A hétköznapi hősök, felfedezők és az újítók lesznek idén a Múzeumok éjszakája főszereplői, akikkel június 25-én a fővárosban csaknem 80 programon ismerkedhetnek meg a látogatók.

Több mint két tucat múzeum csaknem 80 programot kínál az előre meghirdetett Hősök, felfedezők, újítók témában az idei Múzeumok éjszakáján a fővárosban. A rendezvényen második alkalommal ajánl központi témát a bemutatóhelyeknek, ezzel is színesebbé téve a kulturális kínálatot – közölték a szervezők vasárnap az MTI-vel.

A Petőfi Irodalmi Múzeum ezen tematikához kapcsolódva „Hősképzőt” üzemeltet majd, a Mesemúzeumban pedig számos kaland mellett sárkányokkal lehet viaskodni. A Magyar Nemzeti Múzeum Hősök terévé alakul, ahol szuperhősök, mesehősök, rajzfilmhősök tetteiről mesélnek majd, de lesz kerti hőstalálkozó és az is kiderül, hogy milyenek a mozihősök a hétköznapokban. A Magyar Természettudományi Múzeum programjait azon hősök köré szövi, akik nélkül a világrengető sikerek nem születhettek volna meg, a Fővárosi Levéltárban pedig a az intézmény működésének mindennapjait ismertetik meg az érdeklődők, valamint látogathatók lesznek a hétköznapokban elzárt részek is.

Az Elektrotechnikai Múzeum feltalálókkal és találmányokkal ismerteti meg a látogatókat az elektromosságot helyezve a fókuszba, a rendhagyó fizikaórán pedig egyebek mellett a magyar vasútvillamosításról mesélnek majd.

Az ELTE Egyetemi Könyvtára, az Astoria Hotel, a Csodák Palotája és az Iparművészeti Múzeum is színes programokat kínál, a Hopp Ferenc Ázsiai Művészeti Múzeumban Korea felfedezésére csábítják az érdeklődőket, a Nagytétényi Kastélymúzeumban pedig nyomozós játékkal várják a látogatókat.

Az érdeklődők ezen az éjszakán a múzeumok és kiállítóhelyek mellett számos más kulturális, művészeti és közművelődési intézmény, könyvtár, levéltár, kulturális örökségi helyszín, műemlék vagy civil szervezet programkínálatából is választhatnak majd országszerte.

(MTI)