Felújítják a Városháza homlokzatát és az Újvárosháza közgyűlési termét – döntött a Fővárosi Közgyűlés.

A Főpolgármesteri Hivatal működtetéséhez kapcsolódó beruházásokról és felújítási feladatokról szóló döntés értelmében a Városháza homlokzatának felújítására hatszáz millió forintot fordítanak majd. Mint az elfogadott előterjesztésben írták, a Városháza épületének legjelentősebb építési átalakítása 1949-ben volt a háború után, és ezzel a helyreállítással az épület a ma is látható állapotba került. Az eltelt több mint 65 év alatt mindösszesen a homlokzatok egy részét festették át.

A felújítás tartalmazza egyebek mellett a falszerkezetek utólagos talajnedvesség elleni szigetelését, a homlokzati nyílászárók felújítását, a főpárkányzat helyreállítását, az esőelvezető rendszer és a bádogos szerkezetek cseréjét, a vakolat és felületképzési rendszer teljes körű felújítását, az épület körüli vízelvezetés, a járda, illetve burkolatok kialakítását.

A képviselők döntöttek arról is, hogy Újvárosháza közgyűlési terem felújításának és restaurálásának tervezése tízmillió forintot különítenek el. A feladat a felújítás előkészítését, a műszaki (örökségvédelmi engedélyezési, és kivitelezési), restaurálási, illetve tenderdokumentációk elkészítését tartalmazza.

Az Újvárosháza közgyűlési terme és kiszolgáló helyiségei különösen értékes műemléki környezet, Lotz Károly-falfestménnyel, értékes képzőművészeti alkotásokkal, ólomüvegezett homlokzati nyílászárókkal díszített. A teremhasználat a hivatali vezetés döntése alapján a kormányhivatallal közös. A berendezési tárgyak, vizesblokkok, nagy értékű világító testek, homlokzati nyílászárók, bútorzat műszaki állapota a legutolsó – az 1990-es években történt – rekonstrukció ótanagy mértékben leromlott. 

A képviselők ezek mellett döntöttek arról is, 24,5 millió forint összköltséggel egy felső-közép kategóriás tisztségviselői, egy középkategóriás taxirendszerű használatra szánt autót, valamint egy hivatali szállítási feladatokat ellátó elektromos furgont szerez be a Főpolgármesteri Hivatal.

(MTI)