2017. február 2. 22:08

Országos múzeumi és könyvtári fejlesztési program indult kétmilliárd forint értékben – jelentette be csütörtökön Szentendrén Hoppál Péter, az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) kultúráért felelős államtitkára.

A fejlesztés a projektgazda Szabadtéri Néprajzi Múzeum (SZNM) és a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár (FSZEK) alkotta konzorcium együttműködésével történik, az európai uniós forrásból megvalósuló program február elsején indult és 2020. január 31-én zárul. Az országos módszertani fejlesztés keretében a múzeumok és könyvtárak kiemelt figyelmet fordítanak a közoktatási intézményekre, az aktív és leendő pedagógusokra, valamint a diákokra.

Hoppál Péter a program jelentőségéről elmondta: a fejlesztési programokon keresztül, az uniós források igénybevételével a kulturális intézményrendszer el tudja érni, hogy az esélyteremtés, felzárkózás ügyét az iskolarendszeren és az azon kívüli oktatáson keresztül is szolgálja. Az államtitkár emlékeztetett arra, hogy a kulturális intézményrendszer nagyon jó eszköz ezeknek a társadalmi céloknak az eléréséhez. Hozzátette: a mostani projekttel a hagyományosan jó köznevelési együttműködéseket emelik még magasabb szintre.

Hoppál Péter kitért arra, hogy a 2007-2013-as uniós ciklusban a kulturális lehetőségek bővítésére 74 milliárd forintot költött el Magyarország. A 2014-20-as fejlesztéséi ciklusban összességében 100,5 milliárd forintnyi uniós fejlesztési forrás fordítható a kulturális intézményrendszer közbeiktatásával társadalmi megújulásra. Hoppál felidézte: ma már elvárás, hogy a múzeumi és könyvtári intézmények támogassák a köznevelést az esélyteremtésben. Kiemelte: fontos kihívás a hátrányok kompenzációja, s ebben a kulturális intézményrendszerek hatékonyan tudják segíteni a köznevelést. A program fő célja a neveléshez és képzéshez való hozzáférés biztosítása mindenki számára, s a projekt hozzájárul a kompetencia-, a képességfejlesztéshez, a tehetséggondozáshoz, de személyiségfejlesztő hatása is van. Az államtitkár a hosszú távú célok között említette a korai iskolaelhagyók arányának csökkentését, a felsőfokú végzettségűek arányának növelését, de a programon keresztül szeretnék elérni a magyar népesség munkaerő-piaci lehetőségeinek javítását is.

Bereczki Ibolya, a Szabadtéri Néprajzi Múzeum ágazati feladatokért felelős főigazgató-helyettese arra hívta fel a figyelmet, hogy a projekt gyökeres megújulást kíván hozni a szemléletben a múzeumi és a könyvtári területen. Elmondta, hogy a múzeumi szakterületen a többi között módszertani fejlesztés, a koordinátorhálózat fejlesztése és működtetése, mintaprojektek megvalósítása, új akkreditált képzések tervezése és megvalósítása, szakmai eredmények ismertetése, monitoringozás, valamint múzeumi minőségmenedzsment rendszer kidolgozása történik majd. Hozzátette: a projektzárást további 5 év fenntartási időszak követi.

Fodor Péter, a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár főigazgatója a szakterületen történő fejlesztések között megemlítette egyebek mellett a módszertani fejlesztést, szaktanácsadói hálózat kialakítását és működtetését, a mintaprojektek megvalósítását, új akkreditált képzések tervezését és megvalósítását.

Az eseményen a résztvevők kézjegyükkel látták el a projektindítás emléklapját. 

(MTI)


Hozzászóláshoz lépjen be, vagy regisztráljon!

Felhasználónév:
Jelszó:

Regisztráció | Elfelejtett jelszó