Köztér
2016. április 6. 15:21

Végleg eltűnik egy 1860-as években épült lakóház a Kálvin tér közelében, a közkedvelt Ráday utca szomszédságában lévő Erkel utcából. A klasszicista ház ledózerolásával az eddig egységes utcakép jóvátehetetlenül megbomlik.

Írta és fotózta: Bukovszki Péter

 

Ritka jó hangulatú része Budapestnek a Ráday és az abból nyíló Erkel utca: a nagyjából azonos korszakból származó házak között mindössze egyetlen olyan van, amelyik a többinél jóval később épült. Vagyis volt. Eddig.

A történet szálai évekkel ezelőttre vezetnek vissza: az addig helyi védettséget élvező Erkel utca 18. ugyanis 2010-ben hirtelen eltűnt a védett épületek listájáról, a Ferencvárosi Önkormányzat egy év múlva döntött az eladásáról, nem sokkal később pedig egy külföldi befektető tulajdonába került az értékes és kiváló helyen lévő ingatlan.  

Az Erkel Residences honlapján (ahol az orosz és az ukrán nyelv között lehet választani, angol nyelv viszont nincs) rögtön cirill betűs szöveg fogadja a látogatót: a beruházó ugyanis egy ukrán befektető. 

Kezdetben még csak az épület hátsó traktusának lebontásáról volt szó, az egyik szomszédos épület lakói értesítést is kaptak a munkálatokról. Ebben tájékoztatták őket, hogy felújítás kezdődik, ami zajjal jár majd, de az épületrombolásról akkor még nem esett szó.

Az Erkel utcai változások most a valóságban és a terveken

 

A pestbuda.hu-nak több olyan lakót is sikerült megszólaltatnia, akik a bontásra ítélt épület közvetlen szomszédságában laknak. 

Az egyik nyilatkozó, egy nyugdíjas építész hölgy elmondta: az elmúlt fél-egy évben pörögtek fel az események, az Erkel utcai házból akkor költöztették ki egy ismerősét is, ám a teljes bontás mindenkit meglepett. Mivel az építész lakásának tűzfala éppen a munkaterületre néz, a bontás közben remegnek a poharak az asztalon, de – amint mondja – „ezt még elviselném, hiszen minden munka zajjal jár, ám a mélygarázsépítés miatt már komoly aggályaim vannak”.

Kiderült ugyanis, hogy az építendő házhoz mélygarázst is terveznek, ehhez azonban a környező, érintett házakon nem vagy nem megfelelően végeztek előzetes vizsgálatot. Ha ugyanis ezt megtették volna, akkor a cég által felkért szakértő számára nem néhány héttel ezelőtt derül ki, hogy az egyik szomszéd ház alapja gyenge. Noha a Ráday utcai épület jelenlegi állapotában stabil, egy mélygarázs és az építését megelőző gödör jelentősen meggyengítheti a hátsó falát. 

A fejlesztés és hasznosítás természetesen alapvetően támogatandó célok (főképpen itt, a város szívében), ám kérdés, miért kell ezt rombolással véghezvinni? A látványterveken ugyanis egy olyan épület látszik, amely önmagában újszerű és jól tervezett lehetne, de csak akkor, ha nem egy egységes, több mint száz évvel ezelőtti utcaképet robbantana szét.  

A szakmai problémán túl megdöbbentő, hogy egy olyan épület, amely 150 éves története során két világháborút és egy forradalmat is átvészelt, egy XXI. századi ingatlan-beruházásnak essen áldozatul.

 


Hozzászóláshoz lépjen be, vagy regisztráljon!

Felhasználónév:
Jelszó:

Regisztráció | Elfelejtett jelszó