2017. február 9. 15:28

Az elmúlt hónapokban két gyönyörű, százéves iskola is megújult Budapesten. A régi fényükben tündöklő homlokzatok pedig minden szemlélődőt visszarepítenek a századelős iskolaépítések korába; egy olyan korba, amikor a művészi igényesség és a célszerűség még egyszerre volt jelen.

Írta: Bukovszki Péter, fotók: Kozics Júlia

 

A XIX. század második felének földrengésszerű változásai gyökeresen átformálták a budapestiek életét is: az 1873-ban frissen létrehozott főváros népessége gyors növekedésnek indult. Ennek oka pedig a demográfiai hatások és a javuló egészségügyi ellátás mellett a jobb megélhetés reményében az ország minden tájáról Budapestre áramló embertömegek megjelenése volt. 

Mindez természetesen az iskolás korú gyermekek számát is megnövelte, akiknek korszerű iskolai ellátásra lett volna szüksége; ezt azonban a meglévő iskolaállomány képtelen volt biztosítani, vagyis új intézményekre és épületekre volt szükség. 

Szerencsére az ehhez szükséges gazdasági és kulturális háttér rendelkezésre állt, ennek köszönhetően viszonylag rövid idő, néhány évtized alatt olyan sok ház épült Budapesten, amit mennyiségben csak a szocialista lakásépítések közelítettek meg (a minőségbeli különbségről viszont talán jobb, ha inkább nem beszélünk). 

Számos világszínvonalon alkotó művészünk várta a megrendeléseket, amelyeknek az átfogó állami és székesfővárosi építési programok adtak újabb lendületet. A legnagyobb beruházások „az építő polgármester”, Bárczy István regnálása (1906-1918) idején zajlottak, ekkor épült a szecessziós iskolák jó része is. 

Róth Miksa mesélő mozaikjai

Az egyik legszebb ilyen épület a Dob utca 85-ös szám alatt Hegedűs Ármin tervei alapján épült, ez ma az Erzsébetvárosi Kéttannyelvű Iskola egyik telephelye. A 111 évvel ezelőtti, 1906-os átadón Bárczy főpolgármester maga is jelen volt, ami nem csoda, az iskola ugyanis akkoriban a város egyik legkorszerűbb intézményének számított. A tervező Hegedűs ugyanis nemcsak a szecessziós építészetnek volt mestere, hanem a korabeli pedagógiai elveknek is: az épületet ezért úgy tervezte meg, hogy a diákok igényeit és testi-lelki fejlődését egyaránt kielégítse és biztosítani tudja. 

Ezt a célt szolgálta a harmadik emeleti tornaterem, a tágas, levegős és világos osztálytermek, a korszerű mellékhelyiségek és az iskolaudvar is, ami – bármilyen meglepő is – akkoriban még egyáltalán nem volt általános egy budapesti intézmény esetében. 

Nagyon tanulságos és követendő példa, ahogyan Hegedűs a művészi igényességet, a szecessziós stílust (amely akkoriban még kortársnak számított, ne feledjük) a funkcionalitással ötvözte: egyik sem megy a másik rovására, szemben a korábbi vagy az azutáni korok építészetének jellemzőivel. 

Ennek megfelelően, természetesen nem hiányozhatnak a Dob utcai iskola homlokzatáról a szecessziós díszítések sem: a Vajda Zsigmond tervei alapján készült mozaikberakások (amelyeket minden bizonnyal Róth Miksa készített) például a lányok bejárata felőli oldalon „lányos”, a fiúk oldalán pedig „fiús” tevékenységeket ábrázolnak. A mozaik-lányok virágot kötnek, énekelnek, szőnek, fonnak, hímeznek; míg a fiúk magasugranak, katonásdit játszanak, földrajzot és mérnöki ismereteket tanulnak. Középen pedig körtáncot láthatunk: itt találkozhattak egymással a gyerekek, máshol nemigen; az iskolában a nemek ugyanis emeletenként is elkülönültek.

A Dob utcai iskolát a XX. században komolyabban nem újították fel, a mostani átfogó rekonstrukció így különösen időszerű volt; ráadásul visszavarázsolta az épület eredeti szépségét is, amelyben immár bárki szabadon gyönyörködhet.

*

 

 

Leányiskola a Bajza utcában

A másik, szintén nemrégiben felújított épület a szomszédos VI. kerületben található, a Bajza utca Podmaniczky utca felőli végén, a 49-51. szám alatt. Az eredetileg „VI. kerületi Bajza Utcai Községi Polgári Leányiskolának” hívott épület 1917-ben lett kész, tervezője pedig nem más volt, mint a margitszigeti víztorony, a budafoki Törley-mauzóleum és az egykori József-telefonközpont alkotója, Ray Rezső Vilmos műépítész.

Az időpont kissé szokatlan: nem is gondolná az ember, hogy az I. világháború alatt, a recsegő-ropogó Osztrák-Magyar Monarchia utolsó évében, IV. Károly király trónfosztásának idején ilyen horderejű beruházások is zajlottak, ez a gyönyörű épület azonban rácáfol a kétkedőkre.

A Bajza utcai iskola a „klasszikus” szecessziós házaknál egyszerűbb, premodern stílusú épület, tulajdonképpen átmenet a szecesszió és a modern stílus között. A homlokzat díszei, az ablakok és a tetőzet azonban azt bizonyítják: a szecessziónak sikerült elegánsan és emelt fővel búcsúznia. A homlokzat legfeltűnőbb elemei a Horvay János szobrászművész tervezte féldomborművek, amelyek Lehel vezért, Erős Jánost, Hunort és Magyart, Toldi Miklóst és Botondot ábrázolják. Ezeket egykor a pécsi Zsolnay-gyár készítette, és a felújítás óta ismét régi színükben ragyognak, csakúgy, mint az ablakok; a menthetetlen régiek helyére ugyanis hőszigetelt, korszerű, de az eredetivel megegyező, fából készült, egyedileg gyártott nyílászárók kerültek. 

Az iskola felújításakor tehát nagy figyelmet szenteltek a szakszerű és korhű felújításra, egyetlen hiányosság maradt csupán: az ötvenes években leszedett egykori díszes, majolika országcímer továbbra is hiányzik a homlokzatról. 

Az idén 100 éves iskola a helyiségek kialakítását és elrendezését tekintve egykor a legfejlettebb pedagógiai elveknek megfelelőn épült, a mostani felújítás pedig ismét közelebb hozta ehhez. 

Az egy évszázaddal ezelőtti átfogó iskolaépítési programok kiváló példák az utódok számára, hiszen az ekkor épült házak nemcsak korszerűek és jól használhatók voltak, de egyúttal az utcák és a város díszeivé is váltak. Ez pedig – a későbbi építészeti teljesítményeket, illetve azok hiányát – látva igen nagy tanulság mindannyiunk számára. 


Hozzászóláshoz lépjen be, vagy regisztráljon!

Felhasználónév:
Jelszó:

Regisztráció | Elfelejtett jelszó