2016. október 16. 13:39

December közepére fejeződik be a Halászbástya felújítása – értesült a pestbuda.hu. A Budavári Önkormányzat a munkálatokat úgy időzítette, hogy a turizmust a lehető legkisebb mértékben zavarja. A rekonstrukció jelenleg a műemlék déli bástyáin zajlik, ottjártunkkor is rengetegen csodálták meg a városra páratlan kilátást nyújtó műemléket.

Írta és fotózta: M. Orbán András

 

A Halászbástya megépítése óta több mint egy évszázad telt el, felújítására, állagmegóvására nem első alkalommal kerül sor. A régi várfal helyén, Schulek Frigyes tervei alapján emelték 1900 és 1902 között, építészeti sajátosságai szerint neoromán stílusú. Neve középkori utalású, a XII. században ugyanis a várfalnak ezt a részét a halászok céhe védte, ám sokkal valószínűbb, hogy valójában az alatta elterülő egykori Halászváros a névadója.

A Halászbástya Dunával párhuzamos főhomlokzata csaknem száznegyven méter hosszúságú. Ebből a déli folyosószárny csaknem negyvenméteres, az északi hossza hatvanöt méter, a díszes középső mellvédfal pedig harmincöt méter hosszú. Történetének érdekessége, hogy a második világháború utáni helyreállítását a híres építész fia, Schulek János vezette. Bár a világégés lezárultát követően az elsők között láttak neki a helyrehozatalnak, a megvalósítást nagyban nehezítette, hogy a területet négyzetcentiméterről négyzetcentiméterre kellett átvizsgálniuk a tűzszerészeknek. A helyreállítással ezért csak 1953-ra készültek el.

A következő évtizedekben a felújítást-állagmegóvást elhanyagolták, az 1970-es években a budapesti kéményekből kiáramló korom és kén feketére színezte a Halászbástya falait és a díszes burkolatokat is roncsolta.

Többszöri nekifutás

A nyolcvanas években elkülönítettek egy összeget a felújításra, neki is láttak, de 1992-re a munka leállt. Közben 1987-ben a Halászbástyát is világörökség részévé nyilvánították. A Főmterv 1992-ben a további elvégzendő helyreállítási munkák összegét akkori árakon körülbelül negyedmilliárd forintra becsülte.

1994-ben a Budavári Önkormányzat a Fővárosi Önkormányzattal és az Országos Műemlékvédelmi Hivatallal közösen folytatta a felújítást. Ez – az időközben tönkrement alapozás miatt – magába foglalta a déli bástya rekonstrukcióját, a Schulek-lépcső és a déli felső lépcső, valamint a Mátyás-templom szentélye mögötti pártás támfal felújítását és a térkövek tisztítását is. 1995-ben az I. kerületi önkormányzat belépődíjat vezetett be, 1997-ben pedig a Lánchíddal együtt megtisztították a városképet csúfító falfirkáktól és festéktaszító anyaggal vonták be. 2003-ban adták át a sok tekintetben felújított épületegyüttest.

A budavári önkormányzat a pestbuda.hu-t arról tájékoztatta, a Halászbástya mostani felújítását az illeszkedő kőelemek közötti hézagok csapadékkal telítődése és a fagyott nedvesség elmozdító hatása által okozott károk tették szükségessé.

A Halászbástya részleges felújítása a tavaszi első ütemmel kezdődött. Ekkor a vízköpők, csatornák tisztítása, a déli bástyasor vízelvezetése, a déli és északi bástyasor közötti korlátfal és „kisház” helyreállítása, valamint a déli és északi bástyasor közötti terület oromfalának helyreállítása és az északi bástyasor déli kapumennyezetének helyreállítása készült el. Az őszi munkák során, amelyeket a képeken is láthatunk, a déli bástyasor és a Schulek-lépcső részleges felújítására és állagmegóvására kerül sor.

A szeptember 19-én kezdődött őszi munkák során a kőfalak, bástyák és lépcsők tisztítása történik nagynyomású homokszórással, a sérült fugákat vízzáró fajtára cserélik, sótalanítás, fertőtlenítés és hidrofobizálás történik. A műemlékvédelemben engedélyezett modern anyagok felhasználásával a Halászbástya eredeti megjelenése megmarad. A kivitelezés szakaszos lezárások mellett zajlik, azért, hogy a látogatók a Schulek-lépcsőn felérkezve a Várba a teraszról bármikor megcsodálhassák a dunai panorámát. A beruházást a Budavári Önkormányzat végzi mintegy 63 millió forint plusz áfa összegből, a helyreállítás december közepéig tart.

A szobrokat is helyrehozzák

A Halászbástyával egy időben a Schulek lépcső déli nagykapujában vigyázó hat kővitéz szobrot is restauráltatja a Budavári Önkormányzat. A szobrok anyaga a szélsőséges időjárási körülmények és a sók károsító hatása miatt a többszöri állagmegóvás, helyrehozatal ellenére is erősen sérült.

A Budavári Önkormányzat döntése alapján a munkálatokat műhelyben végzik, majd a már teljesen helyrehozott szobrokról másolat készül – ezek kerülnek vissza az eredeti helyre. A restaurált szobrokat az önkormányzat időjárástól védett helyen állítja fel.

 

Összesen 1 komment
A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.
időrendben | fordított időrendben | értékelés szerint


"hogy a látogatók a Schulek-lépcsőn felérkezve a Várba a teraszról bármikor megcsodálhassák a dunai panorámát. "
Kár, hogy ezért a látványért fizetni kell. Gyerekkoromban rendszeresen üldögéltem itt és gyönyörködtem a városomban.



Hozzászóláshoz lépjen be, vagy regisztráljon!

Felhasználónév:
Jelszó:

Regisztráció | Elfelejtett jelszó