turizmus
A legjobb 50 turisztikai célpont közé választották Budapestet
2023. március 17. 17:00
Budapest is felkerült a Time magazin legjobb turisztikai célpontokat bemutató 50-es listájára. A több mint 50 milliós olvasótáborral rendelkező amerikai hetilap beszámol a főváros egyesítésének 150. évfordulójáról, említi a Budavári Palotanegyed új látnivalóit, a Lánchidat, a nemrég megnyílt Néprajzi Múzeum és a Magyar Zene Háza épületeit, valamint a felújított Operaházat is. Az újjászületett Szent István-termet is kiemelik a látványosságok között.
Létrejött a főváros új turisztikai és marketingszervezete
2020. november 4. 17:00
A főváros új turisztikai és marketingszervezete, a Budapest Brand felel ezentúl a főváros turisztikai stratégiájának irányításáért, a kulturális tartalom előállításáért és a fesztiválok, vásárok szervezéséért. Célja, hogy egy élhető, szerethető városképet közvetítsen.
Budapest várja a belföldi turistákat
2020. augusztus 9. 14:00
A Magyar Turisztikai Ügynökség szerint a nemzetközi vendégkör elmaradása miatt növelni kellene a fővárosba látogató belföldi turisták számát. Ehhez fel kell hívni a magyar vendégek figyelmét a történelmi gyógyfürdőkre, a világörökségi helyszínekre és Budapest gasztronómiai kínálatára is.
Légies hotel külföldi és hazai turistáknak – 50 éves az Aero szálló
2020. február 4. 9:00
Ötven évvel ezelőtt készült el az első, úgynevezett touringhotel Budapesten. A Ferihegyi repülőtérre vezető úthoz közel, a Kispest és Ferencváros határánál rekord gyorsasággal elkészült Aero szállóról már azért is érdemes szót ejteni, mert ugyan a rendszerváltozást követően nevet és tulajdonost váltott, de ma is működik. 1970-ben több okból is nagyra értékelték a hazai turisztikai szakemberek: igazi magyar találmányként tekintettek rá és a két évvel korábban épült vidéki társaira. Az idegenforgalom forradalmi vívmányától az olcsó, de mégis színvonalas vendéglátás biztosítását várták.
Ötven éve segítik irányjelző táblák Budapesten a turistákat
2019. szeptember 3. 10:00
Két évtizedes kényszerű szünet, a háború és az 1950-es évek bezárkózása után az 1960-as években Magyarország ismét nagyobb számban fogadott külföldi turistákat. A város vezetői 1969-ben megpróbáltak még jobban a turisták kedvében járni.
Ismét a legjobbak között a magyar főváros
2019. július 16. 9:00
Az európai városok közötti turisztikai versenyben Budapest a legjobbak között teljesített az elmúlt évben a vendégforgalmi adatok alapján. A különleges természeti adottságok mellett a művészettel és történelemmel kapcsolatos látnivalók, programok is növelik a „Budapest-élményt” az ide látogatók számára.
Szálloda épül a Mikszáth Kálmán téren
2019. február 8. 10:14
A Mikszáth tér 3. és a Szentkirályi utca 36. területén hatemeletes szálloda épül, a térre néző 115 éves műemlék épület megújul.
Budapest a legjobb európai úti cél!
2019. február 5. 17:47
European Best Destinations "legjobb európai úti cél" szavazásán Budapest nyert! A magyar főváros megelőzte Athént, Brágát, Berlint, Bécset, Brüsszelt, Dinant, Londont, Genfet, Párizst, Pozsonyt, Metzet, Sainte-Maximet, Cavtatot, Monte Isolát, Firenzét, Kotort, Malagát, Rigát és Poznant.
Szálloda kerül a Boráros térre
2018. december 27. 10:08
A Boráros téri Angyal irodaházat alakítják át szállodává 2020-ra.
Vesztegzár a Royal Szállóban
2018. szeptember 4. 8:10
Negyven éve tűnt el az a betegség a Földről, ami azelőtt gyakorlatilag generációról generációra megtizedelte az emberiséget – a fekete himlő. A betegség szinte az utolsó pillanatig nem csak az ún. harmadik világ országait fenyegette, de felüthette a fejét akár egy európai főváros luxusszállodájában is. Ez történt Budapesten 1963-ban.
Szálloda lesz a belvárosi Főposta épületében
2018. július 25. 16:39
A Hyatt nyit új szállodát az V. kerületi, patinás épületben.
Elkészül az év végére a Párisi Udvar
2018. július 11. 15:53
Befejezték a kerámia díszítésű homlokzat és a kristálykupola restaurálását is.
Új Szervita tér: idegen anyagok
2018. június 20. 14:30
Építik a két luxusközpontot a Szervita téren, ahol revitalizációs céllal közparkot is kialakítanak. A lebontott parkoló és a régi távbeszélőközpont helyén, a Szent Anna-templom szomszédságban 2020-ra fejezik be a munkákat.
Okoshotel nyílt Budapesten
2018. március 11. 14:25
Budapesten megnyílt Európa első négycsillagos, teljes egészében a vendég okostelefonja által vezérelt okoshotelje, a KViHotel.
Újra egy népszerűségi lista élén Budapest
2018. február 9. 13:10
A European Best Destinations szavazásán nyolcadik helyen végzett a legjobb európai úti célok között Budapest.
Szálloda nyílt a reptéren
2018. január 11. 11:48
Megnyílt az első közvetlen repülőtéri szálloda Magyarországon.
Megveszi a kormány a Bálnát
2017. december 1. 9:18
A kormány megvásárolja Budapesttől a Bálnát a Turisztikai Ügynökség számára.
Megújulnak a Margitsziget szállodái
2017. október 24. 12:07
A margitszigeti Danubius és a Grand hotel is megújul a közeljövőben.
Tetszett Budapest a vizes vb látogatóinak
2017. augusztus 2. 9:43
A vizes vb-re érkezett külföldi turisták rendkívül jó benyomásokkal térnek haza Magyarországról egy kutatás szerint.
Egyre több brit jön Budapestre
2017. július 29. 8:38
Majdnem egymillió vendégéjszakát töltöttek a britek Budapesten 2016-ban.
Szállodaként újul meg a Matild-palota
2017. július 27. 10:09
A Matildnak is nevezett déli Klotild-palota az ikerpárjához hasonlóan szállodaként újul meg.
A világ fő látnivalói között az Országház
2017. május 28. 20:59
Felkerült a világ leghíresebb látnivalóinak listájára a magyar Országház - hangzott el az M1 aktuális csatorna Híradójában vasárnap.
Még idén megnyílik a reptéri szálloda
2017. május 25. 10:45
A budapesti repülőtér eddig egyike volt a világ azon kevés fővárosi repülőtereinek, ahol nem volt terminálhoz kötött szálloda.
Ötcsillagos szálloda lesz a Párisi Udvarban
2017. május 22. 15:27
A Párisi Udvarban ötcsillagos szálloda nyílik a tervek szerint jövőre.
Körszálló: egy nem mindennapi szálloda fél évszázada
2017. május 4. 16:04
Hivatalos nevén Budapest Szálloda, de a köznyelv fél évszázad óta Körszállóként ismeri. Jellegzetes formája, alakja a budai látkép része. Az alapján, amennyi híres ember megfordult benne, nem is gondolnánk, hogy a hotelt, amely a kor legmodernebb technikájával épült, nem a város szívében kell keresnünk.
Épül a Clark Hotel az Alagútnál
2017. május 3. 13:33
Építik a Clark Ádám tér évtizedekig foghíjas telkére a szállodaépületet.
Épül a szálloda a Clark Ádám téren
2017. március 31. 17:18
A Clark Ádám téren épül már a Hotel Clark szálloda.
Budapestet méltatja a New York Times
2016. november 22. 17:59
A New York Times a huszonéves világutazóknak ajánlja a magyar fővárost.
Itt a turizmusfejlesztés törvényjavaslata
2016. október 30. 12:24
Megjelent a nemzeti turizmusfejlesztésről szóló törvényjavaslat: Magyarország stratégiai célja a turizmus jövedelemtermelő képességének erősítése nemzetgazdasági szinten.
Milliárdok jutnak Budapest városmarketingjére
2016. október 14. 22:25
Idén 1,9 milliárd, jövőre 3,8 milliárd forintot fordít a kormány Budapest nemzetközi városmarketing kampányára - az erről szóló kormányhatározat a Magyar Közlöny legfrissebb számában jelent meg.
További cikkeink
Így építtetett székházat a Dísz téren a Vöröskereszt Egylet
Aki a Hunyadi János úton érkezik fel a budai Várba, már láthatja, hogy a Dísz tér két újjáépülő palotája közül az 1–2. számú saroktelken álló Vöröskereszt Egylet egykori székháza szinte teljesen elkészült. Az épület kívülről az 1945 után lebontott eredetinek hiteles helyreállítása, amely hét évtized után teszi ismét teljessé a Dísz tér egykori foghíjas keleti oldalát.
Műemlék templom középkori alapokon – 325 éve vannak jelen Cinkotán az evangélikusok
A mai Budapest területén, Cinkotán alakult meg 325 évvel ezelőtt a főváros legrégebbi evangélikus gyülekezete, így templomuk is a legrégebbi evangélikus templomnak tekinthető. A XII. században építeni kezdett, majd több ütemben bővített templom ma már műemlék, végleges formáját mintegy 250 éve nyerte el. Az évforduló alkalmából ennek az ősi épületnek a történetét mutatjuk be.
Felújították a Klauzál teret
Megújult Belső-Erzsébetváros legnagyobb tere. A Klauzál téren új fákat és cserjéket ültettek, felújították a játszóteret, többfunkciós sportpályát, kutyafuttatót és fitneszparkot is kialakítottak.