Szent Margit Kórház
A 750 éve elhunyt Szent Margit emlékei Budapesten – Életét Istennek ajánlotta fel IV. Béla az ország megmeneküléséért
2020. január 18. 14:00
Nevét viseli sziget, híd, utca, kórház, iskola, templom, szobrokon és üvegfestményeken láthatjuk alakját. A 27 évesen elhunyt Árpád-házi királylány, Szent Margit halálának 750. évfordulóján felkerestük a róla szóló emlékeket a fővárosban.
Százhúsz éves a Szent Margit Kórház
2017. október 28. 17:11
Éppen 120 éve, 1897. október 31-én adták át a Szent Margit Kórházat. Történetének főbb mérföldköveit az egészségügyi intézményben nyílt kiállításon idézik meg, átfogó képet nyújtva orvosi, ápolási eszközök, régi fényképek, levelek által. Az összeállítás az Óbudai Múzeumban és a kórház osztályain őrzött anyagokból készült. A tárlatot egy hónapon keresztül tekinthetik meg az érdeklődők.
Közel egymilliárd jut a Szent Margit Kórházra
2017. szeptember 30. 11:34
A 924 millió forintos projekt az Egészséges Budapest Programban valósul meg, mely során 70 milliárd forintot fordítanak a a főváros egészségügyi infrastruktúrájára.
Fejlesztik az óbudai kórházat
2017. február 24. 10:23
Több mint kétszázmillió forintból folytatódik idén az óbudai Szent Margit Kórház fejlesztése – jelentette be a nemzetgazdasági miniszter az egészségügyi intézményben tartott sajtótájékoztatóján.
További cikkeink
Kísérleti jegyértékesítés a 15-ös buszon
Kísérletképpen 60 éve, 1964. december 14-én új jegyértékesítést vezettek be a 15-ös autóbuszon, a vonaljegyet, amit nem a kalauztól kellett megvenni, hanem az árát, 1 forintot egy perselybe kellett berakni. A kísérlettel egyrészt a kalauzhiányt próbálták enyhíteni, másrészt a kaotikus budapesti jegyrendszer átalakítását készítették elő.
Építési engedélyt kapott a Hőgyes–Schöpf-Merei Gyógyszerkutató Központ kialakítása
A IX. kerületi Hőgyes Endre 5. szám alatti Gyógyszerészeti Intézet és a Bakáts téren lévő egykori Schöpf-Merei Kórház épületének felújításával és bővítésével létrejön egy intézmény, mely az oktatást, a kutatást, valamint a gyógyszergyártást szolgálja majd. A munkálatok során helyreállítják a történelmi épületek homlokzatait is.
Idén is karácsonyi díszkivilágítást kap a Megyeri híd
December 20–26. között esténként a Megyeri híd 100 méter magas karácsonyfává változik. Mindkét pilonra, annak budai és pesti oldalára is csillagcsúcsdísz kerül, továbbá a pilonok középső, üveges részén speciális díszfényeket is kihelyeznek.