Az A B, C és D épületben, valamint a parkban 6200 négyzetméternyi területen rendezik meg a régió vezető képzőművészeti vásárát, melynek díszvendégei idén Lengyelország és Magdalena Abakanowicz lesznek - mondta el a rendezvény szerdai sajtóbejárásán az AMB alapító-igazgatója. Ledényi Attila hozzátette, idén az AMB szoborparkjának anyaga teljes egészében a Lengyel Szobrászati Központ Gyűjteményből érkezik, a B csarnok pedig ismét az Art Photo Budapest kortárs fotóművészeti szekciónak ad otthont. Az AMB igazgatója kiemelte a vásár nemzetköziségét: idén négy kontinensről érkeznek kiállítók, miközben a jelentős magyar kortárs galériák mindegyike is képviselteti magát. A legnagyobb standdal az acb és a Várfok Galéria jelentkeztek, több galéria pedig a vásár két szekciójában is kiállít.

Párizsból először érkezett résztvevő az Art Marketre a Dix9 Galéria személyében, mellettük a bukaresti Zorzini és a szarajevói Duplex100m2 azonban már rutinos kiállítók Budapesten. A magyar és dél-amerikai művészeket egyaránt kéviselő TOBE Galéria például a C épületben Lajtai Péter és Ali Cordero Casal munkáit mutatja be, az Art Photo Budapestre pedig Carolina Chocron, Mészáros László, Rocío Montoya, Amalia Pereira, Robitz Anikó és Bruno Veiga képeit hozta el. Számos nemzetközileg is elismert magyar alkotói munkáival találkozhat a közönség, Maurer Dóra munkáit például a budapesti Vintage, Klimó Károly képeit pedig a berlini Koppelmann Galéria állítja ki.

A debreceni Hal Köz a vidéki magyar kiállítók legnevesebbike, a Güler Sanat Törökországból hozott erős anyagot, a genfi VIOLUK standján pedig Yona Friedman legújabb videója tekinthető meg. A tavalyi évhez hasonlóan ismét bemutatkozik az Art from Berlin öt galériát tömörítő szekciója, de további berlini galériák - például Micaela Helfrich - is képviseltetik magukat. A Fővárosi Önkormányzat idén is támogatja a fiatal művészek bemutatkozását: a Magyar Képzőművészeti Egyetem standján képzőművész, míg a Metropolitan Egyetem kiállítóterében fotóművész hallgatók munkái láthatók.

Erős nemzetközi anyaggal nyílik az Art Photo Budapest szekció is. A New York-i Axis a világhírű dél-afrikai fotográfus, Gideon Mendel Drowning World (Fukdokló világ) című sorozatát mutatja be, az aacheni ARTCO a szintén dél-afrikai Justin Dingwall hasonlóan kvalitásos munkáiból nyújt válogatást, a dubaji Etihad pedig a Hybrid Art szervezésében több fotográfustól hoz változatos anyagot.

A Deák17 Galériában külön kiállítás nyílik Robert Capa munkatársa, Chim munkáiból, ezek közül azonban néhány fotóval a New York-i Alma on Dobbin Galéria standján is találkozhatnak az AMB látogatói. A képzőművészeti vásár kísérőprogramjai és teljes kiállítói listája a www.artmarketbudapest.hu honlapon találhatók meg.

(MTI)