Vaskapu

191696_img_7101nyit.jpg Pestről Konstantinápolyig – Kiállítás a dunai hajózásról Egy olyan kiállítást lehet megtekinteni a Gül Baba türbében, amely a XIX. század egyik legnagyobb vállalkozásának, a Duna keleti megnyitásának állít emléket. A tárgyak között láthatjuk annak a csónaknak, a Juliettának a modelljét, amelynek eredetijét Széchenyi István és útitársai használták, amikor egy lakóhajón, az erre a célra épített Desdemonán 1830-ban végigjárták a Dunát, felmérve a hajózás előtti nehézségeket.
Aki vonatra ültette az országot – Budapest sokat köszönhet Baross Gábor közlekedési miniszternek Baross Gábor, aki mindössze 6 évig lehetett közlekedési miniszter, a kinevezését 135 évvel ezelőtt kapta meg. Ő volt az, aki vonatra ültette az országot: az olcsó vasúti utazás megteremtésével a kispénzű vidéki emberek számára is elérhetővé tette Budapestet, s ezzel sokat segített a főváros fejlődésében.

További cikkeink