A Duna szerepére, kulturális és közösségi funkciójára kívánja felhívni a figyelmet a Dunapest fesztivál, amely a folyó partjain urbanisztikai, összművészeti és sportprogramokkal várja a közönséget június 16. és 19. között.

Szalay-Bobrovniczky Alexandra főpolgármester-helyettes a rendezvényt beharangozó csütörtöki sajtótájékoztatón elmondta, hogy az első alkalommal megszervezett fővárosi fesztiválon zenei, színházi, filmes, képzőművészeti, irodalmi, urbanisztikai, közösségi, családi és sportprogramokkal készülnek. Kiemelte: a Duna két partján zajló, és tematikájában is hozzá kapcsolódó sorozatot az az igény hívta életre, hogy felhívják a figyelmet a folyó értékeire és a benne rejlő lehetőségekre.

A fesztivál négy napján át, tizenegy helyszínen, mintegy 70 program várja majd a közönséget – sorolta Kulcsár Andrea, az esemény főszervezője. Mint hangsúlyozta, a szervezők szándéka, hogy fontos kortárs alkotókat mutassanak be és új együttműködéseket indítsanak el, miközben erősítik a Duna és a városlakók kapcsolatát, valamint a folyó nemzetközi jelentőségét is. „Mivel a Duna 10 országon folyik keresztül, a folyamatos kulturális párbeszéd megteremtésének is alkalmas eszköze lehet” – fűzte hozzá.

A koncertek, színházi előadások, képzőművészeti bemutatók, irodalmi felolvasások, filmvetítések mellett az amatőr hajóépítő workshoptól kezdve, a város és víz kapcsolatát feszegető szakmai beszélgetésen át a Dunát és a kapcsolódó városrészeket felfedező tematikus városi sétákig számos különböző programot kínál a fesztivál.

Igazi látványosságnak ígérkezik a német Julius Popp szöveget formáló vízesés installációja, amelynek megnyitója egyben a fesztivál első eseménye is lesz. A londoni olimpián és a New York-i Modern Művészetek Múzeuma (MoMA) kiállításán is bemutatott Bit.Fall című munka egy látványos vízfüggöny: a lehulló vízcseppek folyamatosan változó szavakat formálnak, amelyeket egy számítógépes algoritmus választ ki magyar honlapok leggyakrabban előforduló tartalma alapján. Az installáció a fesztivált követő időszakban is látható lesz a Ludwig Múzeum előtti téren.

A könnyűzenei előadók között fellép mások mellett az osztrák Dorian Concept Trio, a Mius és Jónás Vera is, a Várkert Bazárban pedig nemzetközi Budapest A Cappella Fesztivált szerveznek. A városismereti túrák között a BUPAP sétáján Dunajcsik Mátyás író, költő mutatja meg, hol volt a város világítótornya és az egykori hajóhidak a Dunán, egy másik sétán pedig arról is szó lesz, hogy milyen viták és drámák övezték egykor a budapesti hidak megépítését, és milyen legendák kapcsolódtak később hozzájuk. 

A Design Terminál City of Design sorozatának részeként egy hajón tartanak a város és víz kapcsolatát körüljáró beszélgetést, a pesterzsébeti Hullám Csónakháznál pedig a Technika 1 Nyitott Műhely és az Amatőr Hajóépítők Közössége tart közös hajóépítő workshopot, amelyen a résztvevők által készített hajók haza is vihetők.

A sportkedvelők együtt futhatnak a mozgásukban vagy látásukban korlátozottakkal, de lesz „gerilla” félmaraton és maraton, illetve számos jógaprogram is a Duna mentén. A Kopaszi-gáton, a BVA Öbölben művészeti és kézműves foglalkozásokkal, ügyességi játékokkal és Rutkai Bori-koncerttel a gyerekeket és családokat várják.

(MTI)