett kikötés miatt a feladat inkább építészi volt: a temető árkádsorának kellett impozáns befejezést adni, tulajdonképpen térrendezésről volt szó. A győztes Lechner Jenő építész és Füredi Richárd szobrász közös műve lett.

Mivel a temető kör alakú teresedésében kellett elhelyezni, kézenfekvő volt a síremlék kör formája. Jókai kívánsága pedig azt is eldöntötte, hogy nem lehet leburkolni a belsejét, így a művészek alapkoncepciója egy körben futó oszlopsor volt, mely egy rózsakertet foglal magába. Az író szenvedélyesen szerette a rózsákat, így ez rendkívül frappáns megoldás volt. Több művész azonban hibájául rótta fel, hogy a pályatervből hiányzott minden monumentalitás, ami viszont egy emlékmű szerves része kell legyen. Ezért végül módosítottak a megjelenésén, az ötletes alapgondolat azonban nem változott.

Jókai síremléke a bejárat felől nézve (Fotó: Both Balázs/pestbuda.hu)

Oldalait – tulajdonképpen a kert kerítését – tizenkét négyzet alaprajzú pillér alkotja, melyek egy körbefutó, közös lábazaton állnak és hasonlóan körbefutó úgynevezett architrávot tartanak. Lechner Jenő az örökérvényűség és a monumentalitás kifejezésére klasszicizáló megjelenést adott az építménynek: szinte teljes felülete dísztelen, csak az architráv külső oldalán olvasható egy felirat, mely az elhunyt Negyven év visszhangja című írásából származik és a halhatatlanságról megfogalmazott gondolatait tükrözi:

„Ami bennem lélek, veletek megy. Ott fog köztetek lenni mindig. Megtalálsz virágaid között, mikor elhervadnak; megtalálsz a falevélben, mikor lehull; meghallasz az esti harangszóban, mikor elenyészik, s mikor megemlékezel rólam, mindig arccal szemközt fogok veled állani.”

A pillérek belső oldalára eredetileg Jókai regényeinek címeit tervezték vésni, de az nem valósult meg. Mégsem lett teljesen puritán, ugyanis az architráv belső felületét búsuló galambok domborművei díszítik. Ezt a komolyságot ellensúlyozzák a pillérek közé helyezett, ősmagyar istenfa díszekre emlékeztető kőbokrok, melyek az archaizáláson túl az író mesés fantáziájára is rímelnek. Az ősmagyar életfa jellegű szobrok azt jelzik, hogy Lechner Jenő – Ödön bácsikájához hasonlóan – a nemzeti építészeti formanyelvet kereste. A bokrok tekergő ágai úgy kapaszkodnak össze, mint a népi hímzések szálai. A rózsakert bejáratában a kőbokrokéval megegyező formájú aranyozott bronzkapu állt, melynek kilincse a tápiószentmártoni aranyszarvast – egy ősmagyar régészeti leletet – másolta.

A pillérek között magyaros kőbokrok, felül pedig galambok láthatók (Fotó: Bodó Péter/pestbuda.hu)

A terv megvalósulását sajnos pénzügyi gondok akadályozták, végül azonban maga gróf Klebelsberg Kunó kultuszminiszter vette kézbe az ügyet 1928-ban és részben közadakozásból, valamint a székesfőváros és a kultusztárca támogatásával sikerült előteremteni a szükséges anyagi hátteret, így 1929. június 2-án végre ünnepélyes keretek között átadták a 15 méter átmérőjű süttői mészkőből épített síremléket.

A sírhantot növények veszik körül (Fotó: Bodó Péter/pestbuda.hu)

A kritika azonban nem kímélte az alkotást: kezdetben kőlugasnak, illetve pogány szentélynek nevezték, az ilyen megítélését az is elősegítette, hogy eredetileg még a kőbokrokat is rózsákkal futtatták be. Utólag viszont – mivel a rózsák kipusztultak – azt rótták fel neki, hogy túlságosan zárt és rideg, így idegen Jókaitól, akire mint romantikus mesélőre emlékeznek az emberek.

A síremlék 1964-ben (Forrás: Fortepan/Képszám: 201618)

Természetes, hogy a különböző korok másként értékelik a művészetet, hiszen az ízlés is változik. Az azonban vitán felül áll, hogy a térrendezés remekül sikerült, az árkádsorokat méltóan zárja le a síremlék. Mivel a temető főbejáratának tengelyében áll, így a figyelmet is ráirányítja a nagy mesemondóra, akit így igazán könnyű megtalálni a Nemzeti Sírkertben.

Nyitókép: A síremlék napjainkban, háttérben az árkádsorral (Fotó: Both Balázs/pestbuda.hu) 


Hozzászóláshoz lépjen be, vagy regisztráljon!

Felhasználónév:
Jelszó:

Regisztráció | Elfelejtett jelszó