2016. március 2. 22:24

Budapest nem csak számos híres tudós és feltaláló szülővárosa, hanem a tudományos teljesítményekre szobrokkal és emlékművekkel is gazdagon emlékező város. A Budapesti séták a tudomány körül című könyv ezeknek a leltára.

Írta: Viczián Zsófia

 

Nagy várakozással vehetjük kézbe a nemrégiben megjelent Budapesti séták a tudomány körül című könyvet. Vitathatatlan tudományos teljesítményű szerzők könyve ez a tekintélyt parancsoló Akadémia Kiadótól. A szerzők, Hargittai István és felesége, Hargittai Magdolna a magyar kutatói elithez tartoznak: ezt bárki rögvest felmérheti, ha rápillant a borító fülszövegére, illetve az első oldalon magyarul megjelent műveik listájának válogatására. Kényelmes vastagságú, minőségi papírra nyomott, szép arányú könyvet veszünk kezünkbe, színes borítóval. 

A várakozásunkhoz képest az első meglepetés akkor fogad, amikor végigpörgetjük a könyvet: kiderül, hogy csak a borító színes, minden további kép fekete-fehér. Ettől már elszoktunk az elmúlt években. A legtöbb kép elég kisméretű, részleteiben nehezen kivehető: a szerzők óriási gyűjtőmunka után rengeteg fotót zsúfoltak bele a 290 oldalas kötetbe. A fotókat ők maguk készítették, illetve kapták a leszármazottaktól, rokonoktól, gyűjteményekből. 

Egy rövid előszó után nyolc fejezetre oszlik a könyv, illetve a végén – újra az örvendetes, eléggé nem dicsérhető szakmai alaposság! – egy név- és tárgymutatót is találunk. Minden fejezet egy-egy nagy magyar tudós nevét viseli, így csoportosították nevük alatt a különböző témákat. Szent-Györgyi Albert neve alatt a Nobel-díjasokról, Széchenyi István nevénél az MTA-ról, Eötvös Lorándnál az egyetemről olvashatunk. Semmelweis Ignác a külföldön is nagyra becsült magyar orvostudományt fémjelzi, Kitaibel Pál az agrártudományokat, Kármán Tódor pedig a mérnököket és feltalálókat. 

A legizgalmasabbnak a két utolsó fejezet ígérkezik: a hetedikben azokat a gimnáziumi alkotóműhelyeket vizsgálják meg, ahonnan a nagy eredményeket elérő tudósok indultak. Manapság hajlamosak vagyunk elfelejteni, hogy a jó középiskolai képzés (sőt, a jó általános iskolai tanítás) az az alap, amelyre tudományt lehet építeni. A szerzők megemlítik, hogy „a stockholmi Nobel Múzeum kreativitásról rendezett kiállításán a budapesti gimnáziumok mint alkotóműhelyek előkelő helyen szerepeltek”.

Az utolsó fejezet a magyar tudományosság holokauszt okozta veszteségeit veszi számba. A fejezet névadóját, Richter Gedeont nem messze az Akadémiától lőtték a Dunába, de sajnos a sort hosszan folytatni lehet. A Hargittai házaspár szerint ennek a számadásnak az elkészítésével még adós a magyar tudományos élet, ezért nem csak a könyvnek ebben a részében, hanem minden fejezetben nagy hangsúlyt kap a zsidó származású kutatók integrációjának, illetve kitaszítottságának a kérdése. Sőt, az előszóban még egy kis történelmi összefoglalót is találunk az egyes korok tudománypolitikájáról – a kép az I. világháború után egyre komorabb.

Rövid életrajzok, érdekesebb gondolatok és az emlékművek, szobrok, síremlékek, táblák ismertetése: ezeket találjuk az egyes fejezetekben. A tematikus csoportosításon túl azonban könnyen elveszíti a fonalat az ember, hol is jár a városban, hol keresse a fotókon láthatókat. Sokszor olyan dolgokat is magyaráz a szöveg, ami egyértelmű – például mikor egyesült Budapestté a három város, hol áll az Akadémia épülete – máskor viszont nem egészen érthető, miért éppen az a mozzanat olyan fontos az adott tudós életéből. Bekerültek olyan hírességek is, akik csak egy-egy közterület névadói, de a magyar kultúrához kevés közük van (pl. Leonardo da Vinci, Gutenberg). De megvan a magyarázat is: a kötet javarészt fordítás, eredetileg az Oxford University Press adta ki, nyilván angolul, tehát egy nemzetközi olvasóközönségnek íródott. 

A nagy várakozással kézbe vett könyv tehát végső soron kis csalódást hoz, mert nem igazán tudjuk, miként is tekintsünk rá. Albumnak nem album, ez rögtön kiderült (és alaposabban megnézve sajnos nem egy életlen képe van). Mint a belső borítón olvassuk, a könyv eredeti címe Budapest Scientific: A Guidebook. Tehát útikönyv, útikalauz volna? Ehhez meg hiányzik a világos orientáció és főleg a térképek, így ennek alapján nem érdemes nekiindulni a felfedezésnek. A szerzők maguk „személyes jellegű könyvként” definiálják, mint „a tudomány és Budapest iránti szeretetünk termékét”

Szerintem leginkább a „leltár” szó illik rá. Jó, hogy valaki ezt összeszedte, ott a helye a könyvespolcon, szükség esetén lesz mit felcsapni. 

 


Hozzászóláshoz lépjen be, vagy regisztráljon!

Felhasználónév:
Jelszó:

Regisztráció | Elfelejtett jelszó