A brassói születésű Koszta József (1861–1949) sokfelé megfordult és tanult: Pesten, Bécsben és Münchenben. Ezek az állomások rányomták bélyegüket a korai műveire. A látvány iránti erőteljes vonzódása segítette őt elkerülni az akadémikus képi sablonokat.

A századfordulón a nagybányai festészettel a magyar művészetben kibontakozó plein air festészet hozzájárult, hogy jobban megértse a fény és a szín szerepét. Fokozatosan alakította ki a mély tüzű színekkel, erőteljes kontrasztokkal jellemezhető festészetét, amelyben a látvány mindig meghatározó. Azt festette, amit maga körül látott, és mivel egy Szentes melletti tanyán telepedett le, az ott élő embereket és táji környezetüket ábrázolta.

Ezeken a képeken az éjszakai kékekből-feketékből ragyognak fel a színek. Sárgák, vörösek és a fehér. A fehér, amely tiszta és erőteljes, belső ragyogást ad a képeinek, és összehasonlíthatatlanul az ő festői világának jele. Ehhez festői értékként hozzáadódik a gazdag felületalakítás, festés, amely változatos és a színekhez igazodó expresszivitást kölcsönöz alkotásainak.

Magyar táj, magyar lélek és magyar ecset, ahogyan a festő megfogalmazta –  a ma már szokásos vetítés keretében meghallgathatjuk a festő gondolatait és vallomását a művészetről, a világról és az életről.

A kiállítás érdeme, hogy a festő különböző korszakaiból láthatunk műveket, közöttük az életmű jelentős alkotásait is, amelyeket most együtt nézhetünk meg. 

Megtekinthető 2016. április 17-ig a budapesti, Budavár alatti Várkert Bazárban.

A nyitófotó forrása: Várkert Bazár.

A kiállítás kurátorai:

Dr. Szinyei Merse Anna művészettörténész, a Magyar Nemzeti Galéria nyugalmazott főmuzeológusa és Fertőszögi Péter művészettörténész, a Kovács Gábor Művészeti Alapítvány kuratóriumának elnöke

A kiállítás együttműködő partnerei:

Szépművészeti Múzeum – Magyar Nemzeti Galéria

Koszta József Múzeum – Szentes

Tornyai János Múzeum – Hódmezővásárhely

A tárlat az Emberi Erőforrások Minisztériuma támogatásával, a Kovács Gábor Művészeti Alapítvány és a Várgondnokság Közhasznú Nonprofit Kft. közös szervezésében jött létre.